GLOBAL NOMADIC
ART PROJECT 2017.
Július
1-jén indult útnak a Global Nomadic Art Project Kelet-Európa. Az egyhónapos, három országot érintő
természetművészeti vándorszimpóziumon 3 földrész 9 országának 23 művésze vesz
részt. Az elkészült alkotásokból július 27-én a budapesti
Koreai Kulturális Központban nyílik kiállítás.
A GNAP

A nagyívű program első állomásai Ázsiában valósultak meg: 2014-ben és 2015-ben Dél-Koreában, ezután Mongóliában, majd Indiában szerveztek GNAP-ot. 2016-ban Dél-Afrikában és Iránban zajlott GNAP rendezvény, 2017-ben pedig Európába érkezik a művészkaraván: júliusban Kelet-Európában, majd Németországban, Franciaországban, Litvániában és Törökországban vándorolnak a művészek. 2018-ban az amerikai kontinensen zárul az eseménysorozat.
A különböző országokban más-más helyszíneken
megvalósuló programok támogatását az adott országban megpályázott forrásokból
biztosítják az események befogadó szervezetei.
RURAL STAGES ‒
GNAP 2017 Kelet-Európa
Gabrovtsi, Bulgária – Gyergyószárhegy, Románia – Noszvaj, Magyarország
Gabrovtsi, Bulgária – Gyergyószárhegy, Románia – Noszvaj, Magyarország
A GNAP kelet-európai programja a Rural
Stages (Rurális helyszínek) alcímet kapta. Az egy hónapig zajló szimpózium három
országban, Bulgáriában, Romániában és Magyarországon zajlik Erőss István képzőművész, az egri EKE
Vizuális Művészeti Intézetének igazgatója szervezésében. A 10-10 napos
programokat minden országban egy rurális környezetben található vagy ahhoz
kapcsolódó művészeti csoport állította össze. A 30 napos utazás során 10 napot
Bulgáriában, Gabrovtsi faluban töltenek a művészek a Duppini Art Group szervezésében, és onnan tesznek kirándulásokat.
Majd Erdély következik, ahol a Gyergyószárhegyi
Kulturális és Művészeti Központ látja vendégül a nemzetközi művészcsapatot.
Az utolsó állomás a magyarországi Noszvaj lesz, ahol az utolsó 10 napot töltik
a művészek a Farkaskő Noszvaji Barlang
Művésztelep Egyesület jóvoltából.
Ez alatt az egy hónap alatt számos kulturális és természeti örökséget lesz alkalmuk megismerni a legeltérőbb kultúrából érkező alkotóknak: elmennek a Fekete-tengerhez, megnézik a moldvai kolostorokat, a Brancusi szoborparkot Targu Jiu-ban, Erdélyben ellátogatnak a Gyilkos-tóhoz és a Békás-szoroshoz, megismerik a világhírű Parajdi Sóbánya föld alatti térkialakítását, bemennek az esztenákba a Gyímes völgyében. Magyarországon pedig a noszvaji barlanglakások mellől tesznek kirándulást a Bükki és az Aggteleki Nemzeti Parkba, a Tisza-tóhoz, valamint a Leányfaluba a Dunához. Minden országban helyi képzőművészek csatlakoznak a csoporthoz.

Vajon mire inspirálják ezek a különleges
helyszínek és kultúrák egy ázsiai, afrikai vagy nyugat-európai alkotót? Az
egyhónapos út során a helyszínen talált anyagokból készítenek helyspecifikus
munkákat az alkotók, amelyeket folyamatosan dokumentálnak a szervezők.
Az elkészült munkák dokumentációját,
valamint az izgalmas egyhónapos együttlétről készített filmet a budapesti Koreai Kulturális Központban ismerheti
meg a közönség július 27-től.
Résztvevő utazó művészek:
Résztvevő utazó művészek:
Tuğçe Aytürk (Törökország), Balázs
Péter (Magyarország), Qing Chen (Kína), Valeria
Codara (Olaszország), Egami Hiro (Japán), Erőss István (Magyarország), Feng
Feng (Kína), Leli Hoch (Dél-Afrika), Kang
Heejoon (Dél-Korea), Olivier Huet (Franciaország), Zbys Kazmareck (Dél-Afrika), Kim Cabin (Dél-Korea), Ko
Seunghyun (Dél-Korea), Kopacz Kund (Románia), Kwon Oyeol
(Dél-Korea), Xiao Li (Kína), Lipkovics Péter (Magyarország), Margrit Neuendorf (Franciaország), Janet Ranson (Dél-Afrika), Ree Eung Wo (Dél-Korea), Anni
Snyman (Dél-Afrika), Takashi Ikezawa (Japán), Yutaka Tami (Japán).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése