fórumtizenöt

 EMŰK, Sepsiszentgyörgy

Mire való a való? 

(számozott lépések Jánosi Antal művei között, Erdélyi Művészeti Központ, Sepsiszentgyörgy, 2021)

1. Valóban: van ami van. De mi is van? A világ és vele szemben az ember (a folytonos konfliktus, a Heideggeri világbavetettség), vagy a világ és benne az ember (a szimbiózis, hazaibb megfogalmazásban: azért van való, hogy valahol otthon legyünk benne)? S ha művész az ember, mit kezd vele? Faggatja (amolyan Leonardós magatartás), tematizálja (a realizmusok szándéka), esetleg azért piszkálja, hogy a létünk másságára, arra az egészen másra rápillanthasson?

És "miért inkább a valami és nem a semmi létezik?" - ezt Leibniz kérdezte így.

Ki más, ha nem az ember az aki a leginkább érezné, vagy tudná, vagy mindkettő, hogy mennyire egymásba csúszik a lét és a nemlét, a van és a nincs, a teljes és a hiányos, az értelmes és az értelmetlen, az egyértelmű és a többértelmű ?

Paul Celan egyik levelében azt írja, hogy soha nem volt képes a kitalálásra. A művész soha nem kitalálja a tartalmakat, hanem megtalálja azokat (vagy azok találják meg őt). Amit kitalál azok csak szavak (omotra), kifejezési formák.

2. Művészet. Valóság. Igazság. Idő. Tér. Jelen. Kortárs. Hagyomány. Avantgárd. Ember. Másság. Azonosság. Művész. Mű. Vészet. Omotra. Teleírható e fehérség véget nem érő fogalmakkal, csak fogalmakkal, mondatok nélkül vagyis értelmező vagy arra utaló kontextus nélkül, és egyet sem találnánk mely ne lenne kikezdhető. A szavak használata mégis általánosan elterjedt (a hallgatag létforma, bizony eltűnőben), sőt, az a meggyőződés is, hogy érteni véljük amit mondunk. Mert ez így is van. Csak néha bizonytalanodunk el, amikor valaki szokatlanul kérdez rá valami magától érthetődőre. Erre leginkább a gyerekek képesek. Meg a művészek némelyike, azok akiket a (nem feltétlenül gyermeteg) kíváncsiságuk a stíluságyazatokon kívűlre vezet. Olyanok az ilyen kérdések mint azok a homokszemek amik bekerülnek a kagyló belsejébe és aprócska sebet ejtenek, aztán a válaszféleségek váladékburka gyönggyé keményedik. Az elme a szabályos gyöngyszemeket szereti, vagyis azokat a válaszokat amik kerek egésszé állnak össze, bár legtöbbünk azzal is megelékszik ha legalább egy barokk alakzatra futja.

Mert a szavaknak igaz, hogy van történetük (vagy inkább történelmük?), vagyis felgyülemlett jelentésrétegek gubóznak bennük, de ezek pusztán lehetőségek épp úgy mint az új jelentések, és csak a használatuk során lesz egyik vagy másik: jelenvalóvá. Akik az elméleti berkekben járatosabbak, azoknak most bíztos beugrott Wittgenstein egyik sokat idézett tétele amit Esterházy Péter, röviden és érthetően így sűrített össze: a szavaknak nincs értelmük, csak szóhasználat van.

Ezt a megfogalmazást módosítom most úgy, hogy Jánosi Antal munkáihoz jobban passzoljon: nincs technika, csak anyaghasználat van. A képzőművészet szavai az anyagok, az anyagminőségek, a nyomok, amelyeket az anyag átvesz vagy átvisz egyikről a másikra, vagy kettő között függőben maradnak.

Az anyag örök. De ha ez így van, akkor semmi sincs változóbb mint az örök. Az anyag nem örök. De ha ez így van, akkor az örök csakis abban lehet (ha lehet) amit az anyag átvesz és átad. Vagyis kilök magából, hogy lehessen. A teremtő gesztus alkímiája és minden születésé. Transfiguratio (de persze, kikezdhető szó ez is).

3. Fa. Korongok. Szén. Évgyűrűk. Repedések. És persze a fekete. Meg a falak fehérsége. A tűz emléke. A tűz pattogó hangja mint a valóban megtörténtek nyoma. A tárgyi valóság. Pedig lehetett volna illúzió is: mimetikus ábrázolása a kiégett fának, festék ami elhiteti, hogy fa. De ez nem az, ez egészen más valami, ez nem nélkülözheti önnön valóságát. Akkor sem amikor a papírlaphoz préseltetik. Szénfoltok, körök. Sorakozó állásban vagy szórtságban. És a szilikonpöttyök, a fekete színre vált, áttetszőség, miatta rétegekre bomlik a felület. Itt minden rétegeire bomlik. Csüngés. Falhoz lapulás. Szolid keretek mint határok, ezen belül a képek mint vizuális furatok. 1oo x 7o. No.516. Numero kitudjahányadik. 4o x 3o. Kirakós méret, az egész kiállítás egyetlen jelszőnyeg. Némelyik képben egy-egy kiemelt motívum. Ez a valami más, de ez is csak jelzésszerűen történik, utalásként az értelmezhetőség egy másik rétegére. Például az emberi alak. Vagy a legjobb példa (szerintem) a palást: egy pár vonallal, foltal szugerált ruhadarab. De annak aki lapozgatott képzőművészeti albumokat, annak ismerős lehet Giotto egyik képéről. Szóval idézet. Akinek az is beugrik, hogy nem akárkinek a palástja, hanem a Júdásé, annak még tovább bővül az értelmezési skála. Nyitott műhely és nyitott művek. "A válság nem oldódik meg a statisztikai megszokásoknak megfelelően: állandó válságok sorozata ez, ahol a valószínűség az uralkdó, és mi választási szabadságot gyakorolunk" - ezt Umberto Eco írja, hol máshol, mint a nyitott mű esztétikájában. És ami ezt az egyértelműség - többértelműség  problematikáját illeti, ismét Esterházy Péter tömör és közérthető megfogalmazásához nyúlok: az igen-nem-hez, a bináris világhoz nem kell művész, az főként a talánhoz meg a lehethez kell.

4. "Hamlet: Nem látsz semmit? A királynő: Nem látok semmit, de látok mindent ami látható".

(Ez nem csak Shakespeare-idézet, hanem Arthur Danto egyik esszéjének - A művészet világa - mottója. A művészet a valóság tükre tételt, Hamlet észrevétele bonyolítja, az, hogy a tükör olyansmit mutat amit egyébként nem láthatnánk: önmagunkat.)

Érdemesnek tartom Jánosi Antal alkotói gondolkodásának néhány jellemvonását jelezni, úgy ahogy a magam tükrében felvillantak. Az egyik az, hogy (többnyire) sorozatban gondolkodik. Ez azt (is) jelenti, hogy nem pusztán az egyedi munka értékelendő, hanem az a láncolat is amelynek része. Nála ez a láncolat, nyitott szerkezet, folytatható, bővíthető, ismétlődésekere támaszkodik, olyan mint a szeriális zene (azt hiszem a számozás kényszere is ebből fakad). Egy másik jellemzője az, hogy kevés eszközzel a legtöbbet igyekezik kifejezni, vagyis egy fajta minimalizmus jellemzi. Ez általában segít elmélyíteni a témát, nem rá és nem köré épít, hanem rajta tartja a figyelmet. Egy harmadik észrevétel: munkáinak tartalma általánosan emberi tartalmak, nem aktuális társadalmi vagy politikai ihletettségüek. Negyedik jellemzőként azt a nyitottságát említeném amelyet az anyag, pontosabban az anyagok irányába mutat. A technikája nem egy forgatókönyv alapján alakul, ahol az anyagot belepréseli az akarat matricájába, hanem egy párbeszédet folytat vele, elfogadja ajánlatait, utána igazítja a forgatókönyvet. E találkozásból születik az, amit úgy nevezhetünk, hogy átminősülés. A művész esetében megtörtént, a közönség esetében még lehetőségként lebeg. A találkozásig. Pontosabban csak azt nevezhetjük találkozásnak amikor ez az átminősülés épp megtörténik. Minden más csak halasztás vagy emlékezés.

5. Találkozás. Remény. Ezek a fogalmak is, természetesen kikezdhetőek. De nincs olyan műalkotás amely ne hordozná magában az ilyen találkozások reményét. Engedjük hát magunkat hatásuk alá.

Dimény András

 

Jánosi Antal kiállítása 2021. július 30-ig látogatható a sepsiszentgyörgyi Erdély Művészeti Központban.

Fotók: Toró Attila, Pal Art Gallery

További képek az eseményről itt: https://www.facebook.com/media/set/?vanity=KlarikPhotography&set=a.301193334765014