fórumtizenöt

2015. szeptember 21., hétfő

CAFFART

A 2009-ben, Budapesten alapított képzőművészeti egyesület nevében Rejtő Jenő: A Sárga Garnizon c. művéből kölcsönzött cafard (őrület, ámokfutás, ingerlékenység, tettvágy, melankólia) kifejezés zöngétlenítve, asszociatíve formálódott Caffart-tá. A beszélő név mögött megbúvó rendkívül heterogén, időnként ellenpontozónak tűnő csoport bemutatkozásai alkalmat teremtenek arra, hogy a kortárs művészet izgalmas tendenciáira, kereszteződési pontjaira pillanthassunk.

Az önálló útjukat járó alkotóművészek magukban, magukkal vívják napi küzdelmeiket a szellem szolgálatában, s amikor a Caffart útkereszteződéséhez érnek, ki-ki magára és társaira tekinthet. A teremtett világon megtett lépéseikről számolnak be: ahogyan „keresztről keresztre szállnak”. Néhányuknak láthattuk már a gyermekkor félelemből és bizalomból ácsolt keresztjét, másoknak a kamaszkori felismeréseket tévelygésekkel metsző ágát, s ha elég figyelmesek vagyunk, a legmeredekebb, a felnőttkorban készülő is megmutatkozik: a beilleszkedés és a lemondás keresztje. Találkozás, elágazás és távolodás érzései és geometriai formái kínálják tehát a Caffart alkotóművészeinek munkásságában a genezis és az apokalipszis reményének és tragikumának ábrázolási lehetőségeit. (...)

Sütő Róbert

A Caffart alkotóközösségének műalkotásai sem nevezhetők monodrámáknak, „egyenes közlés”-nek, ahogyan egy matematikai vagy fizikai tétel, egy filozófiai igazság, egy konkrét tett, vagy egy üzleti levél. A postás, aki egy határozott céllal kézbesít egy határozott üzenetet, mint szimbólum, semmiképpen sem a Caffart szimbóluma – sokkal inkább nevezném (Marczin István találó Rejtő-logója nyomán) az alkotófolyamatot valamiféle kifordított világmodell-keresésnek, őrült híradásnak vagy melankolikus sétának.