2019. január 16., szerda


    Megyeháza Galéria, Csíkszereda


G5 - Kortárs grafikai törekvések

 Az 5. Székelyföldi Grafikai Biennálé  csíkszeredai kiállításáról



   A Székelyföldi Grafikai Biennálé ötletét néhány évvel ezelőtt, részben az a felismerés adta, hogy a nagy művészeti centrumok és a perifériák hagyományos erőviszonyai már nem fenntarthatók, hogy a különböző művészeti irányvonalak, tendenciák egészen másfajta világtérképeket rajzolnak ki.  A biennálé elmúlt tíz esztendeje is ezt a felismerést igazolja – hogy egy lokális kezdeményezés képes nemcsak nemzetközivé, hanem globális szintűvé válni, alkalomról alkalomra mind szélesebb, reprezentatívabb spektrumát adva a világ kortárs grafikai törekvéseinek, egymás mellé rendezve a különböző lokalitások jellegzetességeit, ily módon jelölve  ki aktuális viszonyítási pontokat, sajátos erőviszonyokat, furcsa egyensúlyhelyzeteket. Ez a fajta átrendeződés nyilván minden vizuális műfajban másképp és más-más mértékben játszódik le, ugyanakkor egy-egy műfajnak nagyon erős hagyományai vannak adott térségekben, mint például ez esetben a lengyel grafikának, az viszont szembetűnő, hogy egy globális perspektíva nagyon át tudja írni a hétköznapok lokális nézőpontjait.

   Egy felülnézetet kapunk, egyfajta helyzetjelentést, tele furcsasággal, egzotikummal, melyekről kiderül, hogy mind-mind természetes állapotok, csupán a mi látásmódunk másfajta lokalitásokhoz szokott.

   A képi fordulat velejárója, hogy nemcsak megszokjuk, hogy nap mint nap képek özönével találjuk szembe magunkat, hogy képekkel vagyunk kitömve, hogy képeken szűrőin keresztül tartunk önmagunk felé, és a képeknek ez az özöne túlnyomórészt grafikai gyökerű, hanem az is hozzátartozik, hogy ebből a sokaságból nagyon nehéz kitűnni, látszani. Bár a digitális képi technológiák fejlődésével a lehetőségek is egy egyenes arányban nőnek, a hagyományos eljárások is egészen új árnyalatokat kaphatnak a különböző problémafelvetések által,  globális léptékben gondolkodva mégis nagyon nehéz emlékezeteset alkotni. A mostani kiállítás csak egy része a biennáléra beválogatott munkáknak, megmutat olyan munkákat, amelyeket még sokáig magunkban fogunk őrizni.

   Mind a jellegzetes vagy nagyon sajátos témák tekintetében, mind technikai szempontból nagyon sokszínű itt a kép. A digitális eljárások térhódítása a grafika területén is jól érzékelhető, számtalan  új képfajtát és egyedi, kísérleti megoldást eredményezett, mind nagyobb kihívást jelentve az alkotók számára. Arról is hozzávetőleges képet kapunk a mostani kiállításon, hogy a  különböző  hagyományos és új keletű eljárások milyen mértékben, milyen változatos formákban vannak jelen a világ különböző részein, hogy az így kirajzolódó virtuális térképen milyen új összefüggések, párhuzamok fedezhetők fel, hogy a hagyomány eljárások és a digitális megoldások milyen sokféleképpen összeegyeztethetők, és ezek az átjárások milyen inventív lehetőségeket tárnak fel. 

   Jelen válogatásból ugyan hiányoznak a hazai művészek, hiszen az alkotásaikat gyakrabban láthatjuk mint egy-egy tajvani, nepáli, orosz vagy amerikai alkotó munkáit, képzeletben talán mégis érdemes ideidézni néhányuk alkotásait és elhelyezni azokat az itt kirajzolódó globális viszonyok összefüggéseiben. 
Túros Eszter


Fotók: Kristó Róbert

2019. január 15., kedd


A háború anatómiája
Részegh Botond mogoşoaiai kiállítása 



   2019. február 2-án 17. órakor nyílik kiállítása Részegh Botond csíkszeredai képzőművésznek a mogoşoaiai Brâncoveneşti Palota-Kulturális Központban. Ezt követően ugyan itt, február 23-án 16. órától, Artist talk beszélgetésre kerül sor a művésszel. Kurátor Ana Negoiță. A kiállítás megtekinthető: 2019 február 27-ig.

  Régóta érdekelt, foglalkoztat a háború és annak mechanizmusai. Megérteni, hogy miként működünk mi emberek, miként vezényelnek minket bele helyzetekbe. Átértékelni a háborút. Igen közel van hozzánk időben a második világháború mégis nekem csak az olvasmányaimból, valamint nagyapám történeteiből rajzolódik ki. Ismerem a német művészek háborús képeit (Arnold Gros, Kate Kollwitz, Otto Dix, stb.) nagyon erős hatással voltak rám, de valahogy mindig túl illusztratívnak tűntek, ami természetes, hisz ők megélték, átélték a háborút. 2015-ben láttam egy nagy Alberto Burri kiállítást a New York-i Guggenheim múzeumban. Teljesen lenyűgözött az a fajta nonfiguratív háborúábrázolás, amelyet Burrinál láttam. Azóta foglalkoztat a kérdés, hogy én – aki inkább figuratív beállítottságú vagyok – miként ábrázolnám a háborút.  (R. B.)