Madaras Péter kiállítása Csíkszeredában
2017. augusztus 3-án nyílik
kiállítsa a csíkszeredai Új Kriterion Galériában, a Zalánban élő Madaras Péter
szobrászművésznek. A művész nemrég, vehette át a rangos tajvani Lih-Pao
szobrászati biennálé fő díját Tajpejben. Az alábbiakban, kiállítása apropóján
beszél életszemléletéről, művészetéről.
Erdélyi falusi környezetben élek és dolgozok közel a
természethez, egy elő faluban, ahol lovasszekerek járnak az utcákon és minden
este hazajön a tehéncsorda. Mindennapi teendőim közé tartoznak a régi, vidéki
életmód hagyományos munkái, mint pl. a favágás, tűzrakás, állatetetés,
növénygondozás, stb. Mindezeket nem kényszerből végzem, hanem saját választásom
volt, kiköltözni a városból, felmondani a munkahelyemről, hogy egy meghittebb,
falusi környezetben éljek szerényen de szabadon, azokat a dolgokat művelve
amiket szeretek. Úgy gondolom, hogy ez a fajta életvitel, majd követendő példa
lehet a gyerekeim számára is. Számomra ez egy hosszú út. Próbálok szellemileg
és lelkileg fejlődni, annak tudatában, hogy talán csak a következő
generációknak sikerül végig vinni tervemet de addig is örömömet leljem benne.
Művészetemben, fontos szerepe van a természetnek mint
tanító. Ugyanakkor fontosnak találom az egyszerű, minden időkre érvényes
üzeneteknek az ismétlését. Úgy gondolom, hogy az ember hajlamos az egyszerű
intuícióra épülő, természet közeli igazságot lecserélni egy racionális,
mesterkélt, lassan virtuális világba nyúló valóságra. Az állat és növényvilág
megfigyelésével sok minden tudatosult bennem. Az intuíciót meg az ösztönt a modern ember
hajlamos hanyagolni, ez által csapdába esik, ami
azt jelenti, hogy információ függők lesznek, az információ által meg
manipuláltak. Mindez egy tárgyfüggő fogyasztói társadalom mellet egy
szedentarista, kiszolgáltatott kényelem centrikus, lassan önpusztító életmód
felé sodorja őket. A technika csodálatos dolog de
megfelelő tudás és kultúra nélkül rabjai lehetünk, főként ha nem a
fejlődésünkre használjuk, hanem önmagunk szórakoztatására. Szerintem az
embert igazából az egyedüllét, az önmagával töltött idő, meditáció tudja
elvezetni egy valós fejlődés felé. Ezáltal a lélek is táplálva van nem csak az
Ego.
Munkáimat próbálom
több éven keresztül érlelni, hogy az alkotás pillanatában letisztult formákkal
és mondanivalóval tudjak dolgozni, hogy mindenki számára érezhető és érthető
legyen. Brâncuși szavaival élve: aki azt állítja, hogy „az
egyszerűség a bonyolult megoldása”. Az egyszerűség elérése nem a mindennapi
alkotómunka eredménye az én esetemben. Inkább az egyedüllét, az önmagamba
fordulás és meditáció, mely során a természet mint szakrális hely befogad és
ugyanakkor teret enged a kreatív gondolataim számára. Számomra a falusi fizikai
munka az, amiben az állatok és növények közötti mindennapokban megtalálom a
nyugalmat és a biztonságérzetet. Ez segít eljuttatni egy olyan állapotba, ahol
a tiszta gondolatoknak köszönhetően kialakul egy részigazság, amit munkáimba próbálok
megtestesíteni. Számomra nagyon fontos az összetartó közösség kialakulása, a
hosszan tartó baráti és művésztársi kapcsolatok ápolása, a régi kaláka szellem,
ahol a közösségek együtt oldották meg a nagyobb feladatokat mint: a házépítés,
keresztelő, temetés. Művészként is a kollégákkal való beszélgetések, az egymás
melleti munka,
meghatározza a létrejött alkotások milyenségét. Ugyanakkor a család fontosságát
is szeretném kihangsúlyozni, hiszen munkáim gyakori témája a család, a
közösség, születés, halál. Vallom a szakrális művészet fontosságát a mában,
mely egyszerre az identitásunk megőrzésének záloga és törekvés a jóra és a
szépre. A hagyomány tisztelete és a belőle való építkezés szerintem önmagában
nem visszalépés. Az utóbbi években készült munkáimban, megjelenik a szív motívum ami számomra nem egy tudatos folyamat volt. Az ötleteink ajándékok és feladatok amiket tisztelettel és felelősséggel próbálok kivitelezni, ezért igyekszem megfejteni, megkeresni a megfelelő anyagot és technikát amivel továbbítani tudom a bennük rejlő üzenetet.
A szívet mint motívum nem a giccs világában megtalálható
szerelem szimbolikájaként használom. Inkább a középkori ikonográfiában
fellelhető fák, bokrok vagy levelek ábrázolásánál használt szív alakzatban
látok rokon gondolkozást az én munkáimmal, ahol a füge formája volt a kiindulópont,
vagy a magyar népi motívumvilágban a stilizált szívből kialakult tulipán
motívum gondolatvitele. A másik fontos elem a művészetemben a gömb-forma ami
szintén visszatérő motívum. Ez az esetemben nem egy esztergált tökéletes gömb,
hanem kézzel faragott néha kicsit esetlen, néha vésőtextúrás, jelezve ezzel is,
hogy a tökéletesség csak illúzió. Az emberi tévedések által fejlődik, így lesz
jobb és bölcsebb, törekszik rá miközben megtanulja elfogadni a hibákat.
Ugyanakkor a nem tökéletes gömb utal a természet formáira a kavicsokra,
gyümölcsökre, magvakra, égitestekre, földgömbre, egyszóval a teremtésre.
Próbálok lassan visszatérni a hagyományos
kéziszerszámokhoz, természetes anyagokhoz, hogy ezáltal is független alkotómunkát tudjak
végezni, hiszen a technika függőséget okoz ugyanakkor kiszolgáltatottá is
tehet. A több generációs mesterségek kihalnak mert nincs, aki tovább vigye,
vagy mert úgy gondoljuk, hogy már nincs rájuk szükség. A
természet csodáinak és a kézi szerszámoknak nem csak a múzeumokban a helyük.
Fontos visszatérni a természethez, a nagyszüleink tudását újra tanulni, így
talán nagyobb biztonságban és békében élhetünk.
Madaras Péter 2016.
Képek a megnyitóról (frissítés):
