fórumtizenöt

Fekete Zsolt Fekete Zsolt című kiállítása

  Hiroshi Sugimoto szerint a fotográfia olyan, mint egy talált tárgy. Fekete Zsolt nem csak magát a képet "találja" így meg a valóságban, hanem a témákat, koncepciókat is – illetve hagyja, hogy azok rátaláljanak.

  Jelen kiállítása életrajzi ihletésű: azokat a kapcsokat fedezi fel és tárja elénk, amelyek édesapja halálán innen és túl hatnak az alkotó életében. Központi elem a fémtányéron az apa emlékére gyújtott, és különös formává olvadt gyertya, amely pont akkor, pont úgy aludt ki. Ami a motívum két megtestesülését illeti: az elsődleges a róla készült fotó, amely szó szerint is monumentális keretbe vetül, az élményt, a jelenséggel és a tárggyal való viszonyt hordozza magában. Az élmény konkrét nyoma – maga a tárgy – itt másodlagos, csak jelként dereng fel a kiállítás terében. Különös jelenség: nagybetűs Képek, illetve emlékek és élmények közt a kézzelfogható valóság realitásértéke csökken; a keret és az üveg pedig tovább arhiválja a tárgyat, az ereklye-lét távolisága valósul meg benne. Hozzá képest a vetített kép sokkal inkább az élet része, megélt és aktív valóság – ezt erősíti a sarkakban megjelenő papírtörlő otthonos és hétköznapi jelenléte is.

  A kiállítás második csomópontja a két műalkotás (festmény, fotó) analógiája. Azonos a név, hasonló a szereplő karaktere, az ülő pozíció és kicsit a hangulat is; a valós adatok azonban különböznek: a szerző más, és 41 év választja el időben a két alkotást. Az analógia időn és téren át valósul meg, a kettő együtt szürreális teret alkot, amely magába vonja a befogadót. A fotó önmagában is álomszerű, az ülő alak látomásként lebeg (a kép eredeti tálalásában is analógiát teremtett a szecessziós Kultúrpalota freskójának mesemondójával). A vizuális konstrukciók töbszörös rekontextualizálása következtében a "hivatalos" valóság megszűnik.

  Az alkotó gesztusa összefüggésteremtés, játék a tárgyakkal, képekkel. Van ebben valami gyermeki: a valóságban a sorsszerűt keresni... De a misztikus szálat a maga helyén, az élet szerves részeként kezeli, ezért annak kiemelése nem torkollik hatásvadászatba. A gesztus kiemel: tárgyakat a valóságból, az apával kapcsolatos élményt, s kettejük életének alkotásait / szereplőit helyezi át egy új térbe – ez az asszociációk mentális tere. Ennek leképezése a kiállítás. 
Ungvári-Zrínyi Kata

  Fekete Zsolt marosvásárhelyi kiállításának megnyitójára, 2016. október. 12-én került sor a Tánc és Kortárs Művészetek Házában a Moving Bricks fesztivál keretén belül.