fórumtizenöt

 

SZABÓ ZOLTÁN JUDÓKA

1952 - 2015

„A természet nagyon sokat jelent nekem és kellene, jelentsen az emberiség egészének, hiszen ahogy Hamvas Bélától hallottuk, tanultuk, szinte minden dűlőnek van szellemisége, vagy legalább hangulata. Ebből kifolyólag, hogy az illető táj misztikáját, vagy abban született gondolatokat, érzelmeket kifejezni hivatott alkotások létrehozása során eredményesek legyünk bizonyos ismeretekre is szükségünk van egy hellyel kapcsolatban. Közéjük tartozik a sajnos világszerte kipusztuló félben lévő, de itt érezhető közösségi szellem megtapasztalása is, melyet a tábor egyik nagy hozadékának tartok.”- mondta halála előtt, élete utolsó művésztelepén, Zabolán.

 

Vécsi Nagy Zoltán 

Visszatérő motívum

  
  Szabó Zoltán Judóka, festő, grafikus, performer, 1952-ben született Erdőszentgyörgyön, az Ikrek jegyében. A kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán Abodi Nagy Béla és Miklóssy Gábor voltak mesterei.

   Hogy milyen is lehetett a főiskolán, arról kiváló művész kollégája, korán elhunyt barátja, Ady József, így tudósított 1991-ben:

„Őt akkor is, most is talán a legérdekesebb, legsúlyosabb egyéniségnek vélem… A főiskolán annak a periódusnak a legkomolyabb embere Szabó Zoltán Judóka volt. Rendkívül szokatlan dolgokat művelt a festészetben és a képzőművészkedésben. Nagyon hamar meghaladta az egyértelmű szürrealizmust és a metafizikus festészetet és a kettő kombinációjaként, erős egzisztencialista meghatározottsággal tűzdelt festészetet művelt.”... „Volt egy olyan speciális szellemi fórja, sajátossága, ami már a főiskolán megnyilvánult.”

  Judóka a főiskola után egyik alapító résztvevője volt a Marosvásárhelyi Műhely laza művészcsoportnak, melyet egy akkori cikkben már MAMŰ-ként emlegettek, vagy ahogy ezt egy páran hívtuk, a párizsi folyóirat mintájára, a Magyar Műhelynek. A MAMŰ mindössze öt kiállítást érhetett meg a Stúdió Színházban, Judóka részt vett ezeken, mint ahogy azokon a kiállításokon és szabadtéri akciókon, happeningeken is, amelyek többnyire a MAMŰ köréhez tartozó művészek részvételével készültek egy kicsiny résnyire nyílt időben, talán három évig összesen, akkor is szigorúan ellenőrzött, tehát illuzórikus szabadság keretben. Ezek a művészeti megmozdulások jelentős eseményeivé váltak annak a hetvenes–nyolcvanas évek fordulója körül felizzó, majd radikálisan kioltott intenzív művészeti életnek, amely országszerte az úgynevezett Stúdió, azaz a 35-ös Műhely körében bontakozott ki. A mindenképpen revelációként ható művészeti mozgalmak felső politikai körökből sugallt apolitikus irányát, a művészek zöme, mintegy kompromisszumként, de elfogadta, sőt némelyik hittel propagálta. Bár ezeknek a művészetmegújító mozgalmaknak Szabó Zoltán aktív résztvevője, fontos figurája volt, identitás- és igazságkereső művészete miatt, egyre gyakrabban került szembe nemcsak a hivatalos kultúrpolitikával, hanem társainak nálánál óvatosabb művészetstratégiájával is.

  1983-ban a MAMŰ csoport felszámolta magát. Tagjainak nagy része emigrált.

  Judóka ezután készítette egyik legjelentősebb sorozatát, a Visszatérő motívum címűt. Folytatásaként annak a nyolcvanas évek legelején dédelgetett, konceptuális gondolatként közvetített nagyszabású environment-tervnek, amelyet a művész land-art jellegű szabadtéri installációként képzelt megépíteni. A Kárpátok karéját könyvekből. Erődszerű menedékül. Az azóta már számos művében kulcsmotívumként használt, a kenyérrel, az aggyal egylényegűvé vált, anyai öllel is asszociálható befogadó, szükség esetén elbocsátó, vagy éppen megszülő lényegi formát, a honi keretet, Transsylvaniát. A sorozat két sikeresen átcsempészett darabja az 1989-ben, a romániai forradalom előestéjén megnyílt, a marosvásárhelyi művészeket felvonultató demonstratív jellegű szentendrei MAMŰ-kiállításnak volt meghatározó műalkotása.

  Életrajzi érdekesség, hogy ennek a kiállításnak a katalógusa Szabó Zoltánt akkor úgy említette, mint aki maga is áttelepülőben van Magyarországra. Végül maradt.

  Baráti, szakmai kapcsolata az immár Budapesten újraalakult MAMŰ Társasággal fennmaradt, lényeges pontokon gyümölcsöző munkakapcsolatban mutatkozott meg.

  Judóka például részt vett annak egyik legfontosabb kiállításán, 1991-ben, a szentendrei Vajda Lajos Stúdióval közösen megvalósított Unikornis címűn. Legutóbb pedig a tavalyi, a festészethez való visszatérés programját hirdető Tájmisztika című képzőművészeti alkotótáborban.

  A rendszerváltozás előbb eufóriás, majd csalódásokkal és illúzióvesztésekkel teljes, mozgalmas időszakaszában, aktív szereplője volt minden érdemi helyi, marosvásárhelyi és erdélyi kortárs képzőművészeti megmozdulásnak. Akkor bontakozhatott ki a maga teljes erejében művészete. A kilencvenes években készítette az itt is kiállított legfontosabb installációinak legtöbbjét, valamint performanszait. Meghatározó jellegű, az események karakterére is befolyással bíró rendszeres résztvevőjévé vált a Szent Anna-tavi, egyre rangosabbá növekvő ANNA-Art nemzetközi performanszfesztiválnak, úgy is, mint az ETNA csoport tagja.

Zárójelbe teszem magam - Sólyomkővár, 2009

  
 A műfaji változatosság széles skáláján mozgó, hosszabb életűnek szánt műalkotások – mint a festmények, grafikák, installációszerű tárgykombinációk, assemblage-ok stb. –, de efemer alkotásai is – mint az egy alkalomra épített, többnyire performansz keretében kialakított vagy performanszok keretéül szolgáló installációk, valamint maguk a performanszok is – magukon viselik az identitás racionális (földrajzi, történelmi, kulturális meghatározottságok) és irracionális (transzcendens, misztikus) rétegeit kutató elmélyült vizsgálódások és lelkigyakorlatokban végzett önfeltárási kísérletek karakteres nyomait.

...Alkotásaiban, a vizuális paradoxonokkal erősített egyediségen túl, az anyagválasztás és a formálás kulturális toposzokkal való rokoníthatóságán keresztül, a személyes lelki kötődések is megmutatkoznak. A természettudományos és bölcseleti spekulatív tartalmak az anyaghasználat spontán gesztusokban kifejeződő nagyfokú expresszivitásával párosulnak.

(A szöveg részletei elhangzottak a 2010. január 23-án, Szabó Zoltán Visszatérő motívum című kiállításának megnyitóján, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában.)  V. N. Z. engedélyével

Performansz Mezőszemerén - 2014.

 Utolsó performansz 2, Gernyeszeg, 2015

Fotók: Ferencz S. Apor, Pokornyi Attila