fórumtizenöt

Csíki Székely Múzeum 

 

Székelyföldi Képzőművészek Arcképcsarnoka

Siklódy Ferenc csíkszeredai kiállításáról

 

Arckép máskép(p)

Képiró Ágnes 

„Talán a portréműfaj hordozza leginkább a művészetekben az ember öröktől fogva létező vágyát, hogy legyőzze a legyőzhetetlent, az időt és a halált” – írja S. Nagy Katalin művészettörténész Képzőművészet és kommunikáció című könyvében. Sorai tökéletesen illeszkednek a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum (Mikó-vár) Székelyföldi Képzőművészek Arcképcsarnoka című időszaki kiállításához, mely Siklódy Ferenc csíkszeredai grafikusművész majd négyszáz rézkarc eljárással készült portréját, valamint technikailag és stilárisan is változatos gyűjteményi arcképeket mutat be. 

 A csíkszeredai múzeum öt időszaki termébe lépve nem tradicionális értelemben vett, érettségi tablókat idéző portrék sorozatából álló tárlat fogadja a látogatót, hanem professzionálisan rendezett, lüktető dinamikájú tér- és műtárgyegyüttes. Az arcképcsarnokok hagyományosan tablószerű tálalása helyett a plasztikák, táblaképek, a grafikai és könyvnyomtatási technikákat bemutató eszközök, videók és formabontó installációs elemek veszik körül a grafikákat az izgalmasan megmozgatott, dinamikusan rendezett térben. A tárlat ritmikája, letisztultsága és léptéke napjaink jellemző, a világ bármely pontján érvényesíthető kortárs vizualitással fogadja és tereli a látogatót teremről teremre.

„Az erdélyi képzőművészet egyik hagyományos ága nem (vagy nem kizárólag) a művészi autonomitásra, sokkal inkább a reproduktivitásra, a hűséges megörökítésre törekszik.” Siklódy Ferenc a székelyföldi képzőművészet történetének azzal állít méltó emléket, hogy az alkotókat, a művészek képmását helyezi fókuszba. 1999 óta készíti a mára négyszázötven darabból álló – ebből a Mikó-várban háromszázhetvenet állított ki – sajátos mementóját, mely a székelyföldi képzőművészet valamennyi jegyzett, ma már nem élő művészét törekszik vizuálisan megörökíteni.

A valaha élt székelyföldi képzőművészek felkutatása komoly gyűjtőmunka, melyekhez – a kiállításban egyébként nem szereplő – életrajzi szócikkek is készültek, kezdetben Szatmári László szerkesztő, később más szerzők jóvoltából is. A székelyföldi művészek mellett Siklódy sorozatának részét képezik az egykor a régióban alkotott, vagy annak kulturális életében nyomott hagyott alkotók is. A rézkarc eljárással készült, tenyérnyi méretű (100 × 70 mm) portrésorozat elemei a megörökítésen kívül a hiteles ábrázolásról is szólnak, dokumentumfunkcióval is bírnak. A hitelességet erősíti, hogy Siklódy a képzőművészekről készült korabeli portréábrázolásokat, önarcképeket, fotókat vesz alapul. Nézetük – a portrék, önportrék, arcképcsarnokok ábrázolási konvencióihoz idomulva – többnyire szembenézet, nemritkán háromnegyed profil. Siklódy Ferenc nem egy az egyben veszi át a portrék kompozícióját, hanem azokat a célja érdekében egyszerűsíti. A fő hangsúly az arcokra kerül, melyek Siklódy grafikáin a jellemábrázolás, a megörökítés területei. Bravúros, finom szövésű vonalhálók alkotta rézkarcaira nem jellemző háttér- vagy környezetábrázolás, műteremrészletek vagy eszközök megjelenítése. A szűkített mellképek mindegyikén két adat szerepel: az ábrázolt személy neve, valamint a születési és a halálozási éve. De az arcképek árulkodnak arról is, hogy a grafika alapjául szolgáló portré vagy önportré a művész melyik életszakaszában készülhetett, milyen volt a társadalmi helyzete, noha ezen információk nincsenek külön feltüntetve. 

Siklódy arcképcsarnoka a csíkszeredai kiállításon társalkotásokkal egészül ki: a múlt neves székelyföldi képzőművészeinek hagyományos értelmében vett portréival és önportréival, valamint metaforikus önarcképeivel – Erdély múzeumainak gyűjteményeiből – Marosvásárhelyről, Székelyudvarhelyről, Sepsiszentgyörgyről és Gyergyószentmiklósról kölcsönözve. A kiállított portrék mellett videók, présgépek, grafikai eszközök nyújtanak betekintést az alkotás folyamatába, a központi teremben pedig a – Kájoni János arcképéhez és nyomtatványaihoz párosított – Kájoni-prés, Erdély első magasnyomású nyomdagépe a könyvnyomtatás előtti tiszteletet fejezi ki.

 A kiállításban nincs szöveges magyarázat, nem is igényeljük, ugyanis önmagában véve, saját dinamikája által válik beszédessé az összesen több, mint 400 művet bemutató tárlat. Siklódy Ferenc egyedülálló vállalkozásának kiállításban (is) manifesztálódó eredménye nemcsak a székelyföldi képzőművészet történetének méltó mementója, hanem magának az alázatos és elhivatott alkotónak is sajátos, egyszerre metaforikus és szimbolikus, őszinte hittel és lelkesedéssel teli „önportréja” is.

 

Siklódy Ferenc, Székelyföldi Képzőművészek Arcképcsarnoka című kiállítását a Csíki Székely Múzeumban láthatta a nagyérdemű, 2025. október 16 – november 20. között. A kiállítás kurátorai Részegh Botond és Ferencz Zoltán voltak.

Fotók: Gegő Imre – Csíki Székely Múzeum

 

Képiró Ágnes szövege az Országút online Képzőművészet rovatában jelent meg 2025. november 19-én. Másodközlés az Országút engedélyével!