Pokorny Attila
Természetes frekvenciák
Október 15-én délután nyitották meg Pokorny Attila, Természetes frekvenciák című kiállítását a csíkszeredai Megyeháza Galériában. A land art munkákat bemutató fotó-dokumentációs tárlatot, Túros Eszter méltatta. A szöveg az alábbiakban olvasható.
Nyomok, kötések, varratok. Természetes frekvenciák.
Pokorny Attila, marosvásárhelyi művész szobrásznak tanult. Alkotásait nézegetve, legyen szó mészkőből, márványból, gránitból vagy éppen fából létrehozott szobrairól, a különböző, romlásnak indult épitészeti terekben elhelyezett installációról, hely-specifikus beavatkozásairól, illetve a művészetét talán leginkább domináló természetművészeti megnyilvánulásokról, egységes világ tárul elénk. A használt anyagok, formák, nyomok és jelek komponensei kiegészítik egymást, összefüggő egészbe szerveződnek. Ahogy Pokorny Attila munkásságának egyik főmotívumát is képezik az ún. varratok, úgy eddigi munkásságát is mintha valamiféle képzeletbeli varratok tartanák össze. A részek egymáshoz illeszkednek.
A mostani kiállítás többnyire a különböző alkotótáborokban készült hely-specifikus alkotásaiból, természetművészeti megnyilvánulásaiból válogat.
A művész nyomokat talál és nyomokat hagy a természetben, természettel való kapcsolatát állandóan újragondolja az alkotás eseményként is artikulálódó folyamatában. Gesztusaival efemer nyomokat hagy a környezetében. A végtelenre nyit. Összeilletsz, összefűz, megtámaszt, kiemel, kiegészít, infúziót ad, habarcsol, fúgázik, átvezet. Cselekszik. Mert felismeri a hiányt, a változást. Mert emlékezik. Mert felelősséget érez a természetért, a környezetért. Mert együtt működik vele. Beavatkozásait mindig nagyon finoman, érzékenyen hajtva vére, úgy is mondhatnák, hogy gyakran gyógyító gesztusok ezek, melyekkel elsősorban a természet sebeire reflektál, hívja fel a figyelmet. Akár a műtétek utáni öltések a testen, úgy is hatnak Pokorny Attila alkotásai a természetben. Intuitív módon közelít környezetéhez, munkái ugyanakkor az alkotó személyes élményeiből, kulturális tapasztalataiból is építkeznek, melyek elsősorban a különböző formák, motívumok megválasztásánál jutnak kifejezésre – figyeljük csak meg például a keresztszemes motívum gyakori előfordulásait. Pokorny Attila bizonyos értelemben emlékezik. Ahogy a természet változásai is felidézhetik annak korábbi állapotait, az alkotó úgy hívja elő saját élményeit, a múlt számára fontos üzeneteit. Időjáték is ez. Emlékfoltozás. Emlékállítás. Az alkotó gyakran puha, érzékeny, megismételhetetlen és mulandó jelhagyásaival nemcsak összeilleszti, ami eggyé tartozik, nemcsak kiegészíti az űrt, vagy rendezi vissza a természet elemeit egy korábbi állapotukba, hanem ezeket a jeleket, nyomokat bele is simítja környezetükbe. Élő varratok ezek, melyek együtt lüktetnek a természettel. Maguk is a természet részei, csupán átrendeződnek, átlényegülnek, ezáltal plasztikai megnyilvánulássá minősülnek. Pokorny Attila a természetben a természettel dolgozik, úgy teremt kapcsolatot az adott térrel, úgy hoz létre jelentéseket, hogy közben helyeket teremt, számunkra is. Ezek a helyek harmonikusan szerveződnek, gyakran lírai könnyedséggel.
Munkái monumentálisak nemcsak méretük, hanem hatásuk tekintetében is. Mulandóságuk, törékenységük teszi az alkotásokat igazán erőteljessé, hogy tudjuk, akár a legapróbb szellő is megsemmisítheti azokat.
Pokorny Attila, marosvásárhelyi művész szobrásznak tanult. Alkotásait nézegetve, legyen szó mészkőből, márványból, gránitból vagy éppen fából létrehozott szobrairól, a különböző, romlásnak indult épitészeti terekben elhelyezett installációról, hely-specifikus beavatkozásairól, illetve a művészetét talán leginkább domináló természetművészeti megnyilvánulásokról, egységes világ tárul elénk. A használt anyagok, formák, nyomok és jelek komponensei kiegészítik egymást, összefüggő egészbe szerveződnek. Ahogy Pokorny Attila munkásságának egyik főmotívumát is képezik az ún. varratok, úgy eddigi munkásságát is mintha valamiféle képzeletbeli varratok tartanák össze. A részek egymáshoz illeszkednek.
A mostani kiállítás többnyire a különböző alkotótáborokban készült hely-specifikus alkotásaiból, természetművészeti megnyilvánulásaiból válogat.
A művész nyomokat talál és nyomokat hagy a természetben, természettel való kapcsolatát állandóan újragondolja az alkotás eseményként is artikulálódó folyamatában. Gesztusaival efemer nyomokat hagy a környezetében. A végtelenre nyit. Összeilletsz, összefűz, megtámaszt, kiemel, kiegészít, infúziót ad, habarcsol, fúgázik, átvezet. Cselekszik. Mert felismeri a hiányt, a változást. Mert emlékezik. Mert felelősséget érez a természetért, a környezetért. Mert együtt működik vele. Beavatkozásait mindig nagyon finoman, érzékenyen hajtva vére, úgy is mondhatnák, hogy gyakran gyógyító gesztusok ezek, melyekkel elsősorban a természet sebeire reflektál, hívja fel a figyelmet. Akár a műtétek utáni öltések a testen, úgy is hatnak Pokorny Attila alkotásai a természetben. Intuitív módon közelít környezetéhez, munkái ugyanakkor az alkotó személyes élményeiből, kulturális tapasztalataiból is építkeznek, melyek elsősorban a különböző formák, motívumok megválasztásánál jutnak kifejezésre – figyeljük csak meg például a keresztszemes motívum gyakori előfordulásait. Pokorny Attila bizonyos értelemben emlékezik. Ahogy a természet változásai is felidézhetik annak korábbi állapotait, az alkotó úgy hívja elő saját élményeit, a múlt számára fontos üzeneteit. Időjáték is ez. Emlékfoltozás. Emlékállítás. Az alkotó gyakran puha, érzékeny, megismételhetetlen és mulandó jelhagyásaival nemcsak összeilleszti, ami eggyé tartozik, nemcsak kiegészíti az űrt, vagy rendezi vissza a természet elemeit egy korábbi állapotukba, hanem ezeket a jeleket, nyomokat bele is simítja környezetükbe. Élő varratok ezek, melyek együtt lüktetnek a természettel. Maguk is a természet részei, csupán átrendeződnek, átlényegülnek, ezáltal plasztikai megnyilvánulássá minősülnek. Pokorny Attila a természetben a természettel dolgozik, úgy teremt kapcsolatot az adott térrel, úgy hoz létre jelentéseket, hogy közben helyeket teremt, számunkra is. Ezek a helyek harmonikusan szerveződnek, gyakran lírai könnyedséggel.
Munkái monumentálisak nemcsak méretük, hanem hatásuk tekintetében is. Mulandóságuk, törékenységük teszi az alkotásokat igazán erőteljessé, hogy tudjuk, akár a legapróbb szellő is megsemmisítheti azokat.
Túros Eszter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése