Kopacz Kund: Egyszerű dolgok

 

 

2023. december végén a csíkszeredai Új Kriterion Galériában mutatkozhatott be Kopacz Kund helyi származású fiatal alkotó. A számos médumot felvonultató kiállítás február 22-én katalógus bemutatóval zárult. Az alábbiakban a művész, -a katalógusban megjelent- gondolatait olvashatják.

Az alapötletről          

Tájélmények hatására indult el ez, a táj értelmezési és ábrázolási lehetőségeit körbejáró gondolatmenet, illetve ez volt az alkotó folyamat kezdete is. Bár a körülmények főleg az érzékekre hatottak, a felmerülő kérdés szárazon, valahogy így hangzott: Hogyan lehet a tájat ábrázolni? Miként lehetséges kortárs képzőművészeti alkotásnak számító tájábrázolást készíteni, és korhű gondolatokat közvetíteni általa?

Egyszerűnek tűnt a kérdésfelvetés, hiszen látszólag a táj a természetnek az a távlatokba nyúló, belátható, átfogó képet nyújtó látványa, azaz a világnak az a része, amelyet le lehet festeni, fényképezni, amelyben térplasztika készülhet. A természeti és az ahhoz közeli környezetben végzett gyakorlatias alkotómunka időközben kiegészült a tájjal foglalkozó bölcseletről szerzett ismeretekkel, melyek a művészi gondolkodásmód, hozzáállás, magatartás és közlő szerep horizontját kitágították.

Ez az alkotói módszer olyan kérdések tárgyalására biztosított lehetőséget, melyeket a környezet elváltozásai, a városok terjeszkedése, a társadalmi nyugtalanság és elidegenedés, vagy az átpolitizált képzőművészeti szcéna hoztak felszínre. Sikerült megtalálni egy művészeti témát, mely jóformán elfeledetté vált és amelynek ábrázolásával nemcsak művészeti és filozófiai problémákat, de hétköznapi jelenségeket is tárgyalni lehetett.

Mi a táj? – összegész; Mi minden sűrűsödik benne? – vadon, ember, város, rejtély; Miért fenséges a természet? – mert teremtett és kifürkészhetetlen; Honnan ered és hova vezet az elvágyódás? Menekvési vágy, kapcsolódási kísérlet, szabadságérzet vagy a hovatartozás tudata merül fel egy-egy ismerős táj láttán? Miért tűnik giccsesnek a lelkes fényképész végletekig manipulált tájképe? Ha elfogadjuk Esterházy Péter meghatározását, miszerint a giccs az, ami az élettől idegen, akkor életidegen-e mindaz, amit az objektív nem tud átengedni és a fényképező-gép nem tud rögzíteni? Csakhogy a kérdéskör terjedelme miatt szűkebbre kellett állítani a kiállítás fókuszát. Hiszen a táj filozófiai aspektusaiból eredő elágazások az emberi létet teljes egészében behálózzák. A kiállított művek ezért „csupán” az ember és természet viszonyáról, az aktuális természetszemléletről, az otthonosság érzetéről, illetve a helyhez kötődő identitásokról kísérelnek meg képeket alkotni.

A művekről

Első látásra a gondolatok emelkedettsége ellentmondásban áll a művek földszagú jellegével: egy zsák kicsírázott krumpli a „nem-térben” lebegve, mint a sorsközösség analógiája; egy rozoga háztető, parketta mintája termőföldbe taposva, vagy a ház alapja homokba döngölve, mint az otthonosság érzetének metaforája; posztamens fenyőfából, rajta székelyföldi tájakat vetítő gép, ami egy léggömb formát forgat, amire pedig Európa és Erdély térképe lett „helytelenül” felragasztva, mint a helyhez kötődő identitások néhány építőelemének absztrakciója; kaszáló ember, mint az ember és természet viszonyára vonatkozó trópus; egy városi terepjáró, ami az általa kivetített tájkép előtt vesztegel, illetve egy kora keresztény ős-kápolna formáját öltő szénaboglya, mint sommás természetszemlélet.

Az ideák és műtárgyak közötti szembetűnő különbségeket, valamint azt az alkotói magatartást, amelyben a kivitelezés minőségét csupán befolyásolja – nem determinálja – a filozófia „ontológiai kreativitásként” értelmez. Csejtei Dezső és Juhász Anikó a táj filozófiájának megalapozásaként írt művében fogalmazza meg a művészi attitűd lényegi vonását: a létezők összessége, a mindent átható működés a füszisz, ami rejtekezik és amelynek küldötte a táj. A táj feltárulkozik, ha az aktívan szemlélődő rányílik. Ekkor történhet meg a tájalkotás. A művész együtt-működik azzal, amivel foglalkozik (eszmék, anyagok vagy a környezet), pusztán világra segíti a létező dolgokat. Nem erőltet rá a priori koncipiált alakot. Lenni hagy, hogy olyan lehessen az, ami immár világra jött, amilyenre sikerült, és így tovább létezhessen.

A gondolatvilág magával ragadott: értelmezhetővé vált a természetben megtapasztalt szép élmény, félelem vagy erő. Magyarázatát adta az ösztönös, zsigeri, átszellemült és elemző alkotói hozzáállásnak. Egyszerre vált nyomon követhetővé a korábbi századok kínai és európai tájképfestészete, a fotográfia történetének egy tekintélyes része, a közelmúltbeli és kortárs képzőművészet bizonyos tendenciái, illetve a természetművészet, amelyhez szervesen kapcsolódik ez a szemlélet. Ötvözni lehetett a nyerset a kifinomulttal, az érzékit az észszerűvel, a humort a komorral, a játékosat a komollyal, a szerényt a letaglózóval, a földhözragadttat az emelkedettel. Véleményem szerint, ezek valahol mind egy-szerű dolgok.

 

 

 

BOROS Lajos és Vass Tamás művei az Erdélyi Művészeti Központban

 

 

Az Erdélyi Művészeti Központ harmadik emeleti kiállítóterében, 2024. február 9-én nyílt az absztrakt festészetet, Erdélyben meglepően korán művelő, önmagát Mattis Teutsch János tanítványként is meghatározó Boros Lajos kiállítása.

A máramarosszigeti születésű Boros Lajos a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet grafika szakán tanult, emellett művészettörténet, pedagógia, lélektan és filozófia előadásokat is hallgatott. 1953-ban házasságot kötött egyetemi kollégájával, Jakab Anna festőnővel, akivel az egyetem elvégzését követően Bácsfaluban (Brassó megye) telepedtek le. Boros ekkor ismerte meg a Romániába visszatért Mattis Teutsch Jánost, akinek művészete egy életre meghatározó lett saját emberi és művészi habitusának alakulásában, az ő tanácsára elkezdte tanulmányozni a kompozíciótant és az ikonfestészetet. 1970-ben részt vett Wiesbadenben a brassói képzőművészek kiállításán, ottléte alatt pedig menedékjogért folyamodott. Boros Lajos 2011-ben bekövetkezett haláláig a németországi Wiesbadenben élt, ahol tanárként dolgozott, miközben töretlenül építette sajátos festői életművét.

Boros romániai viszonylatban meglehetősen korán, a hatvanas években, áttért az absztrakt festészetre. 1965-ben kezdett el foglalkozni az őskompozíciós elmélettel, a németországi letelepedés után pedig megszülettek az első, kezdetleges őskompozíciós képei (1971). Lényegében ezt az elméletet és formát dolgozta fel és fejlesztette életművének hátramaradó negyven évében, így teremtve meg a sajátos, a teremtés harmóniájához méltónak lenni kívánó, Boros Lajos-i „különvilágot”. Az Erdélyi Művészeti Központ jelen tárlatán megtekinthetőek az alkotó korai, stilizált, visszafogott színskálájú, munkásábrázolásai, első, még Erdélyben készült absztrakt festményei, illetve a Németországban festett, majd a művész halála után hazakerült alkotások, amelyek egymásutániságában és egymás mellé való helyezésében jól nyomon követhető a Boros Lajos által kialakított rendezőelv az „őskompozíciós” alkotóséma kialakulása és kibontakozásának szakaszai. Az „őskompozíció” teremtőelve révén az alkotó szakralitásra törekvő rendet teremt festményeinek absztrahált alakzatiságában.

 

Az 1988-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt Vass Tamás grafikusművész mintegy húszévnyi alkotói munkája gyümölcseként egy igen gazdag és változatos grafikai anyagot hagyott hátra az erdélyi képzőművészet számára. Ennek ellenére utolsó posztumusz kiállítása 2009-ben volt a marosvásárhelyi Bocskai-teremben. A február 16-án nyílt kiállítással Salat Csaba és Portik Blénessy Ágota kurátorok, valamint az Erdélyi Művészeti Központ egy olyan kiállítás létrehozására vállalkoztak, amely Vass Tamás legjellegzetesebb alkotásait igyekszik bemutatni az eddigi legnagyobb merítésben és részletességgel. Ennek érdekében mintegy 14 magánszemélytől és egy közgyűjteményből kölcsönöztük az életmű legfontosabb, sok esetben eddig a közönség, de még a szűkebb értelemben vett szakmai körök számára is ismeretlen darabjait.

A magány, az elidegenedés, illetve a hovatartozás és az igazán mély emberi kapcsolatok hiánya Vass Tamás jegyzeteiből és grafikáiból egyaránt kiolvashatóak. Az 1970-es évek második felétől a kiforrott stílusú, sokalakos drámai kompozíciók domináltak az életműben, a líraibb hangvételű városképek, aktok vagy illusztrációk mellett. Az Erdélyi Művészeti Központban nyíló tárlat mindezekből mutat ízelítőt, de megtekinthetőek lesznek Vass Tamás önéletrajzi ihletettségű grafikái, valamint néhány a művész által készített rézkarc-lemez is.

 

A kiállítások 2024. március 30-ig illetve április 5-ig látogathatók.