fórumtizenöt

 

Az otthonosság terei

Bakó Kára és Sólyom (Bíró) Zsuzsanna kiállításáról

 

   Terek és helyek, kint és bent, élés kontrasztok, szűnni nem akaró feszültségek, klímaválság és apokaliptikus szorongás, a menekülés halvány lehetőségei, a nyugalom keresése, a biztonságé  – Bakó Klára textilművész és Sólyom (Bíró) Zsuzsanna festőművész kiállítását elsősorban a barátság, a valamikori tanár-diák, a későbbi munkatársi viszony szervezi eggyé, együtt kiállított alkotásaik viszont nagyon izgalmasan kapcsolódhatnak, olyan külső és belső tereket tesznek láthatóvá és tapinthatóvá, melyek aktuális állapotukat, az utóbbi időszak bizonytalanságait, belső vívódásait, vergődéseit teszik megközelíthetővé.

   Bakó Klára textilképei, a képek síkjából ki-és befele tartó, gyakran mesebeli, mesékből, illetve a gyermekek világából is inspirálódó, időnként unokái gyermekrajzai mellé gondolt, álomszerűen szerveződő képtájai a változó puhaságú, de legtöbbször az érintés megnyugtató lehetőségeit is tartogató textiltörténetek, melyek olyan világot hoznak létre, ahol az otthonosságot a természetesség jelenti. Meséivel, személyes történeteivel, a különböző textilfajták és technikák segítségével olyan helyeket jelöl ki, ahol a figurák vagy az alkotásokat előhívó konkrét történetek bár felismerhető módon vannak jelen, mégis gyakran háttérbe szorulnak a textiltörténések és az átalakul előhívott játéklehetőségek javára. A természet és a természetesség nemcsak képeinek forrása, hanem tárgya és eszköze is. Lényege. Az alkotás, mint tér válik itt hangsúlyossá, mely a hétköznapokba ágyazottan, azoktól mégis elkülönülve egy sajátos dimenziót képez, egy olyan személyes légkört, ahová ha beszűrődnek vagy bezavarnak is a mindennapok konkrét zörejei, mégiscsak egy viszonylagos szabadság és nyugalom lehetőségeit jelentik. Az alkotás folyamata által megteremtett tér pedig feltétele annak, hogy láthatóvá váljanak azok hatások, belső történések, dédelgetett ötletek, melyek egy helyre kívánkoznak, melyek az otthonosság tartozékai, az intimitás lehetőségével. Mindez olyan természetességgel zajlik, ahogy álmodni szoktunk, ahogy a virágok nyílnak, ahogy a levelek hullanak, a lepkék repdesnek, a gyermekek játszanak, rajzolnak vagy ahogy hull a hó.  A kint ugyan nem számolható fel és időnként beszivárog, de néha-néha kirekeszthető, átmenetileg felfüggeszthető.

   Bakó Klára határozottan keretezett képtereit Sólyom (Bíró) Zsuzsanna végtelenbe vesző, futurisztikus hatású terei ellenpontozzák. A tőle megszokott üdén áradó organikus formákat az elmúlt időszak szorongásokkal teli, nem túl sok jóval kecsegtető klausztrofób látomásai vállalják fel.  Elnéptelenedett szürreális terekbe csöppenünk. Ahol semmi sem természetes, pontosabban ami természetes, az is konstrukció. Látványelem, amely azonban pixeleire bomlik. A perspektívaváltások, a közelítések és távolítások nem mutatnak különösebb változásokat, a kint és a bent fájdalmasan hasonlít. Hologramcsíkok, neonszínek, minimalista térelemek, geometrikus lazaság, mely magával ragad a mind jobban kiüresedő tájban. Először az ember marad le ezekről az egyre inkább schi-fi-ket idéző képterekről. És ahogy egy álom kezdetekor könnyedén átalakul környezetünk, ahogy a valóságtól való elszakadás pillanatában a legnagyobb természetességgel válhatnak például hegyekké a minket körülvevő párnák, úgy alakul át, pillanatok alatt, a jól kialakított, stabilnak hitt kényelmünk egy korábban elképzelhetetlen sivársággá. A humor jelent némi kapaszkodót, amely kibillenthet a szomorúság és a szorongás állapotaiból. Naplószerűen követhető képek sorát látjuk, melyek az egész emberiséget próbára tevő időszak személyes lenyomatai. Egy belső úton levés állomásai, különböző szintjei. A végtelen magány rögzítései.

   Prizmaszerűen szerkesztett konkrét képtárgyakat látunk, hegyekkel, tengerparttal, szomorú kaktusszal és rinocérosszal, sátorral és mökkivel, egyre növekvő távolságokkal, a biztonság egyre szűkülő tereivel. Klímakatasztrófa, virtuális valóságok, apokaliptikus hangulat, darabjaira hulló látvány, menekülő színek, képrobbanás. Disztópikus látomások. A szorongás, az aggodalom pszichedelikus hatású képei, melyek néhány fotó-realisztikus portréval is kiegészülnek. Ez utóbbiak nem távolítanak a témától, csupán egy másfajta megközelítésben tálal közvetettebb reflexiók pop-art-os áthallásokkal.

   Bakó Klára és Sólyom Zsuzsanna munkái különböző irányokba vezetnek. Más és más utakat járnak be, máshol találják fogódzóikat, különböző módon alakítják az otthonosság tereit, melyek egymás mellé rendelése úgy adja meg a kiállítás dinamikáját, változó feszültségeit, oldásait és kötéseit, hogy egyik sem válik hangsúlyosabbá és végső soron ugyanazokhoz a kérdésekhez közelítenek.

Túros Eszter