2017. szeptember 28., csütörtök

Új Kriterion Galéria, Csíkszereda


Mihai Ciplea 


   Nominous – ez az a fogalom, mely már attól kezdve, hogy Rudolt Otto megalkotta, meghatározta a vallási tanulmányok tudományát, és melynek égisze alatt Mihai Ciplea műveinek sorozata elkészült. Ezek a munkák olyan művészi keresésről árulkodnak, mely tudatosan ellenszegül napjaink közhelyeinek, anélkül, hogy ettől kevésbé kortárs lenne.

  Ahogy a médium maga az üzenet formulája elvesztette eredeti relevanciáját azzal, hogy világszerte elfogadták, mi több, kiürült a túlzott ismétlés által, ugyanúgy az a gondolat is redundánssá vált, hogy kapcsolat állapítható meg a mű anyagszerűsége és tartalma között, aközött a módszer között, amellyel megteremtették, és a jelentése között. Mihai Cipleának sikerül újra rákérdezni ezekre a problémákra, nem újra kijelentve őket – ez már amúgy sem lenne lehetséges –, hanem a végső következtetések levonásával, melyek ezekből az igazságokból adódnak. Másképp szólva, és a fordított irányból kiindulva, a témától a technika felé: ha az, amit a művész tematizál, az az egészen Más (das ganz Andere), akkor mi az a technika, az az anyagszerűség, az a művészi gyakorlat, amely anélkül adhatná vissza a művészi intenciót, hogy elárulná azt? Mihai Ciplea a pasztellre teszi fel minden hitét, annak tisztaságára, pigmentáltságára, az áttevődések hiányára, a színekkel borított papír áttetszőségére. Amennyiben a természetfölöttivel való találkozás nem ismételhető meg bármikor és bármilyen körülmények között, Mihai Ciplea művei is megismételhetetlenek, újra-alkothatatlanok. A kézi merítésű papír pasztellel való elborítása csupán az első szakasza annak a folyamatnak, mely ugyanannak a rajznak a többszöri átjavítását, újrarajzolását jelenti, mint egy penitencia, melyben ugyanannak a formulának az írása és újraírása mágikus erőket szabadít fel.

   A folyamat végén Mihai Ciplea munkái paradox módon linómetszetnek tűnnek, mely bármikor újra nyomható, és megfosztható az egyediség aurájától, ahogy Walter Benjamin profétikusan jósolta A műalkotás a technológiai reprodukálhatóság korában című tanulmányában. Ez a vállalt szerénység egy olyan palimpszeszt egyediségét rejti, melynek egymásra következő rétegei lehetővé teszik az elmélyülő „olvasást”, méghozzá abban a mértékben, amelyben az olvasó/a néző szokva van azzal és nyitott arra, hogy saját interpretációját projektálja ott, ahol a mélységi rétegek visszavonhatatlanul kitörlődtek.

   A digitális fénykép mindenütt-jelenvalóságának korában, melynek a pixeláció jelensége a legkisebb gondja, Ciplea munkái leginkább az analogikus képek korszakából származónak tűnnek, amikor a pillanatkép majd mindig elmozdult; a pillanatkép homályossága tanúskodik bármilyen esemény elkerülhetetlenül mulandó voltáról, és megelőlegezi azt az elködösülést, amellyel a memória még a legerősebb emlékeket is felöltözteti. Mihai Ciplea saját szótárat alakít ki a száraz pasztell technikái határainak tágításával egyidőben, és ezzel azt bizonyítja, hogy újra és saját számlára is lehet küzdeni a bálványrombolókkal. És azt is, hogy legyőzheti őket anélkül, hogy folyamatosan idéznie kellene a vallásos festészet keleti hagyományából, bár közben azzal is tisztában van, hogy ez a hagyomány mindig működik, hiszen mi, ortodoxok ebben a szimbolikus kultúrában növekedtünk, ebben formálódtunk.

 Mihai Ciplea csíkszeredai kiállításának megnyitójára, 2017. október 5-én, 18. órától kerül sor az Új Kriterion Galériában (Petőfi utca 4.)