fórumtizenöt

 

MAMŰ Matrix

 

 

Nagy érdeklődés mellet megnyílt a MAMŰ Társaság sepsiszentgyörgyi kiállítása. Az Erdélyi Művészeti Központban létrejött eseményt Túros Eszter művészettörténész és Zakariás István a MAMŰ Társaság elnöke nyitották meg. Az alábbiakban a verniszázson elhangzott Zakariás reflexót ismerhetjük meg.

 

A MAMŰ Társaság közel ötven éve folyamatosan működő és jelen lévő művészi közösség, azonban történetének kronológiáját követve mégsem a kontinuitás a legszembetűnőbb, hanem az itt és ott, az akkor és most, a szakmai megtorpanások és nekilendülések, a szervezet széteső és újra strukturálódó létállapotai, amelyek összességében egy sajátos túlélési stratégiát eredményeztek mindezidáig.

Az alakulástörténet kezdeti szakaszában már megfigyelhető a fejlődésnek az a sajátos mintázata, amely nem az ideális állapotok mentén, hanem éppen annak ellenére formálódik. A kommunista diktatúra fojtogató légkörében, a 70-es évek vége felé kezd kialakulni az a csoportosulás, amelynek tagjai, Vitus K. György szavaival élve: „ki nőttek az amatőr cselekvés eszményi állapotából”, és végső soron elindulnak a MAMŰ, akkor még Műhely Alkotókör szerveződéséig.  Az alulról szerveződő neoavantgárd művészeti mozgalom, bár megfogalmaz egy általános irányelveket és célkitűzéseket tartalmazó keretprogramot, nincs szüksége manifesztumra. A diktatúra művészeti életet homogenizáló tendenciáival és a szocreál alkotómódszerének sulykolásával szemben természetszerűleg formálódik a csoportkohézió a neoavantgárd irányultságú alkotóművészek között, amelyet csak erősít az erdélyi kisebbségi létforma kényszerű sorsközössége.

A fent említett történetelbeszélés cenzúrájáig sem kell sokat várni, alig egy évtized és következik a 80-as évek exodusza, a kényszerű áttelepedések, és elvándorlások időszaka, amely e szakmai csoport formálódó identitásának kereteit szétroncsolja, hogy egy újabb évtized elteltével új helyszínen formálódjon újra.

De addig is álljon itt egy időpont, amely talán a leginkább, a szó teljes és átvitt értelmében beleég a történetiségbe, 1983. szeptember 21. – a Műhely Alkotókör dokumentumainak az elégetése, a MAMŰ önfelszámolásának művészi feldolgozása és egyben a MAMŰ megnevezés megjelenése, hiszen a műalkotás címe: A MAMŰ utolsó napja.

Az egyesület újra szerveződésének következő állomása Magyarország. A rendszerváltás újfent korszaklezáró – korszaknyitó évében rendezi meg Novotny Tihamér a MAMŰ Tegnap és Ma című kiállítását, a hozzá tartozó katalógus szerkesztésével, amely egyszerre kortörténeti dokumentum és a lehetséges folytatás fundamentuma. „Szentendrei kiállításuk tehát, nemcsak egy elmúlt korszak progresszív törekvéseinek dokumentálását, hanem a MAMŰ új körülmények közötti felélesztési kísérletét is jelenti…, bár tisztában vagyunk vele: a múlt sohasem ismételhető!” (Novotny Tihamér)

A MAMŰ az 1991-es bejegyzést követően kezdi meg működését jogilag körül határolt szervezeti működés keretében, immár anyaországi művészekkel kibővült tagsággal. Az egyesület rendszerváltás utáni újrakezdése is rendhagyó, hiszen az első olyan civil szervezet, amely nem egy korábbi állami szervezet utódjaként jött létre. (Vécsi Nagy Zoltán: MI? MŰ… MAMŰ!)

A közel fél évszázados MAMŰ történetben az is látható, hogy a kezdeti szakmai baráti társaságból többszáz fős szakmai szervezetté nőtte ki magát, úgy, hogy közösségformáló kohéziós szerepét mindvégig megőrizte. Az egyesület organikus rendszerének biztosítéka, hogy a változásokhoz mindig pozitívan alkalmazkodott, és nem hierarchikusan, hanem közös szakmai érdekek mentén hálózatosodott tovább.

A MAMŰ taglétszámának növelésével úgy tudta gyarapítani szellemi társaságát, hogy ezen belül mindenki megőrizte egyéni világnézetét, vagy, ahogy Ágoston Vilmos az egyik legkorábbi MAMŰ teoretikus frappánsan megfogalmazta: „A Marosvásárhelyi Műhely (MAMŰ) alkotókör programja senkit sem kényszerített arra, hogy a Mezőt zöldnek lássa." (Ágoston Vilmos: MAMŰ – PÁKK – ÉS – CHICHIŢA.) 

A MAMŰ néven definiált autonóm szerveződés összetételét tekintve moduláris, egyenrangú alkotók viszonyrendszere, ezért a MAMŰ csoportos kiállítások a műalkotások szintjén az átfedések, áthallások, együttműködési kapcsolatok aktuális hálózataként értelmezhetőek.

Ennek értelmében a jelenlegi kiállításnak nem feladata átfogó képet nyújtani a MAMŰ teljes tagságának munkásságáról, viszont törekszik arra, hogy érdemi kontextust teremtsen az egyesületre jellemző szellemi irányzatok természetének, és tájékoztasson a meghatározó képzőművészeti műfajok jelenlétéről, a mediális sokszínűségről és a szakmai diverzitásról.

A Mátrix hívó szava azonban a szervezeti adottságon túl a MAMŰ-s előzményekre való reflexió is, hiszen az 1981-ben Sepsiszentgyörgyön megrendezett Médium című kiállításnak Elekes Károly, MAMŰ alapító részéről származó első címjavaslata a Mátrix volt. (Z. I.)

Fotók: Toró Attila