Látogatható 6. Székelyföldi Grafikai Biennálé kiállítása

A globálisan elterjedt koronavírus-járványra való tekintettel a szervezőknek módosítaniuk kellett a 2020-as biennálé szervezésén. A járványhelyzet sajnálatos módon a G6 rendezvényeinek lebonyolítását is negatívan érintette, ennek eredményeként idén elmaradnak az előző években megszokott kiállításmegnyitók, a kísérőrendezvények és a díjátadó gála.

Idén virtuális térbe költözött a 6. Székelyföldi Grafikai Biennálé kiállításmegnyitója, így az érdeklődők a G6 Facebook oldalán (https://www.facebook.com/grafikaiszemle) tekinthették meg a megnyitóra készült kisfilmet. A G6 kiállítása azonban látogatható a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban. 

Az elmúlt tíz év során a Székelyföldi Grafikai Biennálé széles körben teret adott a hagyományos és kísérleti grafikai művek bemutatására, mára szakmailag fontos tényezővé és széles körben ismertté válva felkerült a nemzetközi grafika térképére.

A Biennálé 6-ik kiadása arra várt válaszokat, hogy a különböző nemzetiségű és kultúrkörhöz tartozó alkotók milyen válaszokat adnak globalizációs, politikai, gazdasági és egyéb társadalmi kérdésekre? Miként jelenítik meg közvetlen környezetük vagy saját személyes létük problémáit művészetükben, a kortárs művészi grafika nyelvén miként érvényesülhet hagyomány és abszolút megújulás. 

„Azokra az alkotásokra is kíváncsiak voltunk, amelyeknek nem a szépségeszmény meghatározása az elsődleges szempontja, hanem annak problematizálása. Így a 6. Székelyföldi Grafikai Biennálé hívószavának a „A káosz struktúrája” címet javasoltuk. A káoszt mint az előrejelezhetőség bizonytalanságát, a rendet mint az egzakt geometriai szerkezetet vagy kiszámíthatóságot, illetve ezek esetleges szociológiai, politikai, kulturális, ökológiai és gazdasági vetületeit. Világviszonylatban mindezek sérülékenysége igazolódott be az év elején berobbanó, az élet minden területére bénítóan kiható, Covid-19 névre keresztelt járvány következtében, ami sajnálatos módon a G6 2020-as rendezvényeit, valamint kísérő kiállításainak lebonyolítását is negatívan érintette.”  – véli Ferencz S. Apor, a biennálé kurátora.

„A 2020-as Székelyföldi Grafikai Biennále anyagának áttanulmányozása során helyzetképet kaphatunk a kortárs grafika nemzetközi állapotáról. A beérkezett munkákból jól kirajzolódik, hogy a globalizálódó, uniformizálódó világunk keltette bizonytalanság és egzisztenciális félelmek foglalkoztatják jellemzően a földrajzi és kulturális tekintetben nagyon különböző területekről jelentkező alkotókat. A Biennáléra tradicionálisan nagyszámban jelentkező „grafikai nagyhatalmak” – Lengyelország, Kína –képviselői mellet, ez évben olyan országok is hangsúlyosan vannak jelen, mint India vagy Thaiföld, ahol a kortárs grafikának nem volt különösebb súlya a képzőművészeten belül, alig volt mérhető nemzetközi mércével. Ez a trend is jelzi, hogy a képgrafika globálisan újból egy virulens műfaja a vizuális művészetnek, ami optimizmusra ad okot.”  - fejti ki a biennálé szakmai stábjának és zsűriének tagja dr. Erőss István

A kiállítást a következőképpen méltatja Kányádi Iréne művészettörténész, a Partium Keresztény Egyetem adjunktusa: „A kiírás amelett, hogy profétikus volt, a jelen kor emberének lényegét ragadta meg, hiszen a posztmodern embert elsősorban a bárminemű határoknak az átlépése jellemzi: a fizikai, földrajzi, biológiai és még sorolhatnánk. A jelen kor embere már a globális világé, a hálózatok világáé, az elektronikai információs korszaké; egy állandó mozgásban lévő, a technológia által bármikor elérhető egyén. A beérkezett munkákon érződik a posztmodern kor kísérletező szellemisége úgy a témaválasztás, mint a technikai kivitelezés tekintetében és az, hogy bármilyen időket élünk is, a művészet aktívan le tudja reagálni azt. A művészek úgy a Grafikai Biennálé kiírását, mint a 2020-as év káoszát kihívásként élték meg, ennek értelmében autentikus, hihető és színvonalas munkákról beszélhetünk.”

A kiállítás az Erdélyi Művészeti Központban tekinthető meg november 6-ig, keddtől péntekig 10 és 17 óra, míg szombaton 10 és 18 óra között. 

Díjazottak:

A biennálé fődíját, a Kurkó Árpád által felajánlott 2000 euró értékű díjat, Mettrai Pongchomporn (TH) nyerte el a Parancsunk 3. és 5., valamint a Mások vagyunk 2. című alkotásaival.

A Nagy Pálról elnevezett Maros megyei díjat Liu FU (CN) kapta az Elveszett paradicsom című sorozatával. A Nagy Imréről elnevezett Hargita megyei díjat Supicha Sutanthavibul (TH) kapta Őrült ösztön című munkáiért, és a Plugor Sándorról elnevezett, Kovászna megyei díjat pedig Tomasz Winiarski (PL) nyerte el a Perpetuum mobile: CII és CIV című műveivel. A három székelyföldi megye által felajánlott díjak értéke egyenként 1000 euró.

A Baász Imre díj értéke 500 euró, ezt Rattana Sudjarit-nak (TH) a Szüretelők útja 2 és 3 című alkotásaiért ítélte oda a zsűri. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának díját Roxana Bloju (RO) kapta 6_20_8_11_19_24 című sorozatáért. Az egri Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézetének díját Ritli Róbert Roland (RO) érdemelte ki a Háború 3. elnevezésű munkájáért. A Partium  Keresztény Egyetem Partium Díját Szén András (RO) Bunyó című alkotása, míg a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ által felajánlott díját Orbán Zsófia (HU) Egy héttel később című munkájával tudhatja magáénak. A Magyar Képzőművészeti Egyetem díját Olesya Dzhurayeva (UA) kapta a Tavaszi nap Berlinben és Északi fény. Stockholm című munkáiért. A Zereda Művésztelep díját Szilágyi Rudolf (HU) érdemelte ki a Classical rehabilitation című sorozatával és a Pulzus Művésztelep díját pedig Pop Adriana Mihaela (RO) Vertikál című munkájával.

A 6. Székelyföldi Grafikai Biennálét Kurkó Árpád és a Bethlen Gábor Alap, valamint a biennálé katalógusának megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Az esemény a Kovászna Megyei Művelődési Központ, a Kovászna, Hargita és Maros Megyék Tanácsai, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ valamint a Maros Megyei Múzeum közös szervezésében valósul meg. (sajtóközlemény)

Fotók: Vargyasi Levente

 

JING LIU kínai grafikus kiállítása a 6. Székelyföldi Grafikai Biennálén

 

A járványügyi szigorítások miatt a G6 megnyitójához hasonlóan a Biennálé Facebook oldalán kerül sor a 2018-as fődíjas JING LIU (CN), MESTEREK (MASTERS) című kiállításának virtuális megnyitójára is, 2020. október 12-én, 18 órától. Megnyitja: Vargha Frizsina művészettörténész

JING LIU a Changsha Egyetem Sokszorosító Grafika tanszékének docense, tagja a Kínai Művészek Egyesületének és a Hunani Művészek Egyesületén belül a Grafika és Vegyes Tehnikák Bizottságának és igazgatóhelyettese a Changsha Művészek Egyesülete Grafikai szakosztályának.

Jing munkái az elmúlt években elismerésben részesültek a kínai Guanlani Nemzetközi Grafikai Biennálén, az 5-ik Bangkok Nemzetközi Grafikai Triennálén, az 5-ik Székelyföldi Grafikai Biennálén is. Munkáival rendszeresen vesz részt több nemzetközi képzőművészeti kiállításon, alkotásai számos múzeum és művészeti intézet gyűjteményében megtalálhatók. 

JING LIU Kínából származó művész, az 5. Székelyföldi Grafikai Biennálé győztese, immár másodszor mutatkozik meg Sepsiszentgyörgyön. A jelenlegi tárlaton bemutatott „Mester- sorozat” több síkon is rájátszik bizonyos ellentétekre, kettősségekre. A kiállításon végig haladva felfedezhetjük egyrészt a portré műfajának rétegződését, a művész ugyanis egyszerre bontakoztatja ki az emberi és a művészi jelleget az arcokon, olyanformán, hogy egyiket se rendelje alá a másiknak. Másodsorban találkozhatunk a szigorú szerkesztettség és a felszabadult alkotói mód és vonalvezetés kettesével, melyek mindenike megragad egy magatartásformát, és nem billenti el a mérleget egyik irányba sem. Nem foglal állást egyik alkotói stílus mellett sem. Harmadsorban pedig a falakon felsorakoztatott művek magukon hordoznak valamilyen esztétikai minőséget, és egy sajátos kontrasztot, amelyek ha találkoznak, és egy műalkotássá válnak, akkor érzelemmé, kifejezőeszközzé és mondanivalóvá formálódnak. Jing Liu tárlata ilyen formán válik a hagyományok és az újító szándék közötti híddá, vagy éppen szimbiózissá. (Vargha Fruzsina művészettörténész).

A kiállítás az Erdélyi Művészeti Központban tekinthető meg november 6-ig, keddtől péntekig 10 és 17 óra, míg szombaton 10 és 18 óra között.

I LOVE PLASTIC

Kis Ender kiállítása Csíkszeredában

 

Kis Endre, I love plastic című kiállítását tekinthette meg a nagyérdemű szeptember 10-23. között a csíkszeredai Megyeháza Galériában. Az alábbiakban, ez alkalomból olvashatják  Muladi Brigitta, a művészről írt elemző írását.

Kis Endre a montázsokkal, különböző képkivágásokkal, figuratív, és absztrakciós formákkal kísérletezik, egyrészt ismeri és használja a klasszikus festészet idézeteit, másrészt az izmusok utáni forrásokból, az internetes szörföléseiből táplálkozva építi a mai kor dekonstruktív, széttöredezett, fragmentált ugyanakkor nem a formátlanságot és a befejezetlenséget, hanem az animációs filmek totális világpótlék érzetét keltő ún. poszthumán, posztdigitális, festészetét, ami az animációk, számítógépes játékok és a hibridlények világába kalandozó mozgóképes kultúrához áll közel.

Klasszikus mestereken iskolázott figurális festészete a mai emberhez szól, gyakran épít be önreflektív elemeket, önarcképet – mindennemű pszichés elmozdulást, rezdülést, ezzel a mai embernek az illúziókat vesztett, kibillent mai pszichés állapotára reagál.

Kis Endre olyan generáció művésze, aki élettereinek párhuzamos világait, a művészettel elfoglalt személyiség és az egyszerű, puritán falusi környezet, a külvilág és a változó tudat dichotómiájának hatásait dolgozza fel műveiben. Ő is használja a festészet kimeríthetetlen klasszikus forrásait, de ezeket már korai portréin is igyekezett dekonstruálni. A festészet világából, amiben szocializálódott, így mára már csak fragmentumok maradtak, amelyek élő organizmusokként olvadnak bele a szerves és szervetlen masszába, amely a képein feltűnő hibrid lényeket alkotják.

Nem jelöl meg konkrét elődöket, mintákat, mértékeket, vagy példaképeket sem, de alkotómódszereinek némelyike számomra összecseng George Condo, mai amerikai művész portréival, Belin spanyol grafiti művész hatalmas falakat beborító arcképeivel. Már a klasszikus pop art művészei is produkáltak munkásságuk vége felé mixeket, fragmentumokat mint Lichtenstein például, s ez azóta sem szűnt meg minta lenni.

Kis szűkebb környezete – nem is hinnénk – természetközeli, egy apró faluban él, vajdaságiként, Erdélyben. Zárványként egy idegen kultúrában, zárványként egy nagy országban. Ez a létsors szinte minden festményén zsigeri erővel jelenik meg, egy a semleges monokróm felületből kitörő, lávaszerűen összeolvadt formamaradványok sűrítménye képében. Szellemi terét viszont mindezek ellenére egy már szinte elfeledett nagyvárosi gondolkodó szavaival írja körbe.. Kosztolányival. Valóban, ahogy önelemzésében az írót idézi, „a szem egyformán láthatja a pillangót és a gilisztát”, viszont az agy képes eljátszani ezzel az érzékszervünkkel és szelektíven csak azt mutatja meg, ami épp a törekvéseinek, lelkiállapotunknak megfelel. Kis Endre belenyúl ebbe a folyamatba és nem engedi, hogy válasszunk. Egyszerre, egyenértékűen teszi ki elénk a rútságot és a szépséget, a horrorisztikus biomasszát és a harmonikusan tálalt  geometrikus formákat, a felismerhető elemeket, az organikust és a szervetlen tárgyat, az absztrakt felületeket éppoly műgonddal munkálja meg, mint a figurákat, testeket. Mixeli a szentet és a profánt, citálja a klasszikus toposzokat.

Radnóti Sándor „a mértékről és az értékről” írt remek esszéjében két kapuról beszél, amin bárki átjuthat. Az egyik a konceptuális művészet kapuja, amit itt a Pécsi Műhellyel hoznék kapcsolatba. Ezen keresztül az értelmező eljut egy radikálisan irracionalizált ízlés- fogalomhoz, a műalkotások olyan radikális érzékietlenítéséhez és hiperintellektualizálásához, mint amit Arthur C. Danto hajtott végre művészetbölcseletében, ahol bármi műalkotás lehet. Az a "bármi", Duchamp kerékküllői közül vagy vizelőcsészéjéből bújt elő – mondja Radnóti.

 A második kapu nem lehet más, mint a tradíció végtelenített multiplikációja. Ezen a kapun is minden és mindenki átjuthat. A művész számára mértékadó tradícióegyüttes egy része mintaadó is, és ezzel nemcsak fenntartja, hanem tovább is fonja egy tradíció fonalát. A határozatlan névelő azonban itt végtelen tetszőlegességet jelenthet, a mértékadó tudatosított minta bárhonnan vehető, a privátszféra egyszemélyi, megoszthatatlan hagyományaitól (amely a mélység, a rilkei "üres Túlsok" irányába mutat) egészen a felületesen abszorbeált és absztrahált idegen hagyományokig (amely viszont a "tiszta Túlkevés" irányába mutat). És ahogy az üres Túlsok és a tiszta Túlkevés egyáltalán nem áll olyan messze egymástól, úgy a mai művészeti diszkurzus két kapuja, két szélsősége is - már ahogyan a szélsőségek tenni szokták - átjátszhat egymásba.”
Az itt látottak kétségkívül a „túlsok” kategóriába tartozhatnak, repetitív műveket, sorozatokat, variációkat látunk, a kompozíciók kulturális-és vizuális javak hipermixei, ugyanúgy ahogy a mintavételi helyek, a fotók, reprodukciók, film, festészet, politika, történelem – s ahol ezeket mind ömlesztve találjuk – az internet, a világháló. Ez nem látható, csak a mixelő számára, ez egy belső világ. Kis Endre „metaforikus térnek” nevezi, ami kifelé és befelé is nyílik, egy meghatározhatatlan mélységbe és távolságra.

Ezt a határtalanságot látjuk a képeken, távolról egybemixelt képi mintákat. Ugyanakkor a festészet fenomenológiáján belül maradunk, egy olyan felületen, ami kétdimenziós, olyan munkákat látunk, amelyek emberi kéz munkái.  Kis azt emeli ki, ami számára a legproblematikusabb, összehozni, rendet teremteni, a sokféle között, vagy legalábbis békés egymás mellett élésre kényszeríteni az ellentétes erőket, vizuális elemeket, kultúrákat. (Muladi Brigitta művészettörténész)