2026. november 18., szerda

 

Túros Eszter

 

A kortárs grafika mintázatai 

 

Idén kilencedik alkalommal került megrendezésre a Székelyföldi Grafikai Biennálé eseménysorozata. A Hargita, Kovászna és Maros megyék együttműködésében megvalósuló, az évek során mind népszerűbbé, rangosabbá váló grafikai verseny nemcsak számunkra teremt kétévente kivételes alkalmat rálátni a kortárs grafika nemzetközi szcénájára, hanem egy világszinten is számontartott, fontos szakmai rendezvénnyé vált, ami erdélyi, romániai viszonylatban, előzmény nélküli jelenség.

A biennálé iránti töretlen szakmai érdeklődést bizonyítja az a tény, hogy ismételt módon sikerült rekordot dönteni, a rendezvény történetében még soha nem válaszolt ennyi alkotó a felhívásra. A nyolchetes pályázati időszak alatt 71 ország 1034 művésze összesen 2195 műalkotást küldött be.

 A G9 nemzetközi zsűrijét a szakma elismert képviselői alkották: Iulia Mirica bukaresti grafikus és illusztrátor, Prof. dr. Erőss István, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora, Renata-Brigitte Darabant képzőművész, a bécsi Képzőművészeti Egyetemen tanára, Phd. Upadhyay Vidhyasagar indiai képzőművész, dr. Bordás Beáta, művészettörténész, a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ vezetője és Ferencz S. Apor csíkszeredai képzőművész, a biennálé kurátora.

A biennálé törzsanyagába 267 műalkotást válogatottak. Ezek online formában is elérhetőek a biennálé honlapján, valamint, az előző kiadásokhoz hasonlóan két helyszínen, két részre tagoltan kerültek bemutatásra eredeti formájukban is Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeumban, illetve Sepsiszentgyörgyön, az Erdélyi Művészeti Központban.

A kortárs grafikai tendenciák bemutatására vállalkozó biennálé egyszerre ad szabad teret a tradicionális és a megújulás szándékával kísérletező grafikai eljárásoknak. Az aktuális kiállítás mindig túlmutat önmagán, a korábbi kiadások tükrében válik igazán artikulálhatóvá. Ily módon a hagyományos és digitális, valamint a kísérleti grafikai eljárások egyensúlya látszik kirajzolódni. Ahogyan a tradicionális technikák széles skálájával találkozunk, a digitális és kísérleti eljárásoknak is a legkülönfélébb változatait láthatjuk. 

A témák tekintetében is nagy utat járhatunk be, és bár ebben a sokféleségben nehéz tájékozódni, azok néhány univerzális, a világban zajló változásoktól nem függetleníthető téma köré szerveződnek. Ez a felismerés vált rendezőelvvé az idei kiállításokon is, ahol egy olyan képanyag rajzolódik ki, amely egyrészt egy sokrétűen árnyalt képet nyújt a világ legalapvetőbb, legégetőbb, időnként általános, máskor lokalitáshoz kötött, unikális problémáiról; másrészt lehetővé teszi, hogy rálássunk a kortárs grafika karakterjegyeire, változékonyságára, állapotára, hogy kiadásról kiadásra nyomon követhessük a megújuló műfajok és kifejezésmódok alakulásait.

A Székelyföldi Grafikai Biennálé egy lehetőség arra, hogy összefüggésekbe rendezzünk, és ezáltal árnyaltabban érzékeljünk egymástól olykor igencsak távoleső, máskor - térbeli távolságaik ellenére is - egymással meglepően rokon látásmódokat, működéseket.

Egy lehetőség, ahol mind technikai, mint tartalmi tekintetben tágas tér nyílik a megmutatkozásra. A téma úgy kötöttség, úgy teremti meg a válogatás kötőszövetét, hogy nem nehezedik az alkotásokra. Értelmezési mezőt képez, ahol szabadon mozoghatunk és kapcsolódhatunk a legkülönfélébb felvetésekhez. Sem a téma, sem a formai keretek nem homogenizálják az alkotásokat, hanem támpontokat, kiindulópontokat adnak a tájékozódáshoz. Ha visszatekintünk a biennálé korábbi témáira, azok a világ éppen aktuális állapotát, globális közérzetét próbálták érzékenyen megragadni, vigyázva arra, hogy a választott téma tág teret nyisson az alkotás és értelmezés számára, hogy kellőképpen provokálja a művészeket.

Ily módon a hagyományos, nemesgrafikai eljárások, a kísérletező műfajok lekülönfélébb változatai, a digitális képalkotási technikák gyorsan változó megoldásai, határok és határátlépések, át- és újrarendeződések teszik láthatóvá a grafikai beszédmódok mérhetetlen gazdagságát, melyek dinamikájukkal, belső összefüggéseikkel egymást is értelmezve pozicionálják magukat a kortárs grafika globális térképén. 

A káosz, a stratégiák, az egyensúlyhelyzetek hívószavakat követően a torzítás, a torzulások szervezik eggyé ezt a hatalmas képanyagot, sokféle lehetőséget kínálva, olyan közelítésekkel találkozhatunk: ahol az adott téma, mint hiba, mint tökéletlenség, esendőség, mint mozgás, változás, abszurditás, mint tükrözés, valóság és igazság mutatkozik meg. Ezekben a feltárulkozásokban az identitás képeitől, az emberi testek gyarkran fájdalmas formáitól, az emberi kapcsolatok torzulásain át, az ember társadalomban, természetben, környezetében való helyének keresésén keresztül, tér és hely sérülékeny viszonyaitól jutunk el a mind elvontabb, mindinkább önreflexív kérdésfelvetésekig, ahol a torzulás, mint határátlépés, mint a megszokott megkérdőjelezése, a vélt normalitástól való eltérés, kibillenés kerül középpontba – formai elmozdulásokat, perspektívaváltásokat eredményezve.

A feszültség itt kiindulópont. Az identitás és a tőle elválaszthatatlan test témájával indítva, olyan belső tájakon találjuk magunkat, ahol a magány, a szorongás, az idegenség alapállapot. Időbevetettségünk, fájdalmas természetrajza ez identitáskeresési kísérletekkel, jelentéktelenségünk, töredezettségünk, torzulásaink felismeréseivel, a láthatóvá válás reményével, törékeny egyensúlyhelyzetekkel. Ahogy a disztópikus látomások beszivárognak az identitás képeibe, úgy lépünk át az életterekként is artikulálódó konkrét vagy képzeletbeli terek, konstrukciók közé. Változatos tereket járhatunk be, emlékekkel telített, emlékekből formált, mesterien kivitelezett személyes élettereket, szürreális tájakat, teátrális díszleteket, feszes geometriákba rendeződő alakzatokat, a magány és a hiány végtelen tereit, a vágyakozás útvesztőit, ipari tájak nyomasztó környezetét, a csend helyeit, majd az egyre elvontabbá, személytelenebbé váló geometriák időnként játékossággal, humorral oldott, mind távolabbi képtereit, hogy végül jelenkori mitológiákban és poszthumán tájakon találjuk magunkat.

A témák szerinti tagolás mellett számtalan más közelítésmód is kínálkozik, a kulturális, generációs különbségek, a technikai és formanyelvi megoldások, alkotói attitűdök sűrű hálózatát rajzolva ki. Mindez nem egy beláthatatlan káoszt eredményez, hanem egyensúlyba rendeződő grafikai tendenciákat mutatva válik értelmezhetővé.

Az idei biennálé fődíját Akimitsu Tamawake japán alkotó nyerte el, Hargita Megye Tanácsa Nagy Imre-díját Jónás Péter magyarországi alkotó kapta, míg a Maros Megye Tanácsa által felajánlott Nagy Pál-díjban Szymon Prandzioch lengyel művész részesült.

Kovászna Megye Tanácsa Plugor Sándor-díját Françoise Legris kanadai alkotó nyerte el, MAMŰ Társaság díját Laviv Laura magyarországi művész, a Gyergyószárhegyi Művésztelep díját pedig Diana Drăgan-Chirilă romániai alkotó,

A Partium-díjban Nagy Réka romániai művész részesült, a székelyudvarhelyi Pulzus Művésztelep díját pedig Toldi Flóra magyarországi alkotó kapta, A Magyar Képzőművészeti Egyetem díját Malgorzata Jozefowicz lengyel művész vehette át, míg az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális díját Henryk Krolikowski lengyel alkotó.

 

(Megjelent az Országút online 2026. nov. 14. és az Országút folyóirat VII. évf. 22. számában, 2026. nov. 6.)

 

https://gbiennial.ro/