2023. szeptember 2., szombat

       

Fazakas Ildikó és Ferencz S. Apor kiállítása a Szolnoki Művésztelep Kert Galériájában

 

2023. augusztus 30-án nyílt közös kiállítása Fazakas Ildikó és Ferencz S. Apor képzőművészeknek a Szolnoki Művésztelep Kert Galériájában. A tárlat a MAMŰ Társaság és a Szolnoki Művésztelep közötti szakmai együttműködés keretében létre jött rezidenciaprogram záróeseményeként valósult meg. A kiállítást Verebes György képzőművész a művésztelep vezetője, valamint Képíró Ágnes művészettörténész nyitották meg.

 



Fazakas Ildikó (Csíkszereda, 1973)

1999-ben diplomázott a kolozsvári Művészeti és Formatervezési Egyetem képgrafika szakán. Számos könyv és gyerek-irodalmi kiadvány illusztrációját készítette, jelenleg az alkotói munka és illusztrálás mellet művésztanárként, valamint a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi folyóiratok illusztrátoraként dolgozik.

Fazakas Ildikó műveiben, családi fotók a kiinduló pont, mint bevillanó töredékei a múltnak. A vászonra vagy a papírra átrajzolt részletek kiegészülnek selyempapírra írt bibliai idézettöredékekkel, vagy a vásznak esetében varrott felületekkel. Ezek inkább varratok, mintsem hímzések. Elvart és elvarratlan szálak.

Az alkotónak nem a nosztalgiázó emlékezés a szándéka, hanem a generációs traumákkal való szembenézés, azok feloldása, a szálak elvarrása, egy önismereti munka vizualizált, tárgyiasított megélése az alkotásokon keresztül, az alkotói folyamat által.

 Az önismereti munka azon alapkérdései foglalkoztatják, hogy honnan jött, mit hozott magával, mit kapott örökségül és ezekkel mind, mit tud kezdeni. A családi fotók egy-egy sorstörténetet rejtenek, nehéz emberi sorsokat, traumákat, titkokat. Talán ezeket a traumákat szeretné „eldobozolni”, a „szálakat elvarrni”, viselkedési sémákat, érzéseket megérteni, az örökölt mintákat átírni.

 

Ferencz S. Apor (Csíkszereda, 1975)

A bukaresti Nemzeti Művészeti Egyetemen diplomázott 2001-ben. Tagja több szakmai szervezetnek: többek között a budapesti MAMŰ Társaságnak és a Caffart Képzőművészeti Egyesületnek, vagy a Romániai Képzőművészek Szövetségének. 2015-ben alapította és az óta szerkeszti a Fórumtizenöt nevű online képzőművészeti fórumot, amely a székelyföldi kortárs képzőművészeti történések szemléje. http://forumtizenot.blogspot.ro/

  Korábbi szakmai elismerései között szerepel a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíja (2003, 2010), a Budapest Galéria ösztöndíja (2006, 2019), a NKÖM és az Illyés Közalapítvány HOLLÓSY SIMON ösztöndíja (2006), a BARCSAY-díj (2011), a II. Székelyföldi Grafikai Biennále különdíja (2012), a Magyar Művészeti Akadémia Ösztöndíja (2021-2024) és számos NKA alkotói támogatás.

  2017-től a sepsiszentgyörgyi Székelyföldi Grafikai Biennálé megbízott kurátora.

Munkáiban hangsúlyosan jelen van az emlékezés témaköre és a saját, emberi kapcsolati viszonyrendszerének kérdései. Mi az emlékezés és hogyan jeleníthető meg a művészetben, mik lehetnek magának az emlékezésnek a képi formái?

 Művészetének tartalmi hátterében gyakran megtalálhatók társadalomkritikai elemek is, de ugyanúgy helyet kap a humor és az ironikus hangvétel. Eszköztárában fontos szerephez jut a talált tárgy és beemeli a “provinciája” tárgyi kultúrájának egy-egy elemét is, ily módon hangsúlyozva a lokális, tradicionális értékek fontosságát. Különösen fontos számára a mű üzenete, az ábrázolhatóság és a mondanivaló kortárs formanyelven való megjelenítése.

Fazakas Ildikó és Ferencz S. Apor a Szolnoki Művésztelep Kert Galériájában megrendezett közös kiállítása az emlékezés szálára felfűzve a múlt megértésének kérdéseit próbálja körül járni, két különböző úton bejárva, két különböző alkotói attitűddel.

 

2023. június 1., csütörtök

K'Arte Galéria, Marosvásérhely

 

 ONLINE GHOSTS

Csóka Szilárd Zsolt kiállításáról

 


Kik vagyunk ma, 2
023-ban? Azok az emberi identitások, melyek évszázadokig hasonló, de legalábbis nem sokban elté módokon nyilvánultak meg, radikálisan megváltozni látszanak.

Napjainkban a digitális technológiák szervetlen élményei és a virtuális valóságokba való folytonos ki- és bebillenések miatt az emberi tapasztalat olyannyira fragmentálttá vált, hogy már-már hiányzik az az a bizonyosság, amit a létünk tudata ad; az állapot kritikai vizsgálata elmarad, a valóság tudatos megélése is egyre nehezebb.

Pillanatok alatt szétszalad a valóság, szétesnek az összefüggések, és képekre, látványokra, sémákra bomlanak. Egyik percben világosan érezzük testünk fizikai helyzetét a széken, a másikban meg már egy módosított illúzió-képet bámulunk magunkról, aztán távoli emberekkel értekezünk anyagtalan valóságokban, idegenek hasonlóan mediatizált képeit bámuljuk, majd véleményünket, vagy akár emlékeinket is befolyásolja valami szintén virtuális forrásból érkező információ, ami ugyancsak átfut elménken.

Helyileg hol vannak leginkább a gondolataink, és, ami még fontosabb - hol történnek az (életünknek legtöbbet adó) emberi kapcsolataink? Milyen terepen léteznek az álmaink, a vágyaink, a határozottnak gondolt, de sokszor igencsak befolyásolható véleményünk, hol kapnak helyet az élményeink és az emlékeink?

A terepet vizsgálva meglepő együttállás rajzolódik ki: ma a legmélyebb vágyaink, legintenzívebb élményeink, legtartalmasabb gondolataink, de még egzisztenciális töprengéseink is reklámok, szelfik, kívánatos tárgyak, tökéletesített Insta-fotók, valóság-csapdák, idegen látványok, ismeretlen identitások, mémek közé keverednek, és ezek állandó társaságában áramlanak...

Ezekre a jelenségekre reflektál Csóka Szilárd Zsolt portréfestészete is. Ezeken a festményeken olyan arcok, személyek jelennek meg, akik ebben a folytonos örvényben léteznek, lényük fragmentált, és a kompozíciókat szemlélve megkérdőjeleződik - vajon épp milyen csatornán csúszik be az ember pillantnyi identitása a képmezőbe? Csóka valósággal szétszereli a látványt - ez a vizuális nyelvezetben is érezhető: vonalrajz-játékok, mintázatok, a háttér elemei, festői foltok, terüktől megfosztott formák jelennek meg.

 Végül pedig az újrafelépítésnél az interakció-mentes látszat-képek sorozata vonul fel: fikciók, illúziók, lefejtett héjak, a valóság felszíni, sérülékeny hártyái, melyek tapasztalatunkhoz csak annyira jelentősek, mint a főtt tojás vékony hártyája, melyet még egy tompa kanál is nagyon könnyedén átdöf. Az pedig, hogy a képeken egyéni nyomtatási technikát is alkalmaz, külön sajátos, tükrözött, ál-képi réteget villant fel - és ez a többi réteg esetlegességét is kiemeli. 

Az online jelenlét hibrid valóságai művészettörténeti utalásokkal, klasszikus portréfestészeti konvenciókkal keverednek (ez a műfaj önreflexivitásának jele, ugyanakkor jellemző trend a kortárs festészetben), de ettől a portrék legfeljebb kanonizálódnak, mondanivalójuk ugyanolyan kortárs marad.

Felmerül a kérdés: hogyan viszonyulunk mi az itt ábrázolt szereplőkhöz? Az emberi agy, információt - és emberi arcok esetén kapcsolódást - keresve fürkészi tekintetüket, alakjukat, jellemüket... De jelenlétük pont "offline", jellemrajzuk nem elérhető, s még azok is, amelyek talán a leginkább megfoghatóak (Online Ghost), azok sincsenek igazán jelen számunkra. A kapcsolódás helyett valahogy mindig visszaváltunk a környezet-szemlélői üzemmódba - olyan ezeket a portrékat nézni, mint beszélgetni valakivel, aki közben telefonozik.

Pontosan ez az élmény vár ránk, amikor a virtualitásban a valóságot, az értelmet és valódi tartalmat keressük. Tévutak gazdag hálózata...

Csóka kiállítása erős tükröt tart.

Ungvári-Zrínyi Kata, műkritikus