fórumtizenöt

2015. október 28., szerda

Fragments of our identity

Cosmin Moldovan kiállítása az Új Kriterion Galériában

"Szeretném, ha minden művész, szem előtt tartaná a társadalmi felelősséget, függetlenül attól, hogy melyik művészeti ágban dolgoznak."

Lucy Lippard

Cosmin Moldovan legutóbbi szoborciklusa, mely a Fragments of our identity címet viseli, sikerrel tesztelték egy egyedi licit alkalmával az aradi Művészeti Múzeum Ovidiu Maitec termében ez év augusztus-szeptemberében.

A csíkszeredai Új Kriterion Galéria, mely kétségtelen tekintélyre tett szert a mindig figyelmesen kiválogatott leghatásosabb kortárs művészek promoválása révén, meghívta az aradi művészt, hogy állítsa ki a legújabb műveit egy olyan konfigurációban, mely ennek a kiállítótérnek a sajátosságaihoz alkalmazkodik.

A teljes ciklus annak a sorozatnak a véglegesítését jelenti, mely a kelet-európai ember sorsára fókuszál a sztálinista és posztsztálinista Kelet-Európában. Cosmin Moldovan, aki a temesvári művészeti főiskola neveltje, a posztmodern időkben formálódott, de komolyan érti a modern művészetet, és elsősorban a szobrászatot.

Az a forma, melyet a művész gyakorol, nem más, mint „a forma lerombolása”, amit a XX. századi szobrászat fedezett fel és gyakorolt. A formát azért rombolják le, hogy újabb érzékenységet formáljanak. A modernizmus, emlékezzünk csak, a nyelvezet autonómiáját, a stilisztikai egységet, a forma tisztaságát támadta meg. Olyan alkotókra gondolunk, mint Piet Mondrian a festészetben vagy Brâncuși a festészetben. A posztmodern vegyítette a stílusokat, a dekonstrukciót és a töredék kultúráját képviselte. Az a posztmodernizmus, melyet most élünk, a felületesség és a szórakoztatás kultúrája.

Cosmin Moldovan a posztmodern hódításakor strukturálta képzeletét, attitűdje pedig az X nemzedékével azonos (melyet az észak-amerikai térben határoztak meg így): irónia, cinizmus és szarkazmus. Ez a magatartás a kiábrándulás talaján szökkent szárba, és a modern és a kortárs (kommunista és nemcsak) társadalmak menete váltotta ki. Az élesen pamfletszerű nyilak az ellen a társadalom ellen irányulnak, melyben az embert minden lépésre traumatizálják a durva, támadó ideológia kinövései, melyet gyakran ostobaságok és súlyos abszurditások tarkítanak.

A rendszer rendszeresen arra törekedett, hogy végig vigye a projektjét: új, identitás nélküli embert alkosson, akit megsemmisít a proletár internacionalizmus bolsevik ideológiája – ez a jelenség folytatódik a globalizáció nivelláló jellegének „köszönhetően”. A fának a marokcsiszolóval durván lecsiszolt felületén helyenként nyomok látszanak a hagyományos népviseletből, mely véletlenszerűen maradt meg a múlt „vöröses”, ahogy a művész nevezi, csípős időszaka után. A művész neodada-expresszionista kóddal „olvasható” alkotó formulája, hogy az emberi alakok töredékekből alakulnak ki, ironikusan humoros, üzenete pedig siralmasan nevetséges.

Az, ami első látásra mosolyt fakaszt, figyelmesebb pillantásra értésedre adja, hogy intenzív, évtizedeken át húzódó szenvedést rejt magában, melynek járulékos következményeit a mai napig nyögjük. A belső (jellembeli, morális és spirituális) újraszerveződés annyira romboló hatású volt, hogy nehezen látjuk a valós felépülés lehetőségét.

Ennek a világegyetemnek, melyből Istent kiűzték, a két alapvető szimbólum, a sarló és a kalapács az alfája és az omegája. Cosmin Moldovan ezeket a jelképekkel használja, meg még másokat is a műveiben. Az öklödnek nincs esze című munka például jellemző a szerző csípős iróniájára, mellyel egy olyan rendszer irányába, aminek legfőbb célja az volt, hogy irtsa ki az emberi tudatból a szent, a művészi áldozat hite megváltó erejének fogalmát.

A munkák címéből, mely poémák és pamfletek címének tűnik, irónia és kérlelhetetlen szarkazmus árad. Ha a poémát szavak alkotjáj, Cosmin Moldovan szobrászati poémái megtestesült szavakból állnak: ember, nyomás, kalapács, ütés, rozsdás szeg, sarló, csavar, vér, kínzás, halál stb.

Cosmin Moldovan minden munkáját vagy ciklusát nagy formátumú tehetségére alapozza, melyet figyelemre méltó művészi intelligencia irányít, mely nagyszerű arányérzékkel ruházza fel az anyag kifejező erejét, a művészi elemek, a formai artikulációk és a színvilág üzenetét illetően.

A művészi nyelvezet uralása, a képzelet konkrét strukturálódása, a kulturális horizont és mindannak figyelmes követése, ami ma a művészetben történik – mindez nemzedéke egyik leginkább figyelemre méltó szobrászává teszik Cosmin Moldovant.

Onisim Colta