2017. október 2., hétfő

VÁRFOK PROJECT ROOM, Budapest

Részegh Botond kiállítása


   Részegh Botond a Bukaresti Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán végzett, majd 2004-8 között a budapesti Képzőművészeti Egyetemen doktori iskolájába járt. A hat éve megújult csíkszeredai kortárs galéria, az Új Kriterion Galéria művészeti vezetőjeként nemcsak a művészet tevékeny gyakorlásával, de annak elméleti pólusaival is foglalkozik. Életműve számtalan ponton kötődik ugyanakkor az irodalomhoz is, több alkotása írókkal, költőkkel közösen szerezve jelent meg (Dragomán György, Markó Béla, Kányádi Sándor, Barabási Albert-László, Böszörményi  Zoltán), melyben grafikái nem az illusztráció funkciójával felruházva, sokkal inkább a szöveggel teljesen egyenrangú, egymás értelmét és jelentését mélyítő párbeszédként jelentek meg. Munkássága fókuszában a grafika áll, a tus mellett a vaskarc technika és a kávéval való nyomhagyás különleges eljárásaival is kísérletezett, ám néhány éve az akrillal való pasztózus festésmód is megjelent művészetében. Alkotásai középpontjában a madáchi kíváncsi, kételkedő, azonban az élet terhét kíméletlenül átérző és szenvedő ember metafizikai vonatkozása áll. Munkáit visszatérő elemek, laza, letisztult formaképzés, és a motívumok szűkszavú használata jellemzi, mellyel azonban kivételesen érzékeny módon analizálja az élet drámáját, a minden egyént gondolkodó és érző emberi mivoltában érintő esszenciális létkérdéseket. Részegh otthonosan mozog a nemzetközi művészeti színtéren, romániai és magyarországi kiállításai mellett munkái többször szerepeltek jelentős galériák kiállításain az USA-ban, Ausztriában, Németországban és Finnországban.

   A Várfok Project Roomban bemutatott anyag két grafikai sorozatot tár a látogató elé, bevezetve őt ezzel Részegh Botond különleges, kontemplációra és saját belső világunk legmélyebb rezdüléseinek fürkészésére késztető képi világába. A Kávéfejek sorozaton Részegh kávéfoltokból alakítja ki bizonytalan körvonalú, egymást átható rétegek sorából összeálló brutális, jelzésszerű fejformáit, melyek külön személyiségekként, vagy lelkiállapotok tanulmányrajzaiként állnak a rizspapír fehér háttere előtt. A 2009-es Játék a büntethetetlen fantázia bűnével című tus-sorozat ehhez képest egy egész másfajta, karcszerű, lineáris vizuális gondolkodásmódról tanúskodik, mely az eltitkolt és elfojtott vágyak erotikus tematikájának pszichológiai mélységű megfogalmazásai. 

   Részegh Botond budapesti kiállítása 2017. október 18-án nyílik a VÁRFOK PROJECT ROOM-ban (1012 Budapest, Várfok u. 14.). Megnyitja Totth Benedek író.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése