Új Kriterion Galéria, Csíkszereda
Megfagyott rajzok
A rajzfilmek nem azért válnak gyerekessé, mert idővel
érettek leszünk. Finom és váratlan módon történik, hogy amikor a fiunkkal
nézzük őket, megérintenek egy 4-5 éve még érzékeny húrt, amely szimfonikusan és
sokkal mélyebben zeng most, amikor az élet csokra immár kivirult. Vajon miért?
Az első gondolat, amely válasz lenne erre a kérdésre, felborítja azt az
előítéletet, mely szerint az élet természetes folyamata az, hogy „megérjünk”, s
hogy ez normális igényünk. Valójában a rajzfilmek abból az elsődleges levesnek
az anyagából készültek, amely a gyermekkort generálta. A klasszikus rajzfilmek
legfontosabb szabálya az, hogy halál nincsen. Mindaz a cselekmény, amely a
szemünk előtt zajlik a televízióban, egy olyan mozgáson alapul, amelynek a végső
pontja, a működési paramétere nem a halál. A felnőttek életében minden mozdulat
magában hordozza a pusztulás lehetőségét. Megmozdulsz, és bármelyik pillanatban
meghalhatsz. Számtalan törvényt kell szem előtt tartani – a gravitációt, a
súrlódást, a testi épséget: olyan törvényeket, melyeket még gyerekkorában
tanult meg az ember sok sebhely, daganat, horzsolás árán. Egy gyermek két
hajlammal jön a világra: a játék és a rombolás hajlamával. Biztosan nem tanult
hajlamok ezek, hanem született jellemzők, amik egyetemesen érvényesek. Ha nem
játszol vele, a nebuló akkor is kitalál bizonyos játékokat, kezdetben az egész
világ gyakorlatilag egy játék. Mindegyik tárgy elevenné válik, a gyermek beszél
velük, ők meg válaszolnak. A játék percei után vagy éppen közben
elkerülhetetlenül lesznek erőszakos helyzetek, amikor mindent szétszed,
megharap, eltör, a földhöz vagdos. Ó, tudom jól, hogyan magyarázna az
evolucionizmus egy ilyen helyzetet. Ösztönnek nevezi el őket, és természetesen
minden ösztön az Élet válasza egy olyan akadályra, amelyet a Természet emel. Másként
szólva a gyermek nem játszik, hanem felkészül az életre, olyan képességeket és
készségeket gyakorol, amelyeket később felhasznál. A játék felkészíti a
társadalmi szerepekre, az erőszak az ördögi emberek társadalmára. De mi lenne,
ha fordítva vennénk szemügyre mindezt? Ha ezek az ún. ösztönök nem egy olyan
kísérlet részei, amelyek az életre készítik fel, hanem a léleknek a
próbálkozása, hogy alkalmazkodjon a húsba zuhanáshoz? A lelkek világában nincs
halál, gravitáció vagy olyan hang, mely két entitás összeütközéséből származik.
A gyermek nagyon közel van ehhez a paradicsomi állapothoz, számára nagy
meglepetés, hogy a tárgyak leesnek, hogy ez zajjal jár, hogy darabokra törnek.
A túlvilágon létezik öregség nélküli fiatalság és örök élet, nincs gravitáció,
nincs sóhaj, sem bomlás. Csak játék, nyugodtság, élvezet, és, egyesek szerint,
Mozart muzsikája. Az a világ nem háromdimenziós, hanem bizonyára sok dimenziós.
A leginkább úgy érthetjük meg, mint ahogy a rajfilmekben és a művészet
mozdulatlan képein ábrázolják. 
Ahogy már mondtam, a rajzfilmekben felfüggesztődnek a
test törvényei – a halál, a gravitáció, a bomlás. Ugyanott a kétdimenziós
ugyanazt az ontológiai státust tölti be, mint a 3D. Végeérhetetlen igyekezetében,
hogy elkapja a kengyelfutó gyalogkakukkot, a prérifarkas alagutat rajzol a
sziklafalra. A gyalogkakukk átfut rajta, a prérifarkas beleütközik a falba. A
Kis ember megpróbálja kivágni a Rózsaszínű Párduc toronyfáját. A Rózsaszínű
Párduc, ez a művész, a fa törzse mellé rajzol egy vasból készült burkolatot,
amely a gonosz kis ember fejszecsapásait megakadályozza. 
Dan Popescu
Gili Mocanu és Giuliano Nardin Fixed Cartoons
című kiállítása 2021. április 22-én, 18.00-kor
nyílik az Új Kriterion Galériában (Csíkszereda, Petőfi u. 4.)
Kurátor: Dan Popescu
