Gyergyószárhegyi Őszi Művésztelep 2020

   1974 augusztusában Zöld Lajos, Gaál András, és Márton Árpád közösség, valamint művészetteremtő munkája során megalakult a gyergyószárhegyi művésztelep. A hagyomány, melynek gyökereit a nagybányai művészkolónia, valamint Kós Károly hagyatéka jelenti, immár 46. éve teszi gazdagabbá és színesebbé az erdélyi kortárs képzőművészeti palettát. Amikor kortárs képzőművészetről beszélünk, némiképp árnyalnunk kell a kérdést, hiszen jelentésében egyaránt fókuszálhatunk azokra az alkotókra, akik egy időben élnek, és alkotnak, másfelől pedig érthetjük rajta azon művészek közösségét, akik az aktuális korszellem szemlélésével, megmutatásával, kritikájával foglalkoznak. Jelen tárlat esetében azonban úgy gondolom, hogy a kortárs művészet ezen két meghatározásának elkülönítése megkerülhető, hiszen a megmutatkozó alkotók mindenike fiatal, a mai világ szülötte, napjaink művészetének értékesítője, és egyben a mindennapok kritikus, megértő, vagy éppen kevésbé megértő szemlélője, megélője. Ezen a ponton engedjék meg nekem, hogy bemutassam az elmúlt 10 napban, a táborban résztvevő művészeket, név szerint: Berze Imrét, Csóka Szilárd Zsoltot, Gagyi Botondot, Ionel Mihait, Livia Moldovant, Makkai Istvánt, Nicu Barbot, Oana Nastasachet, Oláh Rékát, Roxana Daniela Ajdert, Szabó Anna- Máriát, Zsigmond Adélt, és végül, de nem utolsó sorban a tábor művészeti vezetőjét, Ferencz Zoltánt.

   Mondják, hogy a hagyományos művészeti ágak, mint a szobrászat, festészet, grafika, a formákról, színekről, vonalakról szólnak. Azonban a tárlaton végighaladva azt láthatjuk, hogy bizony van, hogy a környezet, a kivitelezés módja, vagy éppen a mondanivaló felülírja a hagyományos szerkesztés szabályait, és felrúgja a korábban meghatározott és elfogadott konvenciókat. Ha a kiállításon megmutatott festészeti tételeken kezdjük a sort, azt mondhatjuk, hogy mindegyikük formabontó a maga egyedi módján. Keveredik a grafikai technika a festészet eszközeivel, és a szobrászatból ismert formai megoldással Csóka Szilárd Zsolt alkotásain. Mindez úgy, hogy közben a művész szociális érzékenysége tükröződik a semmibe meredő arcokon, az elgépiesedett, globalizált alakokon, akik kevésbé intenzíven képesek megélni a mindennapi emberi jelenségeket, kapcsolatokat. Absztrahál és esszenciákat ragad meg Oana Nastasache alkotásain. A fiatal festőnő vásznain figuratív, kézzelfogható kiindulópontokat bont szét darabjaira a lényegi egységeiket keresve, mindezen idő alatt pedig műveiben önálló entitásokat, erőteljes kontrasztokat szerkeszt. Gagyi Botond festményei a groteszk minőségével élnek. Kedves, harmóniát sugárzó témái, mint például a gyermekkorból visszaköszönő lufisbácsi, vagy a nyári szieszta élménye harsány és vibráló keretbe kerülnek, olyan beállításokat kapnak, melyek meghökkentők, és néha talán ijesztők, hátborzongatók. Roxana Ajder művein követi festőkollégája groteszk beállítású nőalakját. Egyfajta kettősséget láthatunk. Az egyszínű, erős háttér elé központba kerül a 21. századi nő, a maga foglalatosságaival, a grafikában használt nyomat-szerű technikával megjelenítve. Így a sziluettek szinte belevesznek a kialakított háttérbe, bizonytalanokká, talányosakká válnak. Megjelenik a fa, mint felhasználási felület, a béka, mint múlandó és mégis örök elem. Az organikus anyagon Szabó Anna- Mária vibráló, ugyanakkor harmóniát és csendességet sugárzó mikroorganizmusai, festett sejtrészecskéi egy olyan egységet formálnak, mely egyaránt eredeztethető a művész természettel, de a műalkotás külvilággal alkotott összhangjából is. Festészeti tárlatunk utolsó színfoltját a kékek, és barnák együttélése alkotja, melyet Nicu Barb ecsetkezelése tesz robbanásszerűvé. Az alapvetően non-figuratív testeket visszaadó műalkotások közvetítenek a szemlélő felé valami valóban dimenziókon túli élményt, mely élmény már- már képes lehet akár alakot is ölteni. A művész feltöri a festészeti konvenciókat. Egy évszázaddal korábban, ha szobrászatról kellett volna beszélnem, valószínüleg a vésőkezelésről, a mintázás, az öntés technikájáról értekeztem volna. Ma azonban ez már egy variált kérdéskör. Ionel Mihai meseasztala például egyik felsorolt technikát sem mondhatja magáénak. Ugyanakkor valóban mesél, elmondja egy fa életének különböző fordulatait kezdve a papírrá, vagy éppen bútorrá való válástól el egészen a legapróbb részecskékig, mikroorganizmusokig. Az ismeretlen megragadhatatlan. Még akkor is, ha szobor formájában valóssá, és kézzelfoghatóvá válik. Hiszen vajon ki áll a függöny mögött? Tehetjük fel a kérdést Makkai István szavazófülkéje előtt, és ezzel egyidőben arra is rákérdezhetünk, hogy ki is alakítja életünk mozzanatait? A vörös- réz felületek ezt a gondolatot éltetik, de meg nem válaszolhatják. Hogy létezhet könnyedség, és melegség egy darab kőben is, Berze Imre művei tárják elénk. A szemlélő a szobrok előtt állva megfeledkezik az anyag hidegségéről, keménységéről, és vezetve érezheti magát a vonalak által. A formák, az elemek egysége kibontakoztatja a kellemet, ugyanakkor sugall egyfajta vészterhességet, melyet a vésőkezelés is kiemel. A természet, mint alkotó erő. Mottója lehet ez az állítás Livia Moldovan munkáinak. A méhek tevékenységét figyelő, felhasználó és új közegbe helyező művésznő alkotásait a természetesség, a finom formák és kifejezőeszközök egysége jellemzi, valamint az eredendő tökéletesség kutatása, és megmutatása. A kortárs szobrászat és festészet utolsó alkotásaként, és ötvözeteként álljunk meg Ferencz Zoltán műve előtt. Új anyag, új technika, új kifejezőeszköz. Az olvasztott szurok reakcióját láthatjuk vízzel, oldószerrel, tűzzel, fával, üveggel. Az eredmény pedig egy kráterekből összetevődő kis egyedi világegyetem, mely a végtelenségbe tart. A hagyományos műnemeket kiegészítve két fiatal művésznő alkotásait kell még tárgyalnunk. Zsigmond Adél egyedi, és formabontó ruhaterveit és mintáit mutatja be, melyek úgy művészi, mind funkcionális értékkel bírnak. A bemutatott iparművészeti munkák geometrikus formái, a sötét és világos felületek kontrasztja erős expresszivitással és egyénített, kifinomult látványvilággal szolgál. És végül, de nem utolsó sorban, mi lehetne maibb téma, mint a Szárhegyi Művésztelep, és mi lehetne a bemutatáshoz maibb eszköz, mint a videotechnika? Oláh Réka gesztusokból, hangokból, sziluettekből építkező kisfilmje vezet minket a tárlaton, és a különböző útvesztőkön. Nevezhetjük akár mozdulatokba vésett gyökereknek is. Művészettörténészként gyakran tapasztalhattam, hogy a kortárs művészet fogalmától az emberekben megjelenik egy elutasító a magatartás. Sokan gondolják úgy, hogy ehhez a művészethez nincs meg a megfelelő nyelvük, nem találnak mondanivalót, értelmet benne. Én erre ma azt mondom, hogy javasolhatok mindenkinek egy 10 napos nyelvkurzust Gyergyószerhegyen, hiszen itt nem csupán a művek, de a művészek, és műnemek hangját is hallhatják azok, akik valóban kíváncsiak rá. 

 Vargha Fruzsina

Varga Fruzsina sepsiszentgyörgyi művészettörténész fent olvasható elemzése a táborzáró eseményen hangzott el augusztus 14-én.

PULZUS ART CAMP 2020

Kicsit másként, de így is nemzetközi az idei Pulzus Művésztelep

 

    Kilencedik alkalommal került megrendezésre 2020. július 20-29. között a székelyudvarhelyi PULZUS Művésztelep. Különleges és rendkívüli volt az idei alkalom, hiszen felvéve a harcot a világjárvány adta nehézségekkel és akadályokkal, a szervezők a kihívásban az új lehetőségeket látták meg és bontakoztatták ki. Rendkívüli volt abból a szempontból is, hogy az eddigi szokástól eltérően idén csak Románia-i művészek vehettek részt a táborban, így formailag, látszólag az elveszítette nemzetközi jellegét, de tartalmilag, a munkák színvonalassága által megtartotta. Renden kívüli volt az is, hogy a szokásos Képtárban megrendezett zárókiállításra a Spanyár-ház udvarán került sor, amely környezet egyedien széppé és izgalmassá varázsolta. Viszont mindezeken túl a tábort különössé tette a meghívott művészek jelenléte, személyisége és az itt megszületett munkák színvonalas kivitelezése.

   Az idén, akárcsak az előző években az alkotás szabadsága jellemezte a tábor szellemiségét. Nem lévén egy előre megfogalmazott koncepció, a művészek kibontakoztathatták, megvalósíthatták olyan terveiket, álmaikat, amelyek más kontextusban nem jöhettek volna létre. Habár a műfajok, témaválasztások és anyagszerűségek sokszínűsége jellemzi a kiállítást, valami mégis összefogja, közös nevezőre hozza a munkákat: az alkotás vágya, az őszinteség, a színvonalasság, az életigenlés pulzusának, szívverésének ereje, amely magával ragadta a tábor ideje alatt a résztvevőket és egy közös kreatív energiamezőbe vonzotta be őket. A közös beszélgetések, ötletelések és megvalósítások, az egymást segítés. A közösség, amely megszorítások nélkül hagyta kibontakozni az egyéniségeket.

   Kilenc művész vett részt az idei táborban. Kilenc erős személyiség, kilenc egyéni világszemléletből megszületett alkotásokkal. A fa, kő, gránit, réz megmunkálásán át a kollázs, lenyomat és textil műfajában egyaránt születtek munkák. Kísérletezések, az anyaggal való kiegyezések, társadalmi problematikát felölelőek vagy misztikus tartalommal telítődöttek egyaránt. Különleges élmény végig követni a munkafolyamatot, azokat a kis gesztusokat, változtatásokat, megtorpanásokat, előre haladásokat, amelyek a műalkotássá alakítják az anyagot és amelyek azok számára, akik a végső alkotást látják, el van rejtve. Ebből a szempontból sajnálatos volt, hogy az eddigi alkalmakhoz hasonlóan az idei tábor a kívülállók számára nem volt látogatható. Éppen ezért azok számára, akik nem láthatták, a teljesség igénye nélkül, rövid ízelítőként, kíváncsisághozóként egy pár szóban körül írom.

   Zsigmond Adél csíkszeredai születésű textilművész munkáit az érzékeny, minimalista hangvitel jellemzi. A tábor alatt tervezett mintáit, Cérnagrafikáit a jelenlegi kollekció darabjaihoz fogja felhasználni, amelynek egyik érdekessége a fényvisszaverő motívumvilága. Zsigmond Adél tanulmányait a kolozsvári Művészeti és Formatervezési Egyetem textilművészet szakán végezte és jelenleg az „Adél Zsigmond” nevű saját vállalkozását vezeti. Műhelyében egyaránt tervez utcai és látványruhákat. Munkásságában a ruhatervezés és a képzőművészet határterületén mozog, hiszen látványruhái műalkotásokként is értelmezhetők. Projektjei a „Slow fashion” elvét képviselik, amelyekben a mértéktelen ruhavásárlás helyett a sokkal átgondoltabb, minőségibb és egyedi darabok vásárlására hívja fel a figyelmet.

   Társdalami jellegű problematikát feszeget Öllerer Áron-Viktor székelyudvrahelyi születésű művész installációja. Öllerer jelenleg a kolozsvári Művészeti és Formatervezési Egyetem grafika szakos hallgatója. Főbb érdeklődési területei: installáció, objekt, grafika és a performatív művészetek. Érdeklik a szociális igényű, általános és lokális jelenségek értelmezési és feldolgozási lehetőségei, ezek széles körű szakmai vizsgálata. A Pulzus Alkotótábor keretén belül tovább alkotott Kenyerek c. sorozata is ennek jegyében készült, látszólag banális témák, tárgyak mélységeinek és komplexitásának folytatásaként, kapcsolódva ugyanakkor Tadeusz Kantor életművéhez is.

 Szintén szociális és környezetvédelmi szempontokra hívják fel a figyelmet Benedek Levente, székelyudvarhelyi születésű művész munkái. Az alkotások egy sorozat részei, amelyek a Hattyúk tava újratöltve c. színházi plakátjának folytatásaként foghatók fel. Ezúttal Csehov Sirály és H. Ibsen Vadkacsa c. színdarabjainak ürügyén tengerparti és Küküllő parti szemétből készített assemblageokat. Érdekességük az, hogy mindkét alkotásnál helybeli anyagokat használ fel, a Sirály című munkájában Vama Veche-ről és a román tengerpartról hozott homok, kagyló épül be, míg a VADKACSA című assemblagenak alapanyagát a Küküllő parti szemét adja. 

   Aktuális problémát dolgoz fel Makkai István, marosvásárhelyi születésű művész Maszk című munkája, amely azonkívül, hogy Magritte parafrázis, egy, a mindannyiunk számára, hétköznapi életünkbe befurakodott tárgy, a maszk, különböző interpretációs lehetőségeit nyújtja. Makkai alapvetően egy kísérletező művész, alkotásait az érzékeny formavilág jellemzi, maximálisan kihasználja a rézlemezek sokrétű felhasználási lehetőségeit. Egy jó példája ennek a  Névtelen hős című alkotása, amely a választófülke függönye mögött láthatatlan mindennapjaink ambivalens hősének emel „szobrot”. A mű elgondolkodtató, hiszen az irónián át a keserű komolyságig bármilyen érzelmi húrt megpendít.

   Remus Irimescu, Râmnicu Vâlcean született művész architekturális szobrán főként a geometriai formák válnak hangsúlyossá. A Pulzus Alkotótáborban készülő szilfa szobrának címe: Identitás. A lépcsőzetes szerkezetű, geometriai alkotás felső része egy félkörben (kupolában) végződik, amely a tökéletesség szimbólumaként is értelmezhető. Remus Irimescu munkájában az esendő-tökéletes ambivalenciája érvényesül, egyfajta dialógus a materiális és spirituális dimenziók között. Ez a dialektika Irimescu munkájának mondhatni misztikus töltetet ad.

   Ugyancsak a szellemi, spirituális dimenzió az, amely hangsúlyos szerepet kap Péter Alpár munkájában. A művész elsődlegesen a kortárs szobrászat, a természetművészet és az akcióművészet hármasságán belül mozog, művészetének megnyilvánulási felülete az élő tér mind természeti, társadalmi, mind kulturális értelemben. Magába integrálja az élő tér folyamat jellegét, és kiemelt jelentőséggel bír a helyi sajátosságokra való érzékeny, interaktív reflektálás. Számára minden mű létrehozása egy megértési folyamat, létrejötte egy szellemi út egy állomása. A Pulzus Alkotótáborban készült, Egyensúly c. mű önmagában halott tárgy, a hozzá való viszonyuláson keresztül kap értelmet. Ebben az esetben a használat (vagy annak lehetősége) által. Egy előre – hátra, jobbra – balra való ingásra alkalmas faragott fa tárgy a felületen egy három félgömb metszéséből összeálló üreggel képezi a mű alapját. Ebben található egy magastűzű kerámia gömb csörgő, amely ha mozgásba jön csengő – zörgő hangot hallat. A kerámia gömb előképe a sámánok ruháin, és a haszonállatok fején elhelyezett réz gömb csörgők, amik kultikus védő, tisztító szerepet töltenek be. A mozgás hangot generál, ami a cselekvőt, a valós vagy kultikus utat járót megvédi, a mű esetében az Egyensúly keresőt. A mű szervesen illeszkedik a Pont sorozat alkotási közé, egy meditációs eszköz, ami mind beltéri, mind kültéri környezetbe installálható. Külső megjelenésében egyszerű geometrikus struktúrákból építkezik, amit a szakrális művészetek egyetemes vizuális nyelvezetéhez köthető 

   A monumentális és törékeny, szent és profán, archaikus és kortárs világok találkozási pontjaiban születnek meg Berze Imre székelyudvarhelyi születésű művész alkotásai. Habár főbb érdeklődési területe a klasszikus szobrászat, munkáit a határok feszegetése teszi egyedivé és érdekessé, formai és tartalmi szempontból egyaránt. Berze Imre, a Pulzus Művésztelep kurátora és fő szervezője, ismerve a tábor költségvetését, nem volt semmi anyagszükségleti igénye, viszont a művésztelep alatt hat darab gránitoszlop megfaragásával bízták meg: a Via Transilvanica turisztikai útvonal Udvarhelyszéki jelzőkövein dolgozott a tábor majdnem az utolsó napjáig, amelyeket Udvarhelyi motívumokkal tette helyiekké, és amelyeket már a kiállítás előtt elszállítottak a Spanyár-ház udvaráról. Berze Imre “végleges” és a Pulzus tábor keretén belül kiállított munkája egy installáció volt, amely egy performance keretén belül épült be a kiállítás anyagába: a tábor udvarán talált kőre egy kész szobrot helyezett, amelynek címe Szobor a kövön.

   Dobribán Melinda, gyergyószentmiklósi születésű szobrászművész. A kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetemen tanult szobrászat szakon. Jelenleg a Vizuális Művészetek doktori képzését végzi. Munkásságát a kísérletezés jellemzi, dolgozott elasztikus anyagokkal, festékkel, purhabbal. Mesteri diplomamunkájához főként üvegszálat és műgyantát használt. A Pulzus Alkotótáborban készült munkája egy fából faragott alkotás, amely tematikusan nem kapcsolódik korábbi alkotásaihoz, viszont orgnikus formavilága szervesen beépül a munkásságába. Melinda az alkotói folyamatot az anyaggal való dialógusnak és együttműködésnek tekinti, amely könnyed, légies formákban nyilvánul meg. Az anyag súlya eltűnik azáltal, hogy a művésznő a vésővel, fúróval a fa növésének, csavarodásának természetes útján haladva hozza felszínre annak légiességét. A végső munka felfüggesztve került bemutatásra, amely egy ég és föld közötti lebegés felhődimenziójának érzetét adta a néző számára.

   Lőrincz Gyula Székelyudvarhelyen született képzőművész - saját bevallása szerint - sosem szeretett volna olyan művésszé válni, akit a művészettörténészek könnyedén be tudnak skatulyázni egy megszokott művészeti ágazatba. Alkotói munkásságát tekintve számos műfajjal és technikával találkozunk Művészként a grafika, festészet, díszlettervezés és a performansz érdekli. A 2020-as Pulzus Művésztelepen, korábban talált homokkövekből összeállított szobra mellett, a kolozsvári L’Autre Galerie-ben kiállított munkáin dolgozott. A hagyományos technikával (hidegtűvel) készített nyomatok különös dinamikát adnak a Spanyár-ház külső falának, organikus módon épülnek be a fal arhitekturájának grafikájába. Érdemes távolról nézni őket, mikor a Nap utolsó fénysugarait küldi a Földre.

   A kiállítás megtekinthető augusztus 20-ig a Spanyár-ház udvarán, utána meg a Székelyudvarhely-i Képtárban. Végezetül még egyszer gratulálok a tábor szervezőjének és kurátorának, Berze Imrének, a táborban részt vevő művészeknek és kívánom, hogy a tábor szívritmusa a jövő években is töltse meg élettel az erdélyi művészeti szcénát, tovább sodorva a nemzetközi művészeti élet véráramlatába.

Dr. Kányádi Iréne, művészettörténész

Fotók: Székelyhon/Erdély Bálint Előd, Pulzus Art Camp