fórumtizenöt

 Új Kriterion Galéria, Csíkszereda

Megfagyott rajzok

  

   A rajzfilmek nem azért válnak gyerekessé, mert idővel érettek leszünk. Finom és váratlan módon történik, hogy amikor a fiunkkal nézzük őket, megérintenek egy 4-5 éve még érzékeny húrt, amely szimfonikusan és sokkal mélyebben zeng most, amikor az élet csokra immár kivirult. Vajon miért? Az első gondolat, amely válasz lenne erre a kérdésre, felborítja azt az előítéletet, mely szerint az élet természetes folyamata az, hogy „megérjünk”, s hogy ez normális igényünk. Valójában a rajzfilmek abból az elsődleges levesnek az anyagából készültek, amely a gyermekkort generálta. A klasszikus rajzfilmek legfontosabb szabálya az, hogy halál nincsen. Mindaz a cselekmény, amely a szemünk előtt zajlik a televízióban, egy olyan mozgáson alapul, amelynek a végső pontja, a működési paramétere nem a halál. A felnőttek életében minden mozdulat magában hordozza a pusztulás lehetőségét. Megmozdulsz, és bármelyik pillanatban meghalhatsz. Számtalan törvényt kell szem előtt tartani – a gravitációt, a súrlódást, a testi épséget: olyan törvényeket, melyeket még gyerekkorában tanult meg az ember sok sebhely, daganat, horzsolás árán. Egy gyermek két hajlammal jön a világra: a játék és a rombolás hajlamával. Biztosan nem tanult hajlamok ezek, hanem született jellemzők, amik egyetemesen érvényesek. Ha nem játszol vele, a nebuló akkor is kitalál bizonyos játékokat, kezdetben az egész világ gyakorlatilag egy játék. Mindegyik tárgy elevenné válik, a gyermek beszél velük, ők meg válaszolnak. A játék percei után vagy éppen közben elkerülhetetlenül lesznek erőszakos helyzetek, amikor mindent szétszed, megharap, eltör, a földhöz vagdos. Ó, tudom jól, hogyan magyarázna az evolucionizmus egy ilyen helyzetet. Ösztönnek nevezi el őket, és természetesen minden ösztön az Élet válasza egy olyan akadályra, amelyet a Természet emel. Másként szólva a gyermek nem játszik, hanem felkészül az életre, olyan képességeket és készségeket gyakorol, amelyeket később felhasznál.  A játék felkészíti a társadalmi szerepekre, az erőszak az ördögi emberek társadalmára. De mi lenne, ha fordítva vennénk szemügyre mindezt? Ha ezek az ún. ösztönök nem egy olyan kísérlet részei, amelyek az életre készítik fel, hanem a léleknek a próbálkozása, hogy alkalmazkodjon a húsba zuhanáshoz? A lelkek világában nincs halál, gravitáció vagy olyan hang, mely két entitás összeütközéséből származik. A gyermek nagyon közel van ehhez a paradicsomi állapothoz, számára nagy meglepetés, hogy a tárgyak leesnek, hogy ez zajjal jár, hogy darabokra törnek. A túlvilágon létezik öregség nélküli fiatalság és örök élet, nincs gravitáció, nincs sóhaj, sem bomlás. Csak játék, nyugodtság, élvezet, és, egyesek szerint, Mozart muzsikája. Az a világ nem háromdimenziós, hanem bizonyára sok dimenziós. A leginkább úgy érthetjük meg, mint ahogy a rajfilmekben és a művészet mozdulatlan képein ábrázolják.

Ahogy már mondtam, a rajzfilmekben felfüggesztődnek a test törvényei – a halál, a gravitáció, a bomlás. Ugyanott a kétdimenziós ugyanazt az ontológiai státust tölti be, mint a 3D. Végeérhetetlen igyekezetében, hogy elkapja a kengyelfutó gyalogkakukkot, a prérifarkas alagutat rajzol a sziklafalra. A gyalogkakukk átfut rajta, a prérifarkas beleütközik a falba. A Kis ember megpróbálja kivágni a Rózsaszínű Párduc toronyfáját. A Rózsaszínű Párduc, ez a művész, a fa törzse mellé rajzol egy vasból készült burkolatot, amely a gonosz kis ember fejszecsapásait megakadályozza.

  Ilyen módon a rajzfilmek a lelkek világának legjobb ábrázolói. És egy még ennél is jobb kísérlet a képzőművészek mozdulatlan képe. Annak a két művésznek az esetében, akiknek a kiállítását nézzük, a rajzfilmek világából való részletek összeolvadását látjuk a klasszikus művész fegyelmezett eszközeivel. Giuliano Nardin közelebb kerül a rajzfilmek mulatságos, karikatúra jellegű hatásához. Szereplői a román népmesét is feldolgozzák: olyan rajzfilm ez, amelyik belefagyott a rémület állapotába, amelyben hirtelen minden alak megrémült abba a világba, amibe belevetették. Giuliano azt a sikolyt festi meg, amely elkísér a Halottak Völgyébe tett utazásra. Gili Mocanu a kiállított régebbi munkákban minden személyes, mégis általános használati tárgyat a világban való tragikomikus elhelyezkedés ikonjává változtat. A robot, a hangszóró, a bőrönd, a blokk, a matchbox vagy a hullám: mind olyan jelképek, amelyek a névtelen tiszta lelket a Gili Mocanu nevű személlyé tették. A tárgyak képe rajzfilmekké, kvázi-játékokká válnak. Gyakorlatilag az a tekintet ez, amelyet egy olyan gyermek vet a világra, aki még nem teljesen vált ki abból a régiből, az igaziból: a nehézkes, szürke és nevetséges világra vetett pillantás. 

Dan Popescu

    Gili Mocanu és Giuliano Nardin Fixed Cartoons  című kiállítása 2021. április 22-én, 18.00-kor nyílik az Új Kriterion Galériában (Csíkszereda, Petőfi u. 4.) 

   Kurátor: Dan Popescu