Az a tény, hogy a művésztelep öt évtizeden át fennmaradt – túlélve a romániai kommunista diktatúra legsötétebb éveit, a rendszerváltás zavaros időszakát, majd a demokrácia kezdeti éveinek művészeti-kulturális szempontokra nem mindig érzékeny periódusát –, már önmagában óriási eredmény. Az alkotótelep 50 éves története azt is bizonyította, hogy kiforrott koncepcióval a nagy művészeti központoktól távol eső helyeken is létezhetnek jelentős szellemi műhelyek, alkotói stratégiák, ahol a természeti és a rurális környezet kontextusában megszülető helyspecifikus műalkotások új tartalmi rétegeket fednek fel, érvényes lokális válaszokat adva a globális kérdésekre. Szárhegy élő bizonyítéka annak, hogy a centrum–periféria elméleti modell mára megbillent, eltűnni látszik a központ és a végek hierarchikus viszonya.
A jubileum alkalmából 2024-ben ünnepi kiállítássorozat vette kezdetét; Gyergyószárhegyen, majd Csíkszeredában is szerveztek tárlatokat. Mindennek megkoronázásaként 2025 tavaszán a Műcsarnokban kap helyet egy tudatosan válogatott, a genius loci-t fókuszba helyező, ugyanakkor tematikailag és műfajilag is sokszínű tárlat, hogy a ’szárhegyiség’ ideáján keresztül közvetítse a művésztelep univerzális értékeit. Kulcsfontosságú a nemzetközi kapcsolatok folyamatos bővítése, melyet a Barabási Albert László és Both Csaba által készített, a tárlaton is bemutatott szárhegyi hálózati grafika reprezentál. A művésztelep 50 éve alatt eddig 976 alkotó fordult meg Szárhegyen, közülük most a Műcsarnokban 64-en kaptak bemutatkozási lehetőséget.
ERŐS István, FAZAKAS Réka
Kiállító művészek:
ASZTALOS Zsolt, BAÁSZ Imre † (RO), BALLA József † (RO), BARÁTH Fábián, BERZE
Imre (RO), BUKTA Imre, CIUPE Aurel † (RO), CSÓKA Szilárd Zsolt (RO), CSONTÓ
Lajos, DARADICS Árpád, ELEKES Károly, ÉLTES Barna (RO), ERDÉLYI Gábor, ERŐS
István, FERENCZ S. Apor (RO), FERENCZ Zoltán (RO), GAÁL András † (RO), Gaál
József, Tatsunor FUJI (JPN) GERBER Pál, Gisle HARR (NOR), HORVÁTH Levente (RO),
IMRE Mariann, KIM Woon-Young (KOR), KO Seunghyun (KOR), KOLOZSI Tibor (RO),
KOPACZ Kund, KOTER Vilmos (RO), KOVÁCS Kinga (RO), KUSZTOS Endre † (RO),
KULCSÁR Béla † (RO), KOROKNAI Zsolt, LÉSTYÁN Csaba (RO), LIPKOVICS Péter,
MADARAS Péter (RO), MAKKAI István (RO), MÁRTON Árpád (RO), MAYER Éva (SK),
Mircia DUMITRESCU (RO), Ionel MIHAI (RO), MOLNÁR Ágnes Éva, NAGY Pál † (RO),
Nandesha Shanti PRAKASH (IND), OPRIS Cristian (RO), Ochirbat ENKHTAIVAN (MGL),
PÁL Péter (RO), Patrick TAGOE Turkson (GHA), PETŐ Hunor, POLGÁR Botond, POKORNY
Attila, POSTA Máté, SÁNTA Csaba (RO), SIKLÓDY Ferenc (RO) SIKLODI Zsolt † (RO),
Shirakava MASAHIRO † (JPN), STARK István, SZABÓ Ábel, SZIGETI G. Csongor,
SZIRTES János, TAKASHI Ikezawa (JPN), TASNÁDI József, ÜTŐ Gusztáv (RO), VASS
Sándor, ZAKARIÁS István
A kiállítás kurátora: FAZAKAS Réka
A kiállítás szervezői: ERŐS István, FERENCZ S. Apor, FERENCZ Zoltán, SZIGETI G.
Csongor, ZAKARIÁS István
Társszervező: Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ
https://www.mucsarnok.hu/kiallitasok/kiallitasok.php?mid=4XV9SmM41G5nBtQXSG72Et
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése