SZABÓ ZOLTÁN JUDÓKA

1952 - 2015

„A természet nagyon sokat jelent nekem és kellene, jelentsen az emberiség egészének, hiszen ahogy Hamvas Bélától hallottuk, tanultuk, szinte minden dűlőnek van szellemisége, vagy legalább hangulata. Ebből kifolyólag, hogy az illető táj misztikáját, vagy abban született gondolatokat, érzelmeket kifejezni hivatott alkotások létrehozása során eredményesek legyünk bizonyos ismeretekre is szükségünk van egy hellyel kapcsolatban. Közéjük tartozik a sajnos világszerte kipusztuló félben lévő, de itt érezhető közösségi szellem megtapasztalása is, melyet a tábor egyik nagy hozadékának tartok.”- mondta halála előtt, élete utolsó művésztelepén, Zabolán.

 

Vécsi Nagy Zoltán 

Visszatérő motívum

  
  Szabó Zoltán Judóka, festő, grafikus, performer, 1952-ben született Erdőszentgyörgyön, az Ikrek jegyében. A kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán Abodi Nagy Béla és Miklóssy Gábor voltak mesterei.

   Hogy milyen is lehetett a főiskolán, arról kiváló művész kollégája, korán elhunyt barátja, Ady József, így tudósított 1991-ben:

„Őt akkor is, most is talán a legérdekesebb, legsúlyosabb egyéniségnek vélem… A főiskolán annak a periódusnak a legkomolyabb embere Szabó Zoltán Judóka volt. Rendkívül szokatlan dolgokat művelt a festészetben és a képzőművészkedésben. Nagyon hamar meghaladta az egyértelmű szürrealizmust és a metafizikus festészetet és a kettő kombinációjaként, erős egzisztencialista meghatározottsággal tűzdelt festészetet művelt.”... „Volt egy olyan speciális szellemi fórja, sajátossága, ami már a főiskolán megnyilvánult.”

  Judóka a főiskola után egyik alapító résztvevője volt a Marosvásárhelyi Műhely laza művészcsoportnak, melyet egy akkori cikkben már MAMŰ-ként emlegettek, vagy ahogy ezt egy páran hívtuk, a párizsi folyóirat mintájára, a Magyar Műhelynek. A MAMŰ mindössze öt kiállítást érhetett meg a Stúdió Színházban, Judóka részt vett ezeken, mint ahogy azokon a kiállításokon és szabadtéri akciókon, happeningeken is, amelyek többnyire a MAMŰ köréhez tartozó művészek részvételével készültek egy kicsiny résnyire nyílt időben, talán három évig összesen, akkor is szigorúan ellenőrzött, tehát illuzórikus szabadság keretben. Ezek a művészeti megmozdulások jelentős eseményeivé váltak annak a hetvenes–nyolcvanas évek fordulója körül felizzó, majd radikálisan kioltott intenzív művészeti életnek, amely országszerte az úgynevezett Stúdió, azaz a 35-ös Műhely körében bontakozott ki. A mindenképpen revelációként ható művészeti mozgalmak felső politikai körökből sugallt apolitikus irányát, a művészek zöme, mintegy kompromisszumként, de elfogadta, sőt némelyik hittel propagálta. Bár ezeknek a művészetmegújító mozgalmaknak Szabó Zoltán aktív résztvevője, fontos figurája volt, identitás- és igazságkereső művészete miatt, egyre gyakrabban került szembe nemcsak a hivatalos kultúrpolitikával, hanem társainak nálánál óvatosabb művészetstratégiájával is.

  1983-ban a MAMŰ csoport felszámolta magát. Tagjainak nagy része emigrált.

  Judóka ezután készítette egyik legjelentősebb sorozatát, a Visszatérő motívum címűt. Folytatásaként annak a nyolcvanas évek legelején dédelgetett, konceptuális gondolatként közvetített nagyszabású environment-tervnek, amelyet a művész land-art jellegű szabadtéri installációként képzelt megépíteni. A Kárpátok karéját könyvekből. Erődszerű menedékül. Az azóta már számos művében kulcsmotívumként használt, a kenyérrel, az aggyal egylényegűvé vált, anyai öllel is asszociálható befogadó, szükség esetén elbocsátó, vagy éppen megszülő lényegi formát, a honi keretet, Transsylvaniát. A sorozat két sikeresen átcsempészett darabja az 1989-ben, a romániai forradalom előestéjén megnyílt, a marosvásárhelyi művészeket felvonultató demonstratív jellegű szentendrei MAMŰ-kiállításnak volt meghatározó műalkotása.

  Életrajzi érdekesség, hogy ennek a kiállításnak a katalógusa Szabó Zoltánt akkor úgy említette, mint aki maga is áttelepülőben van Magyarországra. Végül maradt.

  Baráti, szakmai kapcsolata az immár Budapesten újraalakult MAMŰ Társasággal fennmaradt, lényeges pontokon gyümölcsöző munkakapcsolatban mutatkozott meg.

  Judóka például részt vett annak egyik legfontosabb kiállításán, 1991-ben, a szentendrei Vajda Lajos Stúdióval közösen megvalósított Unikornis címűn. Legutóbb pedig a tavalyi, a festészethez való visszatérés programját hirdető Tájmisztika című képzőművészeti alkotótáborban.

  A rendszerváltozás előbb eufóriás, majd csalódásokkal és illúzióvesztésekkel teljes, mozgalmas időszakaszában, aktív szereplője volt minden érdemi helyi, marosvásárhelyi és erdélyi kortárs képzőművészeti megmozdulásnak. Akkor bontakozhatott ki a maga teljes erejében művészete. A kilencvenes években készítette az itt is kiállított legfontosabb installációinak legtöbbjét, valamint performanszait. Meghatározó jellegű, az események karakterére is befolyással bíró rendszeres résztvevőjévé vált a Szent Anna-tavi, egyre rangosabbá növekvő ANNA-Art nemzetközi performanszfesztiválnak, úgy is, mint az ETNA csoport tagja.

Zárójelbe teszem magam - Sólyomkővár, 2009

  
 A műfaji változatosság széles skáláján mozgó, hosszabb életűnek szánt műalkotások – mint a festmények, grafikák, installációszerű tárgykombinációk, assemblage-ok stb. –, de efemer alkotásai is – mint az egy alkalomra épített, többnyire performansz keretében kialakított vagy performanszok keretéül szolgáló installációk, valamint maguk a performanszok is – magukon viselik az identitás racionális (földrajzi, történelmi, kulturális meghatározottságok) és irracionális (transzcendens, misztikus) rétegeit kutató elmélyült vizsgálódások és lelkigyakorlatokban végzett önfeltárási kísérletek karakteres nyomait.

...Alkotásaiban, a vizuális paradoxonokkal erősített egyediségen túl, az anyagválasztás és a formálás kulturális toposzokkal való rokoníthatóságán keresztül, a személyes lelki kötődések is megmutatkoznak. A természettudományos és bölcseleti spekulatív tartalmak az anyaghasználat spontán gesztusokban kifejeződő nagyfokú expresszivitásával párosulnak.

(A szöveg részletei elhangzottak a 2010. január 23-án, Szabó Zoltán Visszatérő motívum című kiállításának megnyitóján, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában.)  V. N. Z. engedélyével

Performansz Mezőszemerén - 2014.

 Utolsó performansz 2, Gernyeszeg, 2015

Fotók: Ferencz S. Apor, Pokornyi Attila

 

ZEREDA

Nyárádszeredai Művésztelep - 2015

  

   A Zereda művésztelep már harmadik kiadásánál tart. Rendezvényként tekintve ez azt jelenti, hogy lassan a helyére kerül minden, feltöltődnek a rések, kivilágosodnak eddig nem járt ösvények. Ha valamit jó érzékkel, nyitottan és elhivatottan csinálunk, előbb-utóbb kivirágzik. Viszont minden (megvalósuló) esemény sikere ugyanígy múlik a résztvevők hozzájárulásán is. A 2015-ös Zereda kimondottan pozitív és különleges csapatot hozott össze. Márpedig az, hogy tizenegy művész hogyan alkot egymás mellett, nem mindegy. Nyilván különböző világok egymásmellettiségéről van szó, de ami fontos, az az, hogy létrejönnek metszéspontok, közös "halmazok", amelyek mindenkire hatnak. Az idei felhozatalban élmény és jelenlét dialógusai valósulnak meg különböző formákban; az alkotók pedig az ezeket egybefogó narratíva lehetőségeivel kísérleteznek. A különböző művészi világok rezdülés-beli egymásrahatásában az esti bemutatók nyújtotta keret nagyon fontos erőnek bizonyult. A sorozatos elme- és lélektágítás, amelyben a társak munkásságába, gondolati és perceptuális világába nyerhettek bepillantást, értékes együtt-rezgéseket eredményezett.

  Berze Imre formái "kimozdultak" a szobrászat tömbszerűségéből. A természeti elemek (közvetlenül a víz, közvetetten, a kiállítótérben pedig a fény) segítségével festődik a művek gondolatisága. Az élmény így különböző szinteken valósul meg az alkotásban. A természet szabad kinetikáját az anyagok rusztikussága ellenpontozza.
   Sokszorosan összetett folyamat építi Bob József munkáit. Az alkotó egyrészt élményből indul ki (fizikai-vizuális és fogalmi környezet), de inspirálja a faktúra, az anyaggal való interakció is; a hazárd szerepe szintén fontos - mintha saját munkáit readymade-ként találná meg újra és újra az alkotásban. Az egészet végül pedig mégis a konceptualitás köti össze, ez adja a munka sajátosságát és teszi fel a pontot az i-re.

  Dimi Constantinides együtthatásokat vizsgál. Az adathalmazként feltérképezett valóság csak élő történetekkel lesz szervessé. A teljes egészet lebontva, részletekben kidolgozva teszi befogadhatóvá, érzékekkel emészthetővé. A realitás felvételezett, közvetlen nyomai hangulattal, érzékenységgel és narráció által közvetítik Zereda tájait. 

   
  Dóró Sándor vérbeli performer. Zeredai sorozata is leginkább folyamatszerűségén keresztül közelíthető meg. Célja: aktivitással nyomot hagyni. Alkotáskor fokozottan éber és tudatos jelenléti állapotban tartja magát, az energiát gesztusokba koncentrálva, a mozdulatok precizitásával és ökonómiájával dolgozik. Ez aktív térfoglalás, és nem is konfliktusmentes. Az alkotássorozatban Dóró legyűrni igyekszik a véletlent. Óriási erőket mozgatva, feszített tempóban dolgozik - nem meglepő, hogy színes grafikái duzzadnak a vitalitástól.
  Ferencz S. Apor komoly témákat kezel ironikus frissességgel. Maga a munka mindig friss, spontán, természetes rendszerben alakul, az általa megidézett szemantikai rétegek viszont komplexek és mélyek. Identitás-sorozata is rendkívül szuggesztív. De miért ennyire erős motívum a heggesztőmaszk? A maszk általában két irányban fejti ki hatását: (befele) takar és (kifele) mutat. Ferencz azonban olyan  maszknak fejleszti ki a látvány-oldalát, amelynek elsődlegesen a takarás, a védelem a feladata,  egyáltalán nem szándékozik látvány lenni. Így a defenzivitásból lesz reprezentatív gesztus, megspékelve az ipari, folyamatosan termelő világ személytelenségével. Az én korlátozott.

   Gyarmathy János klasszikus bronz-allegóriái a görög mitológia és kultúrkör számos motívumát juttatják el a befogadók különböző rétegeihez. Nyárádszeredába égi versenyzőjét hozta el: a kocsihajtó transzcendens sugallat által vezérelve viszi végbe teljesítményét.

   Horváth Levente helyi, erdélyi mitológiákat teremt tárgyi világ és természet vonatkozásában. Fontos eszköze a megszemélyesítés: inkább természethez kötődő tárgyak életéről van szó (csűr, kerítés, fa) - történeteiben sokszor az élő elemeket is az élettelen anyag állapotában követi. Konkrét fókuszában tehát passzív elemek állnak, de munkáinak aktív szereplője mindig a természet élő ereje. A mesei narratíva erős hangulati töltettel épül, és nem csak az irreálisan kompakt, térben valóságosnak ható formák, hanem a képeket belengő atmoszféra is szinte tapinthatóvá válik. Nem csoda, ha a telített mű egy-egy eleme kikívánkozik a térbe...

  Lakatos Gabriella munkáit szürreális hatások, erős hangulatiság és a derengés finomsága jellemzi. Földöntúli (lég-)terek. Az embert különleges hatásukkal vonzzák ezek a látványok, de terük talán mégse lakható. Túlvilági dimenziók, nem emberi léptékeknek kedveznek. Elkápráztatnak, vonzzák a tekintetünk, de távol tartanak. S ha mégis netán túl elmerülnénk az élményben, egy finoman ironikus fordulat kizökkent, és tesz róla, hogy el ne veszítsük a tudatos, (ön)kritikus mérlegelés fonalát. Lakatos Gabriella erős kritikai igénnyel alkotja meg munkáit.

  Léstyán Csaba munkái elképesztően nagy mélységgel bírnak. A míves kidolgozás itt nem öncélú anyag-élvezet; a rajzos faktúra hiteles és sajátos érzékelést takar, és hív elő a nézőben is - érzékeny, új nézőpontok élménye. A dobozba foglalt kép archiválja a tartalmat, vizsgálódásra késztet. Léstyán ebben a gesztusban saját, személyes percepcióját tágítja ki és teszi elérhetővé.
 Tamás Borbála szuggesztív festményei párhuzamos útvonalakon közelítenek meg hasonló témákat. A geometrikus struktúra összekapcsolt, egymástól függő identitásokat idéz meg drámai megvilágításban; második kompozíciója szintén viszonyrendszerhez kapcsolódik, de az én belső dinamikáját tárja elénk.
 Veress Gábor keretekből kinyúló felhívással szólítja meg közönségét. A város terét benépesítő, enyhén provokatív plakát ("My Demons Wanted") a kiállítótérben talál kidolgozott magyarázatra. Munkáját a könnyed, képregény-rajzok világát idéző stílus jellemzi, groteszk hatással.
  Tordai Levente és Sarolta, valamint alkalmazottaik alkotják a Zereda háttér-közösségét. Konkrétan a tábor és résztvevőinek technikai működtetéséért felelősek, tágabb értelemben véve viszont a szakértelem, vendégszeretet, nagylelkűség, őszinteség és humor adományait teszik hozzá a rendezvényhez. Ezek nélkül Zereda nem lenne az, ami.

 Ungvári-Zrínyi Kata

Fotó: Ferencz S. Apor

https://www.facebook.com/nyaradszeradaimuvesztelep?fref=ts