2016. február 9., kedd


Bevezetés a kortárs művészetbe

Műhelyfoglalkozás a Magmában

  



   A Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér rendhagyó tárlatvezetést szervez 10-18 éves diákok számára, 2016. február 15-28. között, a Szabadásg tér 2.  szám alatt, amelynek keretében a résztvevők megismerkedhetnek a kortárs művészet alapelveivel, többek közt a konceptualizmussal, a formalizmussal, a minimalizmussal. Az Eight Present Artists című csoportos kiállítás sajátos módon argumentálja a kortárs művészetszemléletet, ugyanakkor visszautal, a posztmodern eszköztárát használva, korábbi korszakalkotó művekre. Közös értelmezés és elemzés során, a kiállított művek új tartalmakkal telítődhetnek, miközben a nyitott mű (Umberto Eco) létjogosultságát igazoljuk az interaktív foglalkozás alatt.
  A tárlatvezetés utáni műhelyfoglalkozás keretei közt átfestett, újraalkotott reprodukciókat készíthetnek a részvevők. 

   Érdeklődő csoportok jelentkezését, előzetes időpontegyeztetéssel, a 0724338562-es telefonszámon valamint a studio@magamacm.ro címre várják.

http://magma.maybe.ro/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése