EMŰK, Sepsiszentgyörgy

 

A végpontban rejlő kezdet

 

 Madaras Péter

Orbán Előd

Az Erdélyi Kortárs Képzőművészeti Seregszemle immár harmadik kiadásához érkeztünk. Számomra, mint a biennálé főkurátora – aki a kiállító művészek névsorának összeállításáért és a bemutatott alkotások válogatásáért felel –, ez az alkalom egyúttal az utolsó ebben a szerepben. Mégis, az eseményre nem lezárásként tekintek, hanem egy új fejezet kezdeteként: olyan fordulópontként, amely előkészíti a stafétabot átadását, miközben megalapozza ennek a kiállítássorozatnak a jövőbeli folytatását és megújulását. Döntésemet az a meggyőződés vezérli, hogy a Seregszemle csak akkor maradhat releváns, ha folyamatosan bevonja az új művészgenerációkat. Úgy vélem, hogy ez akkor valósulhat meg, ha a főkurátori szerepet időről időre az adott időszak fiatal képzőművészei vagy művészettörténészei töltik be. Az első seregszemle, az Ösztön (2021), a Kolozsvári Iskola új figuratív irányzatának képviselőit állította középpontba, kiemelve e művészeti iskola meghatározó szerepét nemcsak Erdélyben, hanem Európában is. A második seregszemle, a Déjà vu (2023), a női alkotók reprezentatív szerepére reflektált, rávilágítva a női perspektívák gazdagságára és jelentőségére a kortárs művészeti diskurzusban. Mindkét esemény az 50 év alatti erdélyi magyar képzőművészek bemutatását célozta meg. A harmadik seregszemle, amely a Ctrl+Alt+Del címet viseli, mérföldkőnek számít a rendezvénysorozat történetében. Ezúttal is erdélyi művészek kerülnek meghívásra, ám a korábbi gyakorlattól eltérően nem csupán magyar alkotók, hanem első alkalommal román és más nemzetiségű művészek is bemutatkoznak. Ez az előremutató lépés nemcsak a Seregszemle színvonalának további emelését szolgálja, hanem ráirányítja a figyelmet Erdély gazdag multikulturális örökségére is, amely a régió sokszínű kulturális identitásának elválaszthatatlan része. A rendszerváltás előtti Romániában az utazási korlátozások és az információáramlás szigorú cenzúrája következtében az akkori képzőművészek csak jelentős nehézségek árán és kivételes alkalmakkor kerülhettek kapcsolatba a nyugati kortárs művészeti tendenciákkal. Napjainkra azonban ezek az akadályok teljes mértékben megszűntek, és a művészek korlátlan hozzáféréssel rendelkeznek a legújabb kortárs művészeti irányzatokhoz. Ez lehetőséget teremt számukra, hogy szabadon vizsgálják és beépítsék azokat alkotói gyakorlatukba, valamint a legújabb technológiai innovációk alkalmazásával gazdagítsák munkáikat. Mindeközben a helyi hagyományok gazdag kulturális öröksége továbbra is értékes inspirációs forrásként szolgálhat számukra. A Seregszemle egyik célkitűzése e szabad és sokrétű alkotói szemlélet támogatása és bemutatása. Ennek jegyében a konceptuális és az alla prima megközelítések, valamint a progresszív és tradicionális szemléletmódok egymás mellett kerülhetnek reflektorfénybe. Az így kiállított művek dinamikus kölcsönhatása révén nem csupán egymást egészítik ki és erősítik, hanem átfogó képet nyújtanak a kortárs művészet sokszínű és változatos világáról. Mély meggyőződésem, hogy a művészet területén a cél soha nem igazolhatja az eszközök erkölcsi vagy szellemi kompromisszumát. Az eddigi Seregszemlék alapvető pillére az „igazi művészet” felkutatásának szenvedélye, valamint az őszinte szakmai elismerés iránti elköteleződés volt. Számomra az Erdélyi Kortárs Képzőművészeti Seregszemle legfontosabb célja nem a kapcsolati hálók építése, hanem egy olyan szellemi tér létrehozása, amely méltó tisztelettel adózik a művészi szabadság és az alkotói autentikusság eszményeinek.

 

 

A friss kezdet fontossága: a Ctrl+Alt+Del metaforája a művészetben

 

 Hosszú Zoltán

A Ctrl+Alt+Del billentyűkombináció a Windows operációs rendszerekben több funkciót is szolgáló, összességében véve hasznos, a hibaelhárításhoz és a rendszerfunkciók kezeléséhez gyakran használt billentyűparancs. Bizonyos helyzetekben a Ctrl+Alt+Delete billentyűkombináció megnyomásával újraindítást kezdeményezhetünk, ha a rendszer nem reagál.

Ferencz S. Apor

A Ctrl+Alt+Del parancs kettős célt szolgál: visszaállítja az aktuális állapotot, és lehetővé teszi a „tiszta lappal” való újrakezdést. A művészi törekvések során, amikor egy művet stagnálónak, inspirálatlannak vagy elfáradtnak érzünk, néha „törölni” kell a korábbi koncepciókat, kompozíciós, plasztikai elemeket, megoldásokat vagy a rutinos, könnyen elérhető, kiszámítható eredményeket, modorosságokat. Az elengedés aktusa kihívást jelenthet, tele lehet tétovázással és kétségekkel, mivel a művészek gyakran jelentős időt és ezzel egyenesen arányosan, rengeteg érzelmet fektetnek a munkájukba. Ez az újraindítás azonban kulcsfontosságú, mivel olyan környezetet teremt, amelyben az új ötletek a korábbi befolyás korlátjai nélkül virágozhatnak. A pusztítás ebben az összefüggésben nem hordoz negatív jelentéstartalmat. Ehelyett azt a gondolatot foglalja magában, hogy a létező dolgok lebontása lehetővé teszi a művészi cél újragondolását. E folyamat kísérletezésre és kockázatvállalásra ösztönöz, és olyan váratlan felfedezésekhez vezethet, amelyek egyébként rejtve maradnának. Ahogyan egy számítógépet is megakaszthat a túl sok nyitott alkalmazás és folyamat, úgy egy művész is úgy érezheti, hogy túlterhelik korábbi alkotásai és az ezekből fakadó, önmagával szembeni elvárásai. A Ctrl+Alt+Del pillanat olyan felszabadító műveletként szolgálhat, amely megtisztítja a mentális zűrzavart, lehetővé téve az új mű koncentrált és élénkítő megközelítését. Az újjáépítés ekkor az újrateremtés aktusává válik; ebben a koncentrált pillanatban a művészek megújult energiát és ötleteket tudnak belevinni munkájukba. Az újrakezdéssel új médiumokat fedezhetnek fel, áttörhetik a hagyományos határokat, vagy különböző új hatásokat, technikákat építhetnek be, amelyek tükrözik fejlődésüket. Ebben az átalakító szakaszban rejlik a művészi gyakorlat igazi ereje – a mulandóság elfogadása és annak megértése, hogy minden vég egy új kezdet lehetősége. Ahogyan egy számítógép is hatékonyabban működik egy újraindítás után, úgy a művészek alkotói folyamata is újjáéledhet. Sőt, az a képesség, hogy valaki ilyen átalakító változásokat tud véghezvinni a művészi pályáján, a rugalmasság és a megújulás, újra felfedezés nagyobb narratíváját hangsúlyozza. Az életben, akárcsak a művészetben, az emberi kreativitás és alkalmazkodóképesség bizonyítéka az újrakezdés képessége a kihívásokkal szemben. A Ctrl+Alt+Del parancshoz hasonlóan, amely a technológia feletti irányítás átvételét szimbolizálja, a művészek is ugyanezt a parancsot adhatják kreativitásuknak, az akadályokat lehetőségekké alakítva át és újraindítva művészi gondolkodásmódjukat, pályájukat. Összefoglalva, a Ctrl+Alt+Del metafora mélyen rezonál a művészetben a rombolás és az újjáépítés alapvető elveivel, hangsúlyozza az újrakezdés fontosságát és magában hordozza a régi lebontásának felszabadító potenciálját, hogy ezáltal utat teremtsen az újnak. E körforgás elfogadásával a művészek folyamatosan fejlődhetnek, és olyan műveket hozhatnak létre, amelyek nemcsak tapasztalataikat tükrözik, hanem a művészi kifejezés határait is feszegetik. A friss újrakezdés, akárcsak egy jól időzített újraindítás, erőteljes katalizátora az innovációnak és az inspirációnak. Ezen gondolatok vezérfonala mentén kérünk minden meghívott művészt elindulni és csatlakozni jelen felhívásunkhoz, hangsúlyozva, hogy az elmúlt kiadásokhoz hasonlóan a felhívás szövege semmilyen formában nem megkötő, hanem inkább felszabadító célzatú, egy közös kiindulópont az együtt bejárandó nagy utazásban való rajtoláshoz.

Zoltán Béla

Kiállító művészek: BÁBA István, BÁLINT Norbert László, BERZE Imre, Ciprian CIUCLEA, Ștefan Radu CREȚU, FERENCZ S. Apor, GAGYI Botond, Adela GIURGIU, Uliana GUJUMAN, HORVÁTH Levente, IZSÁK Előd, KÖTELES Róbert Pál, LÉSTYÁN Csaba, MIHOLCSA Dávid, MIKLÓS Hajnal, Ada MUNTEAN, ORBÁN Előd, POLGÁR Botond, Diana POPUȚ, SIPOS GAUDI Tünde, SZÁSZ-BÁNYÁSZ Anna, SZÉCSI János, TAMÁS Attila, TIVADAR Andrea, Edith TORONY, VETRÓ BODONI Barnabás (Baji), Dan VEZENTAN, Mihai ZGONDOIU, ZOLTÁN Béla.

 

A kiállítás kurátorai: Madaras Péter és Hosszú Zoltán

A kiállítás koordinátora: Sipos Gaudi Tünde

 

A Ctrl+Alt+Del – III. Erdélyi Kortárs Képzőművészeti Seregszemle című csoportos kiállítás 2025. december 12. – 2026. február 20. között látogatható a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban.

Csíki Székely Múzeum 

 

Székelyföldi Képzőművészek Arcképcsarnoka

Siklódy Ferenc csíkszeredai kiállításáról

 

Arckép máskép(p)

Képiró Ágnes 

„Talán a portréműfaj hordozza leginkább a művészetekben az ember öröktől fogva létező vágyát, hogy legyőzze a legyőzhetetlent, az időt és a halált” – írja S. Nagy Katalin művészettörténész Képzőművészet és kommunikáció című könyvében. Sorai tökéletesen illeszkednek a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum (Mikó-vár) Székelyföldi Képzőművészek Arcképcsarnoka című időszaki kiállításához, mely Siklódy Ferenc csíkszeredai grafikusművész majd négyszáz rézkarc eljárással készült portréját, valamint technikailag és stilárisan is változatos gyűjteményi arcképeket mutat be. 

 A csíkszeredai múzeum öt időszaki termébe lépve nem tradicionális értelemben vett, érettségi tablókat idéző portrék sorozatából álló tárlat fogadja a látogatót, hanem professzionálisan rendezett, lüktető dinamikájú tér- és műtárgyegyüttes. Az arcképcsarnokok hagyományosan tablószerű tálalása helyett a plasztikák, táblaképek, a grafikai és könyvnyomtatási technikákat bemutató eszközök, videók és formabontó installációs elemek veszik körül a grafikákat az izgalmasan megmozgatott, dinamikusan rendezett térben. A tárlat ritmikája, letisztultsága és léptéke napjaink jellemző, a világ bármely pontján érvényesíthető kortárs vizualitással fogadja és tereli a látogatót teremről teremre.

„Az erdélyi képzőművészet egyik hagyományos ága nem (vagy nem kizárólag) a művészi autonomitásra, sokkal inkább a reproduktivitásra, a hűséges megörökítésre törekszik.” Siklódy Ferenc a székelyföldi képzőművészet történetének azzal állít méltó emléket, hogy az alkotókat, a művészek képmását helyezi fókuszba. 1999 óta készíti a mára négyszázötven darabból álló – ebből a Mikó-várban háromszázhetvenet állított ki – sajátos mementóját, mely a székelyföldi képzőművészet valamennyi jegyzett, ma már nem élő művészét törekszik vizuálisan megörökíteni.

A valaha élt székelyföldi képzőművészek felkutatása komoly gyűjtőmunka, melyekhez – a kiállításban egyébként nem szereplő – életrajzi szócikkek is készültek, kezdetben Szatmári László szerkesztő, később más szerzők jóvoltából is. A székelyföldi művészek mellett Siklódy sorozatának részét képezik az egykor a régióban alkotott, vagy annak kulturális életében nyomott hagyott alkotók is. A rézkarc eljárással készült, tenyérnyi méretű (100 × 70 mm) portrésorozat elemei a megörökítésen kívül a hiteles ábrázolásról is szólnak, dokumentumfunkcióval is bírnak. A hitelességet erősíti, hogy Siklódy a képzőművészekről készült korabeli portréábrázolásokat, önarcképeket, fotókat vesz alapul. Nézetük – a portrék, önportrék, arcképcsarnokok ábrázolási konvencióihoz idomulva – többnyire szembenézet, nemritkán háromnegyed profil. Siklódy Ferenc nem egy az egyben veszi át a portrék kompozícióját, hanem azokat a célja érdekében egyszerűsíti. A fő hangsúly az arcokra kerül, melyek Siklódy grafikáin a jellemábrázolás, a megörökítés területei. Bravúros, finom szövésű vonalhálók alkotta rézkarcaira nem jellemző háttér- vagy környezetábrázolás, műteremrészletek vagy eszközök megjelenítése. A szűkített mellképek mindegyikén két adat szerepel: az ábrázolt személy neve, valamint a születési és a halálozási éve. De az arcképek árulkodnak arról is, hogy a grafika alapjául szolgáló portré vagy önportré a művész melyik életszakaszában készülhetett, milyen volt a társadalmi helyzete, noha ezen információk nincsenek külön feltüntetve. 

Siklódy arcképcsarnoka a csíkszeredai kiállításon társalkotásokkal egészül ki: a múlt neves székelyföldi képzőművészeinek hagyományos értelmében vett portréival és önportréival, valamint metaforikus önarcképeivel – Erdély múzeumainak gyűjteményeiből – Marosvásárhelyről, Székelyudvarhelyről, Sepsiszentgyörgyről és Gyergyószentmiklósról kölcsönözve. A kiállított portrék mellett videók, présgépek, grafikai eszközök nyújtanak betekintést az alkotás folyamatába, a központi teremben pedig a – Kájoni János arcképéhez és nyomtatványaihoz párosított – Kájoni-prés, Erdély első magasnyomású nyomdagépe a könyvnyomtatás előtti tiszteletet fejezi ki.

 A kiállításban nincs szöveges magyarázat, nem is igényeljük, ugyanis önmagában véve, saját dinamikája által válik beszédessé az összesen több, mint 400 művet bemutató tárlat. Siklódy Ferenc egyedülálló vállalkozásának kiállításban (is) manifesztálódó eredménye nemcsak a székelyföldi képzőművészet történetének méltó mementója, hanem magának az alázatos és elhivatott alkotónak is sajátos, egyszerre metaforikus és szimbolikus, őszinte hittel és lelkesedéssel teli „önportréja” is.

 

Siklódy Ferenc, Székelyföldi Képzőművészek Arcképcsarnoka című kiállítását a Csíki Székely Múzeumban láthatta a nagyérdemű, 2025. október 16 – november 20. között. A kiállítás kurátorai Részegh Botond és Ferencz Zoltán voltak.

Fotók: Gegő Imre – Csíki Székely Múzeum

 

Képiró Ágnes szövege az Országút online Képzőművészet rovatában jelent meg 2025. november 19-én. Másodközlés az Országút engedélyével!