A csend arca 

Siklódi Zsolt kiállítása Marosvásárhelyen

 

 

 

  Ötven éves a szovátai grafikus. Születésnapját egyéni tárlattal teszi emlékezetessé. Kiállítása május 31-én, kedden 18 órakor nyílik meg a marosvásárhelyi Bernády Házban. A sokoldalú alkotó, aki éveken át a Gyergyószárhegyi Művésztelep művészeti vezetőjeként, majd a Székelyföldi Grafikai Biennálé fő szervezőjeként, kurátoraként tűnt ki, A csend arca című jubileumi bemutatkozásán az utóbbi időszakban született, különböző műfajú munkáiból visz válogatást a vásárhelyi közönség elé. Nagyméretű metszetek, fotók, grafikai lapok, dúcok mutatják fel grafikai foglalatosságait, fa, kő, bronz szobrok tanúsítják plasztikai törekvéseit, és Siklódi Zsolt eddig rejtett képességét, karcolatírói próbálkozásait is megismerhetik a jelenlevők. A honi könyvvilágban főleg műszaki szerkesztőként, könyvgrafikusként ismert szerző rövidprózáiból a megnyitón lánya, Siklódi Fruzsina, a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum XI. osztályos tanulója olvas föl. A művész munkásságát Nagy Miklós Kund művészeti író méltatja.

Lábas Ház, Sepsiszentgyörgy

Korniss Péter

  

   A legnagyobb élő magyar fotóművészként számon tartott Korniss Péter alkotásainak kiállításával folytatódik a Kép éve Sepsiszentgyörgyön. A Kép éve Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa négy éves rendezvénysorozatának utolsó állomása, eseményláncát februárban nyitották meg a világhírű Sylvia Plachy munkáiból és a Saul fia Oscar-díjas film fotóiból készült kettős tárlattal. A nagyszabású rendezvények stafétáját ezúttal a Lábas Ház veszi át, ahol május 24-én 19 órai kezdettel nyílik az első Kossuth-díjas fotóművész, Korniss Péter fényképeinek tárlata. 
  Korniss Péter ars poeticájához híven megörökít. Megörökít, és teremt. Érzéseket, érzelmeket, viszonyulásokat teremt a befogadóban, egy összetett képet az általa féltett-óvott világról – véli Tóth Gödri Iringó művészettörténész, aki a művész személyes jelenlétében nyitja majd meg az eseményt. A budapesti Várfok Galériával partnerségben bemutatásra kerülő tárlat vendégeit Antal Árpád polgármester és Damokos Csaba képzőművész köszönti. A Lábas Házban kiállított fényképek azt a paraszti világot láttatják, amelyek fényképezőgép után kiáltanak. Ez a világ, melyről Korniss 1967-ben úgy gondolta, hogy el fog pusztulni, fennmaradt. Magára vonta a modern idők másságait, kialakított egy sajátos együttélést, a régi és új néha kissé megmosolyogtató keveredését, mely erőteljesen hat a befogadóra. Az alkotó pedig soha nem titkolta, hogy számára az a fotográfia, ami hatással van az emberre.

  „Dokumentálni nem elég” 

  A kortárs alkotóművész az évtizedek során egyedülálló stílust teremtett a dokumentarizmus műfaján belül. Korniss Péter számos magyar és nemzetközi szakmai szervezet tagja, munkái többek között a National Geographic, a Geo Magazine, vagy éppen a Time lapjain is megjelennek. Nemcsak képein, életén is nyomot hagy a XX. század: Kolozsváron született 1937-ben, 1949 óta él Magyarországon, 1956 az ELTE első éves joghallgatójaként éri, a forradalmi bizottság tagja, ezért a forradalom leverése után egy életre kitiltják az intézményből, segédmunkás lesz, többek között a Budapesti Fényképész Szövetkezetben. Innen indul pályája, és formálódik fokozatosan autonóm fotográfiai munkássága: szakvizsgát tesz, rendületlenül dolgozik különböző lapoknak, a szocializmus kori Nők Lapja fotósa, színházi fényképész, munkái örökítik meg a frissen alakult Pécsi Balett és a Huszonötödik Színház előadásait. 1967-ben tér haza szülőföldjére a Novák Ferenc „Tata” koreográfussal kialakult munkakapcsolatnak köszönhetően. Így kerül Székre. Így találkozik a hagyományos paraszti közösséggel, a természetesség meghatározó erejével, az érintetlenséggel.
  Lehet-e tárgyilagosan bemutatni, mindazt mi bennünket megérint, kérdezhetnénk művei láttán. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Pulitzer-emlékdíjas  fotográfus és fotóriporter a dokumetarista fotózás kapcsán a következőket mondta: „ …Ragaszkodni kívántam a valósághoz, de annak túl sokféle arcát ismertem meg. Szerettem volna fölülemelkedni elfogultságaimon, de azok túl mélyen gyökereztek bennem. (…) Tudtam, hogy természetem, tudásom és élményeim meghatározzák, mit s hogyan látok, s miként fényképezek. A képek üzenete eldőlt, mielőtt megnyomtam volna az exponálógombot.” A parasztság egy életre való munkát adott – vallja Korniss, azzal hogy rögzítette mindennapi életüket, megőrizte a kollektív emlékezet számára azt a létezést, amelyhez nem tudott csupán dokumentarista módon viszonyulni. Képei világlátást, a felmutatott emberi értékek mentén pedig egyetemes örökséget képviselnek.
  A fotográfus sok közösségbe gyakorlatilag családtagként járt vissza évről évre, megőrizve nem csak Szék, de az idők során Erdély, valamint Moldva és Gyimes még hiteles paraszti hagyományos világát, amit ma, már nem lehetne megtenni. A hatvanas évek végén a magyarországi néprajzkutatók is felfigyeltek fotóira: sokakban még az is felmerült, hogy a képen szereplő emberek csak a fotózás kedvéért öltöztek be, holott azokon minden élő és autentikus volt az utolsó használati tárgyig.

  Együtt élni a korral

  A két, talán leghíresebb kötete az 1998-as Leltár és a 2008-ban, hosszú évtizedek munkásságát összegezve megjelent Kötődés. Ez a szó jellemzi voltaképp Korniss viszonyulását, hiszen ő nem leltárt készít, nemcsak egyszerűen számba vesz, hanem élő kapcsolatot teremt fényképei tárgyával úgy, hogy ezt a képek is közvetítik, a befogadó érzi, átéli a képen látható idős asszony bánatát, a zenészek felfokozott hangulatát vagy a fiatal pár érzelmeit.
  A hatvanas és hetvenes évek fényképei, mint például A táncházban, melyet a híres fotótörténész, Colin Ford is csodál, még egy archaikus társadalmat örökítenek meg, azt a kort, amikor még udvariatlanság volt a táncházban másokon mosolyogni. A kilencvenes és kétezres évek képein ugyanazt a világot látjuk, vagy az éppen megváltozottat: új elemek, tárgyak kerülnek a térbe, az emberek életébe. Egy kislány lábán egy pár görkorcsolya, TV és kólásüveg az asztalon, egy Michael Jackson-poszter a kézimunkák között, a Camel cigarettás reklámpóló a fiatal legényen.  
  „Fekete-fehér képeivel is színeket teremt, a szokások, a bemutatott tevékenységek, a viseletek, az arcok, a tekintetek mind-mind színekké, színes élményekké válnak.”– olvashatjuk a kiállítást bemutató katalógusban. Örvendetes, hogy a Kép éve – mely 2016-ban a vizualitáson alapuló művészeti ágakra fókuszál – rendezvénysorozat által a nagyszabású kiállítások fotói ugyan további útjukra indulnak Sepsiszentgyörgyről, de katalógus formájában mégis velünk maradnak. A világhírű, magyar származású Sylvia Plachy fotóit bemutató kiadvány után, újabb értékes katalógussal gazdagodik a város, melyben Korniss Péter alkotásai hagynak nyomot.

Tóro Attila

A kiállítás hétköznapokon 9 – 17 óra, szombaton 9 – 14 óra között látogatható.

Korniss Péterről továbbá itt olvashat: 
http://mandiner.blog.hu/2012/08/11/a_mulandosag_megorokitoje_korniss_peter?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare

Új Kriterion Galéria, Csíkszereda

A festészet körülményei franyo aatoth kapcsán 

 

  Mörzixszi krupoa rugtás, buli bluksz ja mi sukk. (részlet)

  Néhány évig csak telefonon ismerkedtem franyo humánumával, művészetével, mert személyesen csak később találkoztunk. Időnkét felhívott Párizsból és kedélyes derűt érezve hangjában, mindig kompenzálta hétköznapi keserűségeimet, jóval könnyedebben léptem át megnyomorítottságomon, amit oly direkten szeretnek elkövetni az emberen. Ez az, amit csak az tud, aki szeretni is tud, és nem csak művész.

  Ismerkedésünk hajnalán franyo elmesélte, hogy Ő leginkább Mongoliában, Galapagos szigetén és Mátészalkán szeretne kiállítani. Méltányolva eme vágyait őszintén drukkoltam Neki, és nagy örömömre meg is oldotta a kitűzött feladatait, sőt együtt is kiállítottunk Mátészalkán, Pacsika Rudolffal háromasban.
  Leginkább egy őshüllőknek összehozott tárlat lehetősége ajzott fel alaposan, mert ez a legtöbb, amit egy művész elérhet, visszatérni saját, autentikus kategóriájába. Mert meg van bennünk művészekben az utópista őshüllő, szerintem csak a politikusok nőtték ki magukat, az evolúció legintenzívebb fokára.

  Egy kijevi kiállítás alkalmával franyó még a Lenin díjat is megkapta az ottani múzeum igazgatótól. Vodkázásos-elmélkedés közben, az eredeti alapján, a jó hangulat tetőfokán, az alkalomhoz méltóan, rögvest hamisítottak az ukrán szellemi arisztokraták egy vadi újnak kinéző Lenin díjat, amit hatványozott tósztok után „franyó a kedves” megkapott, és amit ezek után illett komolyan megünnepelni. Aztán ünneplés közben egy fél üveg vodka véletlenül kiömlött a csodálatos pecsétekkel ellátott, gyönyörű és cirkalmas ciril betűkkel kitöltött okmányra, ami azon nyomban olyan foltos lett, mint a szerény átlagember lelkiismerete.

  De ez csak legenda. Hacsak nem így történt! 

  franyo aatoth markáns vörös hátterű képein igényes terek és idők jelennek meg lényei, alakjai mögött. Az ArtBrutra jellemző súlyos témákat iróniával, öniróniával oldja fel, nem áll távol tőle a syldavokra emlékeztető szarkasztikus karakter sem. Képei jól tükrözik franyo keleti kultúrák iránti affinitását. Festményeit hétköznapi szövegekkel írja felül, amelyek mégis titokzatosak, és jelentésükben saját életüket élik.

  Felejthetetlen syldav mondata is ezt bizonyítja: „Mörzixszi krupoa rugtás, buli bluksz ja mi sukk.” Amit magyarra így is fordíthatnánk: „Az igazi művészet visszapattan még a legkarcsúbb női bokáról is.”

  feLugossy László

   franyo aatoth kiállítása május 25-én, 18 órától nyílik a csíkszeredai Új Kriterion Galériában (Petőfi u. 4).
  
  Képek az eseményről (frissítés): 

 

Tíz éves a csíkszeredai Studio 9

  Május 11-én, szerdán, 18 órakor Sepsiszentgyörgyön nyílik a Studio 9 csoportosulás tízedik, jubileumi vándorkiállítása, melynek az Erdélyi Művészeti Központ ad otthont.

  Résztvevő művészek: Bara Barnabás, Botár László, Gergely Zoltán, Mezey Ildikó, Nagy Ödön, Szabó Árpád, Turcza László, Váncsa Mónika, Xantus Géza.

  Több mint tíz évvel ezelőtt, amikor a Studio 9 alkotói felvetették a közös kiállítások, a csoportosulássá való szerveződés lehetőségét, elsősorban gyakorlatiasan gondolkodtak. Különösebben nem terveztek hosszú távra, mindig csak a soron követkzőt látva próbáltak előre lépni. Mindig csak egyet.

  Az eltelt kerek tíz esztendő nem a jó tervezésnek köszönhető, hanem a kiállításokon, a közös munkán,  a lassan valóban csoporttá érő alkotók évről-évre megújuló lendületének, hogy mindig volt valaki, aki hajlandó volt kézbe venni a kiállítások megszervezésének és utaztatásának minden nyűgét.

  A csoprotosulás nevébe a tagok számát is rögzítették annak idején, feltételezve, hogy a csapat összetétele többé-kevésbé változatlan marad.  Ezúttal is kilenc alkotó szerepel a kiállításon, de ha visszatekintünk, voltak időközben változások. Voltak távozó és újan érkező tagjai a csoportnak, volt, aki csak egy időre függesztette fel Studio 9-beli tevékenységét, de a csapat nagyrésze mindvégig változatlan maradt.

   Visszagondolva a kezdetekre, az az érzésünk támadhat, hogy milyen hamar elrepült egy évtized, „mintha csak most lett volna”, úgy lerövidül ez az egész történet. Ha valaki azonban időt és energiát szánna arra, hogy alaposabban szembenézzen ezzel a röpke tíz esztendővel, igencsak sokszínű és árnyalatokban gazdag kép bontakozhatna ki előtte. Ha tovább mennénk, a felszín mögé is nézve, kirajzolódhatnának egy csoport karakterjegyei, egy-egy alkotói élepálya tíz esztendejének útkeresései, visszatérő kérdései, kísérletei, személyes küzdelmei, hullámvölgyei, felismerései. Minden bizonnyal kirajzolódhatna néhány emlékezetes mozzanat, felejthetetlen alkotás. És ha ez megtörténik, akkor talán volt értelme ennek az egész erőfeszítésnek. Ha pedig visszajelzések is történnek, azok a folytatás kérdését segítenek továbbgondolni, hogy van-e értelme fenntartani egy olyan kiforrott párbeszédet, amelyben a résztvevők már-már félszavakból is értik egymást, van-e lehetőség a csoportként való megújulásra, a szellemi frissesség fenntartására egy olyan, otthonossá alakított alkotói környezetben, ahol a megszokás könnyen elhatalmasodhat, van-e értelme, lehet-e egyáltalán alkotói csoportban, közösségben gondolkodni ismerve tíz év nehézségeit?! És folytathatnánk.

  Ezek a kérdések minden évben felmerültek és minden alkalommal sikerült továbblépni. A tizedik évforduló nemcsak ünnep, hanem mérföldkő is. Ahhoz pedig, hogy milyen lesz a folytatás, azt hiszem, mindnyájunknak közünk lehet.

Túros Eszter

 

KÉP ÉS VERS

 

 Május 6-án, a csíkszeredai Új Kriterion Galériában,  kiállítás megnyitóra valamint  könyvbemutóra került sor. Markó Béla és Részegh Botond közös alkotása a Book Art Könyvkiadó gondozásában jelent meg.  A szabad beszélgetés során Markó Béla költő felolvasta a Passiójáték című szonettkoszorút, valamint megtekinthetőek voltak Részegh Botond képzőművész alkotásai. Az est házigazdája Hajdú Áron, a kiadó igazgatója volt. A kiállítás  május 20-ig látogatható.