fórumtizenöt

 

Gyergyószárhegyi Őszi Művésztelep 2020

   1974 augusztusában Zöld Lajos, Gaál András, és Márton Árpád közösség, valamint művészetteremtő munkája során megalakult a gyergyószárhegyi művésztelep. A hagyomány, melynek gyökereit a nagybányai művészkolónia, valamint Kós Károly hagyatéka jelenti, immár 46. éve teszi gazdagabbá és színesebbé az erdélyi kortárs képzőművészeti palettát. Amikor kortárs képzőművészetről beszélünk, némiképp árnyalnunk kell a kérdést, hiszen jelentésében egyaránt fókuszálhatunk azokra az alkotókra, akik egy időben élnek, és alkotnak, másfelől pedig érthetjük rajta azon művészek közösségét, akik az aktuális korszellem szemlélésével, megmutatásával, kritikájával foglalkoznak. Jelen tárlat esetében azonban úgy gondolom, hogy a kortárs művészet ezen két meghatározásának elkülönítése megkerülhető, hiszen a megmutatkozó alkotók mindenike fiatal, a mai világ szülötte, napjaink művészetének értékesítője, és egyben a mindennapok kritikus, megértő, vagy éppen kevésbé megértő szemlélője, megélője. Ezen a ponton engedjék meg nekem, hogy bemutassam az elmúlt 10 napban, a táborban résztvevő művészeket, név szerint: Berze Imrét, Csóka Szilárd Zsoltot, Gagyi Botondot, Ionel Mihait, Livia Moldovant, Makkai Istvánt, Nicu Barbot, Oana Nastasachet, Oláh Rékát, Roxana Daniela Ajdert, Szabó Anna- Máriát, Zsigmond Adélt, és végül, de nem utolsó sorban a tábor művészeti vezetőjét, Ferencz Zoltánt.

   Mondják, hogy a hagyományos művészeti ágak, mint a szobrászat, festészet, grafika, a formákról, színekről, vonalakról szólnak. Azonban a tárlaton végighaladva azt láthatjuk, hogy bizony van, hogy a környezet, a kivitelezés módja, vagy éppen a mondanivaló felülírja a hagyományos szerkesztés szabályait, és felrúgja a korábban meghatározott és elfogadott konvenciókat. Ha a kiállításon megmutatott festészeti tételeken kezdjük a sort, azt mondhatjuk, hogy mindegyikük formabontó a maga egyedi módján. Keveredik a grafikai technika a festészet eszközeivel, és a szobrászatból ismert formai megoldással Csóka Szilárd Zsolt alkotásain. Mindez úgy, hogy közben a művész szociális érzékenysége tükröződik a semmibe meredő arcokon, az elgépiesedett, globalizált alakokon, akik kevésbé intenzíven képesek megélni a mindennapi emberi jelenségeket, kapcsolatokat. Absztrahál és esszenciákat ragad meg Oana Nastasache alkotásain. A fiatal festőnő vásznain figuratív, kézzelfogható kiindulópontokat bont szét darabjaira a lényegi egységeiket keresve, mindezen idő alatt pedig műveiben önálló entitásokat, erőteljes kontrasztokat szerkeszt. Gagyi Botond festményei a groteszk minőségével élnek. Kedves, harmóniát sugárzó témái, mint például a gyermekkorból visszaköszönő lufisbácsi, vagy a nyári szieszta élménye harsány és vibráló keretbe kerülnek, olyan beállításokat kapnak, melyek meghökkentők, és néha talán ijesztők, hátborzongatók. Roxana Ajder művein követi festőkollégája groteszk beállítású nőalakját. Egyfajta kettősséget láthatunk. Az egyszínű, erős háttér elé központba kerül a 21. századi nő, a maga foglalatosságaival, a grafikában használt nyomat-szerű technikával megjelenítve. Így a sziluettek szinte belevesznek a kialakított háttérbe, bizonytalanokká, talányosakká válnak. Megjelenik a fa, mint felhasználási felület, a béka, mint múlandó és mégis örök elem. Az organikus anyagon Szabó Anna- Mária vibráló, ugyanakkor harmóniát és csendességet sugárzó mikroorganizmusai, festett sejtrészecskéi egy olyan egységet formálnak, mely egyaránt eredeztethető a művész természettel, de a műalkotás külvilággal alkotott összhangjából is. Festészeti tárlatunk utolsó színfoltját a kékek, és barnák együttélése alkotja, melyet Nicu Barb ecsetkezelése tesz robbanásszerűvé. Az alapvetően non-figuratív testeket visszaadó műalkotások közvetítenek a szemlélő felé valami valóban dimenziókon túli élményt, mely élmény már- már képes lehet akár alakot is ölteni. A művész feltöri a festészeti konvenciókat. Egy évszázaddal korábban, ha szobrászatról kellett volna beszélnem, valószínüleg a vésőkezelésről, a mintázás, az öntés technikájáról értekeztem volna. Ma azonban ez már egy variált kérdéskör. Ionel Mihai meseasztala például egyik felsorolt technikát sem mondhatja magáénak. Ugyanakkor valóban mesél, elmondja egy fa életének különböző fordulatait kezdve a papírrá, vagy éppen bútorrá való válástól el egészen a legapróbb részecskékig, mikroorganizmusokig. Az ismeretlen megragadhatatlan. Még akkor is, ha szobor formájában valóssá, és kézzelfoghatóvá válik. Hiszen vajon ki áll a függöny mögött? Tehetjük fel a kérdést Makkai István szavazófülkéje előtt, és ezzel egyidőben arra is rákérdezhetünk, hogy ki is alakítja életünk mozzanatait? A vörös- réz felületek ezt a gondolatot éltetik, de meg nem válaszolhatják. Hogy létezhet könnyedség, és melegség egy darab kőben is, Berze Imre művei tárják elénk. A szemlélő a szobrok előtt állva megfeledkezik az anyag hidegségéről, keménységéről, és vezetve érezheti magát a vonalak által. A formák, az elemek egysége kibontakoztatja a kellemet, ugyanakkor sugall egyfajta vészterhességet, melyet a vésőkezelés is kiemel. A természet, mint alkotó erő. Mottója lehet ez az állítás Livia Moldovan munkáinak. A méhek tevékenységét figyelő, felhasználó és új közegbe helyező művésznő alkotásait a természetesség, a finom formák és kifejezőeszközök egysége jellemzi, valamint az eredendő tökéletesség kutatása, és megmutatása. A kortárs szobrászat és festészet utolsó alkotásaként, és ötvözeteként álljunk meg Ferencz Zoltán műve előtt. Új anyag, új technika, új kifejezőeszköz. Az olvasztott szurok reakcióját láthatjuk vízzel, oldószerrel, tűzzel, fával, üveggel. Az eredmény pedig egy kráterekből összetevődő kis egyedi világegyetem, mely a végtelenségbe tart. A hagyományos műnemeket kiegészítve két fiatal művésznő alkotásait kell még tárgyalnunk. Zsigmond Adél egyedi, és formabontó ruhaterveit és mintáit mutatja be, melyek úgy művészi, mind funkcionális értékkel bírnak. A bemutatott iparművészeti munkák geometrikus formái, a sötét és világos felületek kontrasztja erős expresszivitással és egyénített, kifinomult látványvilággal szolgál. És végül, de nem utolsó sorban, mi lehetne maibb téma, mint a Szárhegyi Művésztelep, és mi lehetne a bemutatáshoz maibb eszköz, mint a videotechnika? Oláh Réka gesztusokból, hangokból, sziluettekből építkező kisfilmje vezet minket a tárlaton, és a különböző útvesztőkön. Nevezhetjük akár mozdulatokba vésett gyökereknek is. Művészettörténészként gyakran tapasztalhattam, hogy a kortárs művészet fogalmától az emberekben megjelenik egy elutasító a magatartás. Sokan gondolják úgy, hogy ehhez a művészethez nincs meg a megfelelő nyelvük, nem találnak mondanivalót, értelmet benne. Én erre ma azt mondom, hogy javasolhatok mindenkinek egy 10 napos nyelvkurzust Gyergyószerhegyen, hiszen itt nem csupán a művek, de a művészek, és műnemek hangját is hallhatják azok, akik valóban kíváncsiak rá. 

 Vargha Fruzsina

Varga Fruzsina sepsiszentgyörgyi művészettörténész fent olvasható elemzése a táborzáró eseményen hangzott el augusztus 14-én.