7. Székelyföldi Grafikai Biennálé, EMŰK, Sepsiszentgyörgy
Valóság
és reflexió
„A kultúra nem ment meg semmit és senkit, nem
is igazol,
de emberi alkotás: az ember önmagát vetíti
belé, magára ismer benne;
csak ebben a kritikus tükörben látja meg
tulajdon képét.”
(Jean-Paul Sartre)
A 2022 októberében zajló 7. Székelyföldi
Grafikai Biennálé eseményeihez ez alkalommal a sepsiszentgyörgyi Erdélyi
Művészeti Központ kiállítóterei mellett más székelyföldi kulturális intézmények
is csatlakoznak, hiszen az előző évektől eltérően a biennálé törzsanyagának egy
részét a Csíki Székely Múzeum mutatja be az érdeklődőknek.
Az idei kiírás
szervesen kötődik az előzőhöz. A kurátor, Ferencz S. Apor, érzékenyen reagálva
az elmúlt évek globális stressz és kiszámíthatatlanság faktorára, a felhívásnak
a Stratégiák nevet adta. A mostani,
akárcsak a két évvel ezelőtti kiírás – mondhatni – profetikus hangnemet ütött
meg, hiszen a múlt eseményeire reflektálva jövőbeli új, kreatív stratégiákra
szólította fel a művészeket már akkor, amikor még a jelenlegi háborúról mit sem
tudtunk – így akarva-akaratlanul a mostani helyzetre is utalt. A stratégia
fogalma elsődlegesen a hadviselésben volt használatos és a háború megnyerésének
művészetét jelentette. Bár napjainkban sokkal szerteágazóbb jelentéstartalommal
bír, sajnos, jelenlegi helyzetünk a fogalom eredeti konnotációját is eszünkbe
juttatja. Nemcsak a szomszédos országban dúló háborút, hanem az egyre égetőbb
ökológiai katasztrófái ellen vívott harcot, a pandémiával való küzdelmet, a
gyorsuló és előrelátható energetikai válságot, a gazdasági hanyatlást és még
sorolhatnánk.
Az idei felhívásra beérkezett munkák száma az előző évekéhez képest sem
csappant számottevően: 844 alkotó 2000
pályamunkájából válogathattak a zsűri tagjai – amely számok ez alkalommal is a művészek töretlen fogékonyságát, tenni
akarását példázzák. A biennálé törzsanyagába 303 munka került beválogatásra,
amelyek a katalógusban láthatóak.
Bár idén is a
magyarországi, lengyelországi és romániai vonal az erőteljesebb, az elmúlt
évekhez képest hangsúlyosabbá vált a dél-amerikai és a távol-keleti művészek
által beküldött alkotások mennyisége és minősége egyaránt. Az idei díjazott
művészek között találjuk Lengyelország, Magyarország, Thaiföld, Románia,
Szlovákia, Bulgária és Finnország képviselőit. Végignézve a biennálé törzsanyagát, joggal gondolkodunk el azon, hogy
milyen kreatív stratégiákat ajánl a művészet a globális szinten megváltozott
körülményekre, a bizonytalanságra, amely egyre erőteljesebben érezteti hatását
hétköznapjainkban. Tudunk-e valamiféle kapaszkodót találni a
kiszámíthatatlanságban, az előreláthatatlanságban? Hogyan szövik át és
befolyásolják személyes, egyéni életünket a nagyvilágban játszódó események, és
milyen választ tudunk rájuk adni?
Minden változás
új társadalmi, kulturális kötelékek létrejöttét generálja, amely új
viszonyulásokat, szociális-kulturális megnyilvánulásokat szül. A szorongás, a
félelem, a megfélemlítés, manipuláció tengerében egyre nehezebbé válik kiutat
találni, ezáltal a magány és az elszigetelődés attitűdje egy normális
viselkedésmóddá válhat. Ez lenne az új normalitás? A művészet mindig fogékonyan
reagált a krízishelyzetekre, szemléletformáló, érzékenyítő szerepet vállalva
fel a társadalomban, tükröt tartva neki.
A Székelyföldi
Grafikai Biennálé idei felhívása is egy krízishelyzetre várt választ és az „új
normalitást” kérdőjelezte meg. A sokszorosító grafika az egyik legmegfelelőbb
műfaj egy kritikai attitűd kifejezésére, hiszen egyik fontos szerepe és célja
az, hogy megkérdőjelezze a vélt és valós realitást, és ha kell, akár könyörtelenül
is szembesítsen a körülöttünk levő valósággal. Mindez a grafikai technikák
alkalmazásával megvalósítható, hiszen a sav, a réz, a tű vagy a véső
segítségével létrejött munkákban benne van a határozott és erős kifejezés
lehetősége.
Az idei
biennáléra beválogatott munkák technikailag szépen ötvözik a nemes-grafikai
eljárásokat a digitális megoldásokkal, egyedi kísérleteket és gazdag vizuális
nyelvet hozva létre. A mechanikus eljárások élesebb vonalvezetése, hidegebb
stílusa organikusan párbeszédbe lép a síknyomás, szitanyomat, digitális és
egyéni technikák finomabb, líraibb vonalvezetésével. Technikai kivitelezésüktől
függetlenül témaválasztásuk nagy mértékben egy abszurd, hideg, fenyegető
világot tár elénk. Párbeszédük által a különböző problémák tematizálásai –
magány, pandémia, kilátástalanság, ökológiai problémák – egy nagy egésszé
állnak össze, amely napjaink releváns helyzetének vizuális képét nyújtja. A biennálé
anyagát szemlélve újra és újra felmerül a kérdés, hogy a művészet tud-e, és ha
igen, hogyan tud változásokat hozni a rajta kívüli valóságba? Ha konkrét változásokat nem is tud hozni az
idei törzsanyag, a munkák színvonalas kivitelezésével és témaválasztásával
mindenképpen reflexióra szólítja fel a nézőket. Sartre-t parafrazálva
elmondhatjuk, hogy egy olyan kritikus tükörben láttatja közeli és távoli
környezetünket, amely akarva-akaratlanul változtatásra, továbblépésre ösztönöz.
„Nem elég ám az, hogy az embernek szeme van
(…), meg kell tanulnia látni.” (Sartre)
Dr. Kányádi Iréne, művészettörténész
(A fenti szöveg elhangzott a 7-ik Székelyföldi Grafikai Biennálé sepsiszentgyörgyi megnyitóján, nyomtatásban megjelent annak katalógusában valamint az Új Művészet 2022. októberi számában)
További képanyag az eseményről:
https://www.facebook.com/grafikaiszemle
https://gbiennial.ro/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése