Mihai Ciplea
Nominous – ez az a
fogalom, mely már attól kezdve, hogy Rudolt Otto megalkotta, meghatározta
a vallási tanulmányok tudományát, és melynek égisze alatt Mihai Ciplea műveinek
sorozata elkészült. Ezek a munkák olyan művészi keresésről árulkodnak, mely
tudatosan ellenszegül napjaink közhelyeinek, anélkül, hogy ettől kevésbé
kortárs lenne.
Ahogy a médium maga az üzenet formulája elvesztette eredeti
relevanciáját azzal, hogy világszerte elfogadták, mi több, kiürült a túlzott
ismétlés által, ugyanúgy az a gondolat is redundánssá vált, hogy kapcsolat
állapítható meg a mű anyagszerűsége és tartalma között, aközött a módszer
között, amellyel megteremtették, és a jelentése között. Mihai Cipleának sikerül
újra rákérdezni ezekre a problémákra, nem újra kijelentve őket – ez már amúgy
sem lenne lehetséges –, hanem a végső következtetések levonásával, melyek
ezekből az igazságokból adódnak. Másképp szólva, és a fordított irányból
kiindulva, a témától a technika felé: ha az, amit a művész tematizál, az az
egészen Más (das ganz Andere), akkor mi az a technika, az az anyagszerűség,
az a művészi gyakorlat, amely anélkül adhatná vissza a művészi intenciót, hogy
elárulná azt? Mihai Ciplea a pasztellre teszi fel minden hitét, annak
tisztaságára, pigmentáltságára, az áttevődések hiányára, a színekkel borított
papír áttetszőségére. Amennyiben a természetfölöttivel való találkozás nem
ismételhető meg bármikor és bármilyen körülmények között, Mihai Ciplea művei is
megismételhetetlenek, újra-alkothatatlanok. A kézi merítésű papír pasztellel
való elborítása csupán az első szakasza annak a folyamatnak, mely ugyanannak a
rajznak a többszöri átjavítását, újrarajzolását jelenti, mint egy penitencia,
melyben ugyanannak a formulának az írása és újraírása mágikus erőket szabadít
fel.
A folyamat végén Mihai Ciplea
munkái paradox módon linómetszetnek tűnnek, mely bármikor újra nyomható, és
megfosztható az egyediség aurájától, ahogy Walter Benjamin profétikusan jósolta
A műalkotás a technológiai reprodukálhatóság korában című tanulmányában.
Ez a vállalt szerénység egy olyan palimpszeszt egyediségét rejti, melynek
egymásra következő rétegei lehetővé teszik az elmélyülő „olvasást”, méghozzá
abban a mértékben, amelyben az olvasó/a néző szokva van azzal és nyitott arra,
hogy saját interpretációját projektálja ott, ahol a mélységi rétegek
visszavonhatatlanul kitörlődtek.
A digitális fénykép
mindenütt-jelenvalóságának korában, melynek a pixeláció jelensége a legkisebb
gondja, Ciplea munkái leginkább az analogikus képek korszakából származónak
tűnnek, amikor a pillanatkép majd mindig elmozdult;
a pillanatkép homályossága tanúskodik bármilyen esemény elkerülhetetlenül
mulandó voltáról, és megelőlegezi azt az elködösülést, amellyel a memória még a
legerősebb emlékeket is felöltözteti. Mihai Ciplea saját szótárat alakít ki a
száraz pasztell technikái határainak tágításával egyidőben, és ezzel azt
bizonyítja, hogy újra és saját számlára is lehet küzdeni a bálványrombolókkal.
És azt is, hogy legyőzheti őket anélkül, hogy folyamatosan idéznie kellene a
vallásos festészet keleti hagyományából, bár közben azzal is tisztában van,
hogy ez a hagyomány mindig működik, hiszen mi, ortodoxok ebben a szimbolikus
kultúrában növekedtünk, ebben formálódtunk.
Mihai Ciplea csíkszeredai kiállításának megnyitójára, 2017. október 5-én, 18. órától kerül sor az Új Kriterion Galériában (Petőfi utca 4.)
Mihai Ciplea csíkszeredai kiállításának megnyitójára, 2017. október 5-én, 18. órától kerül sor az Új Kriterion Galériában (Petőfi utca 4.)
