EMŰK, Sepsiszentgyörgy

 

Szilágyi V. Zoltán kiállítása az EMŰK-ben

„A főhőssé váló tehetetlenül bámészkodó ember, a vigyora mögé bújó félkegyelmű, a kezét összekulcsoló és békességet sugárzó idős táti, a gravitáció ellen dolgozó figurák mind-mind egy megélt és megtapasztalt világ alakjai, akik a rajzokon vizuális kellékekké válva mesélik el a történelem megélésének nehézségeit, a társadalom nyájjellegéből fakadó problémákat, egy, a saját derűjét, őszinteségét, lényeglátási képességét és nem utolsósorban humorát megőrizni igyekvő ember, azaz édesapám tolmácsolásában.”

(Szilágyi Róza Tekla)

2022. április 1-én, 18 órakor nyílik Szilágyi V. Zoltán grafikus-rajzfilmrendező kiállítása a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében. A tárlatot Szilágyi Róza Tekla, a kiállítás kurátora nyitja meg. Az esemény előestéjén, 2022. március 31-én, 17 órától, a Művész Mozi Fellini-termében vetítik A világlátott egérke című, Kányádi Sándor meséjét feldolgozó, gyerekfilm-sorozat néhány részét, illetve az alkotó által írt és rendezett szerzői rövidfilmeket. A vetítést követően a alkotóval, Száraz Anna az EMŰK munkatársa beszélget.

A Szilágyi V. Zoltán (szül. 1951, Kékes) erdélyi származású, jelenleg Kecskeméten élő grafikusművész, Balázs Béla-díjas filmrendező. 1976-ban a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafika szakán diplomázott. 1976–85 között a bukaresti Animafilm Rajzfilmstúdióban rendező és tervező munkakörben dolgozott. Közben a bukaresti I. L. Caragiale Színház- és Filmművészeti Főiskola rajzfilmrendező szakán tanult, itt 1986-ban  végzett. Romániában több sorozatfilm, díszlettervezés, figuratervezés, filmgrafika után írt és rendezett három szerzői animációs filmet, az 1980-as Gordiuszi csomó, az 1982-es Aréna, illetve az 1983-as Monológ című alkotásokat, ezeket számos nemzetközi fesztiváldíjjal jutalmazták és bekerültek a New York-i Museum of Modern Art (MoMA) gyűjteményébe. Grafikusként is több csoportos kiállításon vett részt, könyvterveket, borítókat, címlapokat és illusztrációkat készített a Kriterion, a Ion Creangă, a Meridiane és a Didactică kiadók számára. 1987-ben Magyarországra telepedett át, itt 2015-ig a kecskeméti rajzfilmstúdiónál dolgozott nemzetközileg elismert rendezőként.

A sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban rendezett kiállítás összefoglaló jellegéből adódóan igyekszik minél többet felvillantani az életműből: a gyermekkori rajzok, könyvtervek, illusztrációk és sorozatok mellett megidézi Szilágyi V. Zoltán rajzfilmes munkásságát is, ezzel kísérletet téve az alkotói életmű legjellemzőbb olvasatainak felsorakoztatására A rajzokban közös az emberi szem természetes működésének megfigyelésén alapuló képszerkesztési elv alkalmazása: a fókuszpontban álló részlet teljes kidolgozottsága, a járulékos elemek jótékony, a felismerést segítő felvázolása és a képzeletbeli horizonton kívül eső momentumok leheletfinom vonalakkal történő, jelzésértékű körvonalazása. Az érdekesség az, hogy a hosszú órákon keresztül rajzolt motívumok nem saját címmel és kerettel a falra kerülő művek, hanem egy adott, éppen aktuális szerzői film kulcsrajzai voltak. Ennek tekintetében lenyűgöző a kimerevített képkockák minősége – valamint a rajtuk keresztül megfigyelhető alkotói attitűd következetessége, az álló- és mozgóképben rejlő lehetőségek médiumokon átívelő hasznosítása.

 

Már a jövő sem a régi

Bányász Anna kiállítása Csíkszeredában

 

Sokan fotózzák Erdélyt: a megkopó, lassan elfogyó múltat, időtlen öregember tekinteteket, fotó erejéig feltámasztott és kimerevített mesterségeket. Az Erdély romantikán és klasszikussá váló, lemerevedő székelyföldi toposzon azonban kevesen lépnek túl.

Bányász Anna édesapja többgenerációs portán élő, családja támogatását élvező értelmiségi, kinek meglátása szerint igazából az értelmiség a jövő parasztja. Gazdálkodó családban felnőve, teológiai végzettséggel, hosszú ideig  vidékfejlesztéssel foglalkozott, majd élete egy fordulópontján  úgy döntött, hogy nemcsak elméletben tanítva, hanem gyakorlatilag alkalmazva fogja megmutatni, hogy lehet a a jószágot természete szerint, szabadon tartani, munkatársként kezelni. Tenni egy lépést vissza, az elveszett paradicsomba, és innen indulva újragondolni a lehetséges, fenntartható jövőt- miről közösségi oldalán rendszeresen tudósít, naplónál tömörebben, szinte balladailag, mintha kortárs krónikát írna a tiszta forrás kereséséről.

Közben a családban felnövő Bányász Anna egyszerre hozza a gazdálkodás és a fotózás szeretetét, hisz édesanyja is régóta foglalkozik fotózással. Anna olyan közel tud menni az állatokhoz -amelyek szabadon tartva, munkatársként  megszokták őt-  mint fotósok közül senki más, és a kamerát kéznél tartva, végtelen türelemmel, a pillanatot azonnal felismerő és megragadó érzékkel, szinte haditudósítóként illuminálja a fenntartható jövő fele forduló  gazdaság kibontakozását. Azzal a szabadsággal, amelyet a középkori krónikák illuminátorai megengedtek maguknak, gyakran jelezve, hogy más az ők miniatúrákból létrejövő diskurzusuk, mint a szöveg, így érdemes a  sorok között olvasva figyelni a kilógó lólábra. Még szarvasmarháknál is: hiába a gazda szeretete, a szabadság, a béke - csak egymásnak mennek a  nyugodt tehenek is.  És egy-egy kemény összezörrenésnek csak utólag, a felhasadt marhabőr a krónikája. Így a nem látott, szövegben nem tudósított csatáról egyetlen kinagyított miniatúrával a drámát felismerő fotós tudósít.

Míg Robert Capának a spanyol polgárháború szimbólumává váló, ikonikus fényképe, „a milicista halála” esetében sokan úgy tartják, hogy beállított helyzetet rögzített, és nem a spontán pillanatot kapta el, Bányász Anna esetében ez az attitűd kizárt: próbáljon meg bárki teheneknek magyarázni koreográfiát...

Ebből adódóan Bányász Anna fotói frissek, életszagúak, aktuálisak, mintegy fotó Cantata Profana Transilvanicaként közvetítve Anna finom női megérzését, hogy már jövő sem a régi.

Köllő Miklós

 

A paraszti falusi életmóddal kapcsolatban nagyon sok esetben hamis sztereotípiák vannak kialakulva, amik természetesen nem mind alaptalanok. Viszont a “paraszt” mint szó elveszti eredeti értelmét és gyakrabban használjuk már melléknévként, mint sem főnévként. A diplomamunkám egyik alappillére ez és én a paraszti mentalitást, a paraszti létformát állítom szorosan párba a nosztalgikus emlékezettel. E kettő kapcsolata pedig egy utópikus világot szül. Elsősorban erkölcsi és érzelmi szempontból vizsgálom meg a mai elengedhetetlen szerepét egy önfenntartó gazdaságnak. A történet egy olyan életforma kialakításáról szól, amiben nincs semmi szégyellnivaló és amivel nem árt az ember sem másnak sem pedig környezetének. Ennek alapját teljes mértékben az emlékek és a nosztalgia képezi. A fotográfia eszközeinek segítségével és egy folyamatos jelennek köszönhetően, pedig meg tudom mutatni egy ilyen életformának minden szép, kellemes és kevésbé jó részét, amivel egy külső szemlélő sosem találkozna. (B. A.)

 

Bányász Anna, Gyergyóújfalu (1996)

Középiskolai tanulmányait a csíkszeredai Nagy István Művészeti középiskolában végezte, majd a Budapesten a Moholy Nagy Művészeti Egyetemen folytatta (BA). Jelenleg ugyan ennek az intézménynek a végzős (MA) hallgatója. Csoportos kiállításokon vett részt a Budapesti Foton- és Faur Zsófi Galériákban, a Kiscelli Múzeumban valamint Lengyelországban. 

Idén elnyerte a Stefan Lengyel kiválósági ösztöndíjat. 

Tagja a magyarországi Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának (FFS).

Bányász Anna első egyéni kiállítása, 2022. március 10-én, 18 órai kezdettel nyílik a csíkszeredai Új Kriterion Galériában (Petőfi utca 4.) Megnyitja: Köllő Miklós.