Fekete Zsolt Fekete Zsolt című kiállítása

  Hiroshi Sugimoto szerint a fotográfia olyan, mint egy talált tárgy. Fekete Zsolt nem csak magát a képet "találja" így meg a valóságban, hanem a témákat, koncepciókat is – illetve hagyja, hogy azok rátaláljanak.

  Jelen kiállítása életrajzi ihletésű: azokat a kapcsokat fedezi fel és tárja elénk, amelyek édesapja halálán innen és túl hatnak az alkotó életében. Központi elem a fémtányéron az apa emlékére gyújtott, és különös formává olvadt gyertya, amely pont akkor, pont úgy aludt ki. Ami a motívum két megtestesülését illeti: az elsődleges a róla készült fotó, amely szó szerint is monumentális keretbe vetül, az élményt, a jelenséggel és a tárggyal való viszonyt hordozza magában. Az élmény konkrét nyoma – maga a tárgy – itt másodlagos, csak jelként dereng fel a kiállítás terében. Különös jelenség: nagybetűs Képek, illetve emlékek és élmények közt a kézzelfogható valóság realitásértéke csökken; a keret és az üveg pedig tovább arhiválja a tárgyat, az ereklye-lét távolisága valósul meg benne. Hozzá képest a vetített kép sokkal inkább az élet része, megélt és aktív valóság – ezt erősíti a sarkakban megjelenő papírtörlő otthonos és hétköznapi jelenléte is.

  A kiállítás második csomópontja a két műalkotás (festmény, fotó) analógiája. Azonos a név, hasonló a szereplő karaktere, az ülő pozíció és kicsit a hangulat is; a valós adatok azonban különböznek: a szerző más, és 41 év választja el időben a két alkotást. Az analógia időn és téren át valósul meg, a kettő együtt szürreális teret alkot, amely magába vonja a befogadót. A fotó önmagában is álomszerű, az ülő alak látomásként lebeg (a kép eredeti tálalásában is analógiát teremtett a szecessziós Kultúrpalota freskójának mesemondójával). A vizuális konstrukciók töbszörös rekontextualizálása következtében a "hivatalos" valóság megszűnik.

  Az alkotó gesztusa összefüggésteremtés, játék a tárgyakkal, képekkel. Van ebben valami gyermeki: a valóságban a sorsszerűt keresni... De a misztikus szálat a maga helyén, az élet szerves részeként kezeli, ezért annak kiemelése nem torkollik hatásvadászatba. A gesztus kiemel: tárgyakat a valóságból, az apával kapcsolatos élményt, s kettejük életének alkotásait / szereplőit helyezi át egy új térbe – ez az asszociációk mentális tere. Ennek leképezése a kiállítás. 
Ungvári-Zrínyi Kata

  Fekete Zsolt marosvásárhelyi kiállításának megnyitójára, 2016. október. 12-én került sor a Tánc és Kortárs Művészetek Házában a Moving Bricks fesztivál keretén belül.

Diana Serghiuta kiállítása

Új Kriterion Galéria, Csíkszereda

  
  "Festészetemben egy különös világot szeretnék teremteni, mely az egyéni és a természetes közötti kényes egyensúlyból születik. Eredendően kortárs és női látásmód révén új kontextusba helyezem a személyes történet elemeit. Az alkotások megidéző valósággá válnak, erőteljesen személyes jegyekkel felruházott terekké, misztikus elbeszélésekké, melyek éppen most beszélődnek el. Meggyőződésem szerint az állatok és a tárgyak, amiket naponta használunk, kiskapukká válhatnak abban az igyekezetünkben, hogy saját emberségünkhöz jussunk el. Arra törekszem, hogy analitikus legyek, ugyanakkor azonban empatikus mindazt illetően, ami emberré tesz minket. A művem egyfajta gyűjtemény, egy csokor irányzat és emlék, melyek közül egyesek tudatosak, mások öntudatlanok - a gyermekkor formálta mindőjüket, azok a társadalmi és családi tapasztalatok, melyek engem kialakítottak. Különböző területekre utalok annak függvényében, amit megéltem." (D. S.)

  Diana Serghiuta csíkszeredai kiállításának megnyitójára, 2016. december 8-án, 18. órától kerül sor az Új Kriterion Galériában (Petőfi utca 4.)

   Képek a megnyitóról (frissítés)

Hídépítők

 Öt éves a csíkszeredai Új Kriterion Galéria

  Az utóbbi években egyre több szó esik az erdélyi képzőművészetről, annak nemzetközi jelenlétéről, sikereiről. Új művészközösségek, műhelyek alakulnak, virágzik a művésztelepi mozgalom, s miközben elfelejtett vagy félárnyékba került életművek kerülnek a figyelem középpontjába, új izgalmas kísérleteknek  lehetünk tanúi. Kapunyitás ez az egyetemes értékek felé, vagy éppen hídépítés, a régióban, Bukarestben, Budapesten illetve Románia és Magyarország más városaiban, esetenként egyéb országokban élő művészek, az ottani kortárs művészet felé.

  Ilyen hídépítő a csíkszeredai Új Kriterion Galéria is. A Kriterion Alapítvány tulajdonában lévő ingatlanban már 1994-től rendszeresen rendeztek tárlatokat Márton Árpád képzőművész önzetlen és céltudatos munkájának köszönhetően. Jelenlegi nevét azonban csak akkor, nevezetesen 2011 decemberében vette fel a galéria, azóta, hogy az alapítvány vezetője Hajdú Áron, a Bookart kiadó igazgatója lett.  Az újranyitáskor az új névhez új koncepció társult, amely Hajdú Áron és a galéria művészeti vezetője, Részegh Botond találkozásának (egymásra találásának) köszönhetően született meg. Ennek alapvetően három tartópillére van. Az első a kvalitás, amelyet illetően nem szeretnének kompromisszumot kötni, s valóban, egy-két esetet leszámítva nem is kötöttek a galéria vezetői. A másik a közvetítő szerep, amelyet a galéria a kortárs magyar és román, erdélyi és magyarországi művészet között játszik, a harmadik pedig az, hogy a közvetítés folyamatába alkalomszerűen, helyi művészeket, tehetséges fiatal alkotókat is beemeljen. 

  P. Szabó Ernő

  Az Új Kriterion Galéria, öt éves évfordulója alkalmából, kiállítással egybekötött katalógus bemutatóra kerűl sor a bukaresti  UNA Galériában valamint a Balassi Intézetben,  november 22. illetve 23-án. Megnyitja: Adrian Oprea műkritikus.