fórumtizenöt

Az átalakulás örökkévalósága

Jakobovits Márta kiállításáról

 

„Hérakleitosz azt mondja valahol, hogy minden mozgásban van,

és semmi sem marad változatlan,

 és a folyó áramlásához hasonlítva a létezőket, azt mondja,

hogy nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba.”

(Platón: Kratülosz 402 A)

 

A sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban volt megtekinthető 2021. május 21. és június 18. között, Jakobovits Márta kerámiaművész egyéni kiállítása melyet Madaras Péter gondozott.

A kiállítás anyaga összességében egy nagy installáció hatását kelti, hiszen az alkotások független darabjainak a kiállítótérben való elhelyezése, azoknak egymással való párbeszéde által egy homogén, spirituális erőviszonyokkal telített „tér” teremtődik meg.

A munkákon alapvetően az anyag érzete, őszinte szeretete, strukturális adottságainak a kiaknázása fedezhető fel. A művésznőnek a matériához való közeledésében egyfajta misztikus erő és alázat érződik. Az az erő, amelyet magában hordoz akkor is, amikor kerámiatárgyait munkálja meg, mint ahogyan az égető tűz éltető formát ad az agyagnak. Azt a pillanatot ragadja meg –  szavaival élve – „amikor még az idő kitágult a végtelenbe, és több ezeréves mélységekből szólítanak az üzenetek”. A folyamatos rácsodálkozás az anyag és a technika lehetőségeire végtelen lehetőségeket bontakoztat ki úgy a művész, mint a néző számára.

Jakobovits Márta munkái nem a realisztikus ábrázolásmód jegyében születnek, hiszen elsődlegesen az anyagnak és a formának azt a kifejezőerejét keresi, amely a lényeget ragadja meg. A kifinomult formák kultúrája „megengedi a távol-keletiesen kicsiszolódott egyszerűségnek, hogy egyfajta szigorúsággal párosuljon, mely egy sajátos groteszk látásmódhoz vezet”[1].

Munkáiban nagy szerepet tölt be az elemek csoportosítása, amely által az alakok és formák egymást kölcsönösen felerősítik, így kapcsolódásuk hihetetlen expresszivitást, dinamikát generál. A Nagymamám, dédnagymamám, üknagymamám című szoborcsoportjában az élet különböző szakaszai bukkannak fel, az időskor tematizálódik, a „tömör, összegezett tömegű, lekerekített alkotásokban – elrejtett kezekkel és lábakkal, egymásra rakott formákból szerkesztett testekkel (fej és test)”[2]. Az egyszerű alakokkal sikerül elérnie a maximális kifejezőerőt. A torzítások,  méretkülönbségek az alakok egymáshoz való viszonyának alaptengelyévé válnak, hiszen az idő múlását sugallják. A csoportban megjelenő nők egyformaságát csak a méreteik közötti különbség töri meg, összekapcsolva őket egy időtengelyen, a női lét, a teremtő lét folyamatosságát, kapcsolatát és láncát hangsúlyozva. Archaikus formaviláguk ősi korok hangulatát idézi.

   Nemcsak ezen az alkotáson, hanem általában véve nagyon fontos szempont Jakobovits Márta kompozícióiban  az arány, a ritmus, a hely. „Az arányok, a formák viszonya az ábrázolt gondolatot, formaélményt, lelkiállapotot kell, hogy hangsúlyozza. Ezért sokszor torzítanom kell: a formákat felbontom és újra összerakom ... Minden egyes anyagnak megvan a maga sajátossága. (...) A porcelán nagyon érdekel, szeretem az előkelő finomságát, de egyszersmint értékelni tudom a durva anyagok rusztikus szépségét is. Frissítőleg hat az átkapcsolás egyik anyagról a másikra.”[3]

Formáinak egyszerűsége azt az érzetet kelti, mintha a természet hozta volna létre őket. Itt látható installációinak java része talált tárgyakat ötvöz a művész által készített kerámiákkal: köveket, növényi elemeket, papírt, rozsdás vasat. A tárgyak közötti energiaegyensúly, a közöttük levő viszony és harmónia adja az installációegyüttesek formai gazdagságát, sugárzó energiáját, felkavaró hatását. Az egymás mellé helyezett tárgyak szoros kapcsolatot, dialógust alakítanak ki egymás között, egyfajta archaikus kapcsolatot, amelyben organikusan kötődnek egyik a másikhoz: érezni, hogy egymásnak vannak teremtve, alkotva.

 „Egyre inkább érdekelnek a tárgyak közötti viszonyok, az egymásra hatások, egyfajta mimikri, ahogy a tárgyak, anyagszerűségek egymást utánozzák. Olyan megdöbbentő számomra, hogy egy bizonyos idő után mindenféle anyag kezd egymásra hasonlítani. Ez az a nagy természetes egységbe való belesimulás vagy elmúlás, de ugyanakkor azonosulás az univerzummal.”[4] Jakobovits Márta munkáinak alapvető szépsége, hogy úgy hozza létre alkotásait, hogy organikusan simul bele a természet teremtő erejébe, mintha onnan „emelné ki” őket, ezáltal egy szinte emberfeletti, mitologikus dimenziót érve el. A Nagy kör című szerkezet ennek a teremtő-teremtett dialógusnak a dinamikáját sugallja. Az egymás mellé helyezett tárgyak formai és anyagbeli diverzitása folyamatos lüktetést kölcsönöz az installációnak.

A különböző technikákban készült kerámiatárgyak szervesen kapcsolódnak a talált tárgyakhoz, a természetből begyűjtött kövekhez, kagylókhoz, fakérgekhez, misztériummal teli jeleket képezve. A természet formáinak végtelen variációjából meríti formavilágának egyszerű nagyszerűségét. Minimalista formák ezek, amelyek első látásra akár jelentékteleneknek is tűnhetnek, viszont az egymáshoz való viszonyuk által életre kelnek a csoportokban.  A művésznő azáltal, hogy a természettel való mély kapcsolat kifejezését éri el, egy titokzatos, ősi tudásnak a szikráját pattintja ki.

Az agyag mint ősi anyag lehetővé teszi számára a természetben megtalálható organikus formavilágnak a hiteles leképzését. Nem utánzásai ennek, hanem kiegyensúlyozott, mélyen személyes visszaadása valamiféle ősi, archetipális mintáknak, amelyek mindannyiunk tudatalattijában léteznek. Azért annyira közvetlenek Jakobovits Márta munkái: bennünk vannak, ha még nem is tudatosítottuk őket. Hozzájuk közeledve létünk otthonosságának a szegmensét aktiválják, innen nyerik autentikusságukat. Ezáltal válik annyira hitelessé a Munkáim visszahelyezése a természetbe című performansza is.  Ugyanakkor ezt bizonyítja a művésznő két évvel ezelőtti iráni tapasztalata is, ahol – szavaival élve – „rokonokat talált”, ugyanis az iráni hegyekben olyan kövekre lelt, amelyek szinte ugyanolyanok, mint az ő alkotásai. „A hegyekben leltem olyan köveket, olyan »rokonokat«, amelyek éppen olyanok, mint az én munkáim. Ugyanazon textúrák és színkombinációk, mint az enyémek. Jó érzés volt ezt látni. Úgy gondoltam, »otthon« vagyok, ha így visszaválaszolnak nekem a kövek. Az én kompozícióim folytathatók az iráni hegyekben talált kövekkel.”[5]

Munkáinak színvilága, a földszínek keveredése a rozsda árnyalataival paradoxális módon nem az elmúlást, hanem a folytonosságot élteti, amely ősidők múltját a beláthatatlan jövő dimenzióival köti össze. Habár visszafogottságában alérendeltnek tűnik az alkotások formavilágához képest, mégis különös fontossága van: a színek és a jelek által – a kiégetési és megformálási technikáknak köszönhetően – válnak az alkotások egyediekké. 

A földre helyezett munkák a már megtett, végigjárt utat hangsúlyozzák, amelyre a Türkiz zarándoklat, A hely megjelölése megnevezések is ráerősítenek. Lépések a múltból a jövőbe vagy akár fordítva, a jövőből a múltba. Ezek az alkotások nem a tetszés igényének jegyében születtek meg, hivatásuk az, hogy meditálásra, elgondolkodásra ösztönzzék a nézőt.

A kiállítás installációinak darabjai független elemek, és azáltal, hogy kicserélhetőek, lehetőséget nyújtanak a kompozíciónak egy folyamatos változásra, újjászületésre. Interaktív jellegük által mindig új értelmet, hangulatot és értelmezési lehetőséget adnak a néző számára. Akárcsak a természet örökös változása, amely ebben a folyamatos átalakulásban nyeri el örökkévalóságát. Mint ahogyan Hérakleitosz mondja, hogy minden mozgásban van, és semmi sem marad változatlan. Mert hiszen még a látszólag nyugalomban levő dolgok is állandó változásban vannak, csak mi ezt nem látjuk mindig.

Dr. Kányádi Iréne művészettörténész

---

[1] Gheorghe Vida , Márta Jakobovits, Profil, Arta, 10-11 szám, 1981

[2] Maria Zintz, Jakobovits Márta,  Editura Muzeul Tarii Crisurilor, Oradea, 2012, 35. o.

[3] Szakáts Mara, Műteremlátogatás Jakobovits Mártánál, Új Élet, 1977.

[4] Nagy T. Katalin, Jakobovits Márta kerámiái, Beszélgetés a művésszel, Magyar Iparművészet, 1999/4, 40–42. o.

[5] Várad folyóirat, 2019/2. száma http://www.varad.ro/kovek-es-emberek-jakobovits-marta-irani-koszalasai/