K'ARTE, Marosvásárhely

 KAMRA

   Napjaink helyi valóságában a kamra különböző erők furcsa keresztmetszetében helyezkedik el.

   Az új építésű lakásokban egyre gyakrabban marad el a kamrahelyiség – helyszűke és kivitelezési költségek miatt. Ezzel szemben az érvényben levő lakástörvény előírja a tároló/raktárhely jelenlétét a lakásokban, és a kommunista rendszer idején épült tömbházak, amelyek nagyban meghatározzák a városi lakáskörképet, szintén megőrzik struktúrájukban a kamrát.

   Ami pedig a lakók hozzáállását illeti, átépítéssel gyakran felszámolják ezt a felületet. Nem feltétlenül van szükségünk a kamrára, mivel általában a lakóhelyünkhöz közel mindent beszerezhetünk, a boltok kínálata pedig többnyire állandó, sőt, egyre inkább bővül. Befőzni sem szoktunk annyit, mint régen – időnk nem engedi, és nem vagyunk ráutalva sem. A fennmaradó élelmiszerek tárolását pedig másképpen is meg lehet oldani. Viszont ugyanezzel párhuzamosan valahol vágyunk is a kamra megbízható jelenlétére életünkben – legtöbbünkben él még emléke, és helye betöltetlen: a helyiség nyújtotta stabilitás, a keresés izgalma, misztikuma és az olyan élelmiszerekkel való közvetlen kapcsolat, amelyeknek előállításában mi magunk is részt vettünk – olyan élmények, amelyek a biztonság érzetét hordozzák magukban.

   De miért is olyan fontos ez? Van itt valami szembeötlő: azzal, hogy a boltok kínálatára és az áruforgalomra hagyatkozunk, kikerül kezünkből az irányítás. A sok tényezőtől függő rendszer, bár bizonyos értelemben megvéd a teljes nélkülözéstől, valahogy mégsem nyújt olyan biztos pontot, mint az a lakásunkban levő hely, amelyet régebb még mi magunk alakítottunk ki és igazgattunk. A fogyasztói társadalom egyszerre felszabadít és új formában kiszolgáltatottá is tesz.

   A K'ARTE Kamra című projekt meghívott alkotói egy, a '90-es évek óta használaton kívül álló kamra materiális világával dolgozhattak. A helyszínen talált tárgyakat, látványokat beépítették munkáikba, vagy pedig az élményből kiindulva a kamra-fogalom aspektusait járták körbe. A téma mindannyiukban materiális-afektív, illetve személyes tapasztalati dimenziókat aktivált, és az ezekben fogant alkotások így közös hangokat ütnek meg. A gyűjtés, raktározás és akkumulálódás helye alapvető emberi impulzusokat, késztetéseket hoz felszínre. Lehet ez az immateriális tapasztalatok konzerválása, mint például Léstyán Csaba, Kisspál Ágnes Evelin és Ferencz S. Apor munkáiban, sajátos nyomok láthatóvá tétele Cristi Pogăceannál, a tárgy használat közbeni továbbélése Berze Imre alkotásában, illetve az élmény társadalmi gesztussá, cselekvéssé való alakulása Bartha József munkájában.

   Járjuk tehát körül az első kérdéskört, a tartósítás, megőrzés problémáját. Léstyán Csaba a konzerválás alapvető emberi impulzusát valósítja meg munkájában. A melaszos folyadékkal teli befőttesüveg a gyűjtés és raktározás szentimentális oldalára utal; az élményt ugyanis mindig megőrizni próbáljuk – és így, az emlékezés aranyló, viszkózus szubsztanciáján át torzulnak a valóság formái.

   Sajátos gyűjtés valósul meg Kisspál Ágnes Evelin alkotásában. A múzeumi levegőminták gyűjteménye alternatív kamra, amely az alkotó szakmai környezetének megfelelően a művészetet, illetve annak atmoszféráját próbálja elraktározni. A múzeum-esszencia – hasonló módon – élmények lepárlata.

   Ferencz S. Apor a materiális-immateriális látvány feszültségét is kiaknázva, velősen szintetizálja a kamra létét és nemlétét társadalmunkban. A befőttesüveg feltöltésének mozzanata a videóban végtelenített, az üveg azonban nem telik meg, s így a raktározás valósága csak szépen tálalt – de virtuális – törekvés marad.

   Berze Imre életet önt a kamrába azáltal, hogy a helyszínről választott tárgy használat közben felvett különböző pozícióit jeleníti meg a munkán. A tanulmány tárgya, a fogó, amely a falemez fehér grafikáján rövid időre újra megelevenedett, egyszerű és természetes gesztussal kerül vissza a kíállítás kamrapolcára.

   Szintén az élet jeleivel dolgozik Cristi Pogăcean; az eredeti kamra egyik anyag-, tárgy-, és idő-nyomokkal, információkkal telített felületén jeleníti meg a helyszínhez tartozó személyes emberi dimenziót. A ceruzarajz diszkrét, mértéktartó, és stílusában tökéletesen illeszkedik a kor személyes jellegű ábrázolásainak vizuális világához.

   Bartha József kamra-élménye a helyszín személyes vonatkozásain alapszik. A cukorbeteg diéta nyomai – karitatív (művészeti) gesztusra késztetnek, amely cselekvés a művészet valóságát a társadalom életébe kapcsolja be. Ezt a kiállítótérben egyrészt az adományozást bizonyító okirat, másrészt pedig az adományra utalva a fiktív, "kamrába tett" csokik csomagolástervei képviselik.

   A téma sokrétűnek bizonyult, és gazdag tartalmiságot hozott az alkotásokba. A K'arte Kamra sajátos közege olyan összefüggéseket tár fel, amelyek értékes támpontokat nyújthatnak komplex kortárs valóságunkhoz.

Ungvári-Zrínyi Kata, műkritikus, a kiállítás kurátora

  A kiállítás megtekinthető október 19-ig  (K'arte Terem - Marosvásárhely, Enescu utca 2.)  

(fotók: Eliodor Moldovan és Kispál Attila)

A helyek szelleme
Szubjektív művésztelepi körkép Székelyföldről, a teljesség igénye nélkül

Szigeti G. Csongor munkájának szállítása a Pulzus zárókiállításásra.

   A ’89-es rendszerváltást követően, már a ’90-es évek elejétől, Romániában is az addig is működő és már hagyományokkal rendelkező művésztelepek mellett számos kisebb-nagyobb, szakmailag igen változatos nívójú alkotótelep létesült. Ezek többsége azóta is működik. Ez alól nem volt kivétel a székelyföldi régió sem. A 2000-es évek első évtizedében Székelyföldön ismét tanúi lehettünk egyfajta „művésztelep-bumm”-nak. Több új alkotóműhely indult, „friss vért” szállítva a régió képzőművészeti véráramlatába. Idén is, május közepétől kezdődően, számos művésztelep zajlott szinte az egész Székelyföld területén, Háromszéktől, Csíkszeredán, Udvarhelyen és a Homoród mentén át, Gyergyóig és Marosvásárhelyig. Hosszasan sorolhatnánk a településneveket és kitérhetünk az adott alkotóműhely működését biztosító intézményi, szervezeti, állami vagy magánmecenatúra támogatási rendszerére is. Beszélhetünk arról is, hogy némelyik életre hívása milyen módon kapcsolódott a lokális, adott esetben a tágabb környezethez, vagy milyen szakmai érdekek, elvek/célok mentén szerveződött, illetve működik. Néhány ezek közül – természetesen szakmai szempontokat figyelembe véve – mindenképp említésre méltó. 

Xiao Li a szárhegyi GNAP-on

   Május végén zárult a csíkszeredai Free Camp Művésztelep, amely a korábbi „Inter Art”-ból nőtte ki magát a 2000-es évek elejétől. Az alkotótábor működtetője a Hargita Megyei Kulturális Központ, szakmai vezetője Botár László képzőművész. Szintén intézményi támogatással, július folyamán került megrendezésre a székelyudvarhelyi Pulzus Művésztelep, amelyet a helyi Haáz Rezső Múzeum tart fenn 2012. óta. A nyár folyamán zajlott a Gyergyószárhegyi Művésztelep több kiadása is, a Gyergyószárhegyi Alkotó és Kulturális Központtal a hátterében, (2014-től) Czimbalmos Attila és Ferencz Zoltán szakmai vezetésével.

   Több művésztelep fenntartását biztosítja szervezeti, alapítványi és más magánmecenatúra jellegű támogatás. Ilyen a Teleki Kastély Alapítvány és a Castel Art Pro szervezésében, Gernyeszegen zajló Kastélypark Művésztelep. Pokornyi Attila és Knyihár Amarilla irányításával a tábor idei, negyedik kiadása augusztus 11-én zárta kapuit. Pár nappal később táborzáróra került sor az ötödik kiadásánál tartó, nyárászeredai Zereda Művésztelepen is. A telep a Tordai család támogatásának és Berze Imre képzőművész szakmai szervezői munkájának köszönheti színvonalát, létezését. Magánmecenatúra áll az erdővidéki Olaszteleken, évről évre megrendezett alkotótelepek háttérfinanszírozásában is. A Rácz család és a Dániel Kastély Egyesület támogatásával működö művésztelepen az idén augusztusban csíkszeredai TAG csoport művészei alkothattak.

   Augusztus folyamán, az ARTeast Alapítvány és a B5 Stúdió szervezésében tíznapos rezidensprogram zajlott Marosvásárhelyen. Az In Situ elnevezésű program felhívást intézett kortárs alkotókhoz a B5 Stúdió archívumának vizsgálatára és feltárására (fotó-dokumentumok, nyomtatványok, műalkotások, stb.). Célja felmérni, hogy milyen módon válhat egy archívum élővé és hogyan lesz a múlt fizikai formájú jelenné. A projekt meghívott alkotói: Jaroslav Kiša (Szlovákia), Borsos Lőrinc művészpáros (Magyarország), Sonja Hornung (Ausztrália) & Richard Pettifer (Németország) és Claudiu Cobilanschi & Iulia Toma (Románia), valamint Mircea Nicolae (Románia), aki nyílt pályázat útján került be a csapatba. A rezidensek munkáját a B5 Stúdió alapítója, Bartha József, a Monotremu művészpáros és Ungvári-Zrínyi Kata teoretikus segítették.

Dan Perjovschi előadása a Minitremun

   Említésre méltó a Minitremu Egyesület által, idén második alkalommal, Szovátán megszervezett, Minitremu kortárs művészeti alkotótábor, amely kizárólag a középiskolai korosztályt célozta meg. A táborban alkalom nyílt találkozni és szabadon beszélgetni a román és a nemzetközi kortárs művészet jelentős képviselőivel, alkotásaikon keresztül, vagy az általuk létesített platformokon. Az idei tábor meghívottjai: Dan Perjovschi, Anca Benera és Estefan Arnold, ABC House Brussels, Adorjáni Márta és Răzvan Anton, Kozma Levente (Simultan), Xandra Popescu és Larisa Crunțeanu, Alina Popa és Florin Flueraș, akik egyéni vagy társas rajz-, írás-, kutatás-, dokumentáció-, könyvkötő-, fotó-videó-, technológia-, performance, és kuratóriátus műhelyeket vezettek. A Minitremu célja, hogy játékos, interaktív módon megkönnyítse a hozzáférést a kortárs művészethez; a kreatív fejlődés tere, amelyben a fiatalok dialógust és elmélkedést serkentő művészi folyamatokkal kerülhettek kapcsolatba, amelyek saját életszemléletük kialakításában segítette őket.

   Talán kicsit elfogultan, de úgy érzem, mindenképp vissza kell kanyarodnom a több mint 40 évet megélt (és még mindig működő) Szárhegyhez és az 5 éve született, fiatal, székelyudvarhelyi Pulzushoz. Két különböző korú, különböző idő- és szakmai ívet bejáró alkotóműhely – valahol, egy bizonyos ponton mégiscsak találkoznak. Mi a kettejük közös értéke? Mindkét művésztelep elsődleges célja, hogy a lokális kulturális értékeket beemelje egy tágabb nemzetközi körforgásba, kapcsolatokat teremtve a külföldi és a helyi alkotók között. A 2000-es évek elejétől működő Szárhegyi Korkép Művésztelep világszinten is jegyzett  tábor, amely teljes műfaji szabadságot hirdetett. Elsősorban Siklódi Zsolt, a tábor művészeti vezetője és Erőss István, a művésztelep művészeti tanácsadója nevéhez kapcsolódik. Ennek eredményeként az utóbbi másfél-két évtizedben nagy számban születtek a természetművészet műfajához kapcsolódó vagy ahhoz közel álló, hasonló jellegű efemer alkotások.

Pál Péter munkája a szárhegyi GNAP-on.

   A Bulgáriai Gabrovtsi után a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ látta vendégül a második állomásához érkezett Global Nomadic Art Project 2017-et (GNAP), amely egyben a Gyergyószárhegyi Művésztelep idei, második kiadása volt. A GNAP a dél-koreai YATOO Természetművészeti Egyesület ötletéből nőtte ki magát egy, a földrészeket behálózó mozgalommá. Az Erőss István képzőművész, az egri EKE Vizuális Művészeti Intézetének igazgatója szervezte GNAP 2017 Eastern Europe a Rural Stages (Rurális helyszínek) alcímet kapta. Az alkotók a helyi művészekkel folytatott közös munka mellett számos kulturális és természeti örökségi helyszínt ismerhettek meg. Utazásaik során a természeti környezetből, a falusi életből és a kulturális hatásokból inspirálódva, a helyszínen talált anyagokból készítettek helyspecifikus természetművészeti alkotásokat. Részt vevő alkotók voltak: Quin Chen, Feng Feng, Xiao Li (Kína), Kang Heejoon, Kim Cabin, Ko Seunhiung, Kwon O-Yeol, Ree Eung Wo (Dél-Korea), Takashi Ikezawa, Yutaka Tamiya (Japán), Margrit Neuendorf, Oliver Huet (Franciaország), Erőss István, Balázs Péter, Lipkovics Péter (Magyarország), Tugce Aytürk (Törökország), Valerie Codara (Olaszország), Yanitsa Fendulova (Bulgaria), Berze Imre, Madaras Péter, Kovács Kinga, Szabó Réka, Kopacz Kund és Koter Vilmos, Pál Péter és Pokorny Attila (Románia). Ezt követően zajlott A variációk véglegességének elve című, idei harmadik szárhegyi alkotótábor, amely a Magyarországon élő NDK (Nehezen Definiálható Közösség) csoport tagjai és a Székelyföldön élő kortárs képzőművészek találkozásának lehetőségét adta.

GNAP Művésztelep gyergyószárhegyi állomásának zárókiállítása.

   A hatodik kiadásánál járó székelyudvarhelyi Pulzus 2012-es létrehozásának ötletgazdája Berze Imre szobrász volt. A kezdeményezés Vécsi N. Zoltán művészettörténész  támogatásának is köszönhetően szinte azonnal táptalajra talált. A Haáz Rezső Múzeum igazgatójának, dr. Miklós Zoltán nyitottságának köszönhetően vált a múzeum a művésztelep fenntaró intézményévé. Már az induláskor a cél kettős volt: egyrészt a helyi és a külföldi meghívott művészek számára találkozási-alkotási-bemutatkozási fórumot bíztosítani, másrészt a városi képtár kortárs művészeti gyűjteményét gyarapítani. A Pulzust nem a műfaji vagy stiláris egység vagy általánosan használt kifejezési formák alkalmazása jellemzi. Évente a művészek más-más, távoli helyekről, kultúrkörökből vagy művészeti közegekből érkeznek, különböző szakmai irányultsággal, képzettséggel. A Pulzus Művésztelep szakmai pozitívuma inkább abban koncentrálódik, ahogyan a gondolati komunikáció révén a hely szelleme, a helyszín aurája és az ott megtapasztalt kulturális hatások beépülnek az alkotók munkájába. Az idei Pulzuson részt vettek: Ming-Chin Tung (Tajvan), Soyoung Park (Kanada/Dél-Korea), Szigeti Gábor Csongor (Budapest), Daczó Enikő, Nicu Barb és Sipos-Gaudi Tünde (Sepsiszentgyörgy), Szabó Réka (Csíkszereda), Kövecsi-Kovács Imre, Tamás Borbála és Berze Imre (Székelyudvarhely).

Ferencz S. Apor, 2017

  Megjelent a budapesti Új Művészet 2017/9. szeptemberi számában.