fórumtizenöt

8. Székelyföldi Grafikai Biennálé, Csíkszereda

 

G8 az egyensúly jegyében

 

A sepsiszentgyörgyi Erdély Művészeti Központ mellet a Csíki Székely Múzeum második alkalommal ad otthont a Székelyföldi Grafikai Biennálénak és ahogy a csíki múzeum kiállításai között egyre hangsúlyosabban van jelen a kortárs képzőművészet, úgy a nyolcadik kiadásánál tartó biennálé is egyre határozottabb, egyre stabilabb rendezvénynek bizonyul mind hazai, mind tágabb perspektívából nézve.

Marco Trentin (IT)

A Gyergyószárhegyen fogant, majd három megye összefogásával megvalósuló biennálé sikerében nem mindenki bízott annak indulásakor, az évek során egyre népszerűbbé, egyre rangosabbá váló grafikai verseny azonban felülmúlta a várakozásokat és nemcsak számunkra teremt kétévente kivételes alkalmat rálátni a kortárs grafika nemzetközi szcénájára, hanem világszinten is egy számontartott, fontos szakmai rendezvénnyé vált, ami itteni viszonylatban, előzmény nélküli jelenség.

Amennyiben a kvalitásnak, az eredményességnek fokmérője lehet a népszerűség, a biennálé eddig történetében a G8 a legsikeresebb rendezvény, soha ennyien nem jelentkeztek a kiírásra, ami nyilvánvalóan azzal is magyarázható, hogy éppen a biennálé révén olyan szakmai hálózatot sikerült kialakítani, amely láthatóbbá, elérhetőbbé teszi azt.

A kortárs grafikai tendenciák bemutatására vállalkozó biennálé egyszerre ad szabad teret a tradicionális és a megújulás szándékával kísérletező grafikai eljárásoknak. És bár rendszerint a világ aktuális változásaihoz köthető, de tág értelmezési kereteket teremtő témára reagálnak az alkotók, ez nem jelent különösebb kötöttséget tartalmi szempontból sem. A nyolc kiadás alkotásait egymás mellé helyezve egy, a jelenleginél jóval nagyobb történet válik értelmezhetővé mind a technikák, mind a tartalmi kérdések tekintetében – a hagyományos és digitális, valamint a kísérleti grafikai eljárások egyensúlya látszik kirajzolódni az így felsorakoztatott alkotásokban – ahogyan a tradicionális magas- és mélynyomásos technikák széles skálájával találkozunk, a digitális és kísérleti eljárásoknak is legkülönösebb változatait láthatjuk.  A témákat illetően is nagy utat járhatunk be és bár nagyon sokféle kérdésfelvetés, gondolkodásmód válik így megközelíthetővé, azok alapvetően és stabilan néhány egyetemesen emberi, a világban zajló nagy változásoktól nem függetleníthető téma köré szerveződnek. Ez a felismerés válik rendezőelvvé a jelenlegi kiállításban is.

Két évvel ezelőtt a világjárvány tapasztataira reflektálva, a stratégiák, megküzdési módok témája rendezte tartalmi egységbe a technikai szabadság jegyében meghirdetett biennálét. Ezúttal, a stratégiák működőképességre is reagálva, az egyensúly kérdésköre teremti meg a sokféle grafikai nyelv és beszédmód kötőszövetét. Bár a meghirdetett hívószavak nem kötelező érvényűek, ahogy megfogalmazásuk is elég tág ahhoz, hogy sokféle irányba el lehessen indulni, a kiállításnézők számára fogódzót is jelenthetnek, terelve, megtartva figyelmünket. Az múzeumi terekhez alkalmazkodva, a leghangsúlyosabb témakörök szerint rendeződnek az alkotások – mindez úgy jelöli ki mozgásterünket, hogy a világ legkülönbözőbb szegleteiből érkezett alkotásokat egymás mellé helyezve, erőteljesen hangsúlyozva, tágítja perspektíváinkat, segíti tájékozódásunkat.

Az Egyensúly gondolatával érkezve a kiállítás terébe a hiány különböző tapasztalatainak képi manifesztációi tárulnak elénk, a pusztítás és pusztulás képei, disztópikus látomások, monumentális hatású mementók, melyek világunk jelenlegi állapotára reflektálnak, kétségbeejtő, tragikus, tragikomikus kilátásokat vetítve elénk.

Ilyen körülmények közül indulva az identitás témájához kapcsolódó képekhez érkezünk, olyan belső tájakhoz, ahol a magány, a szorongás, az idegenség alapállapotok. Időbe vetettségünk fájdalmas természetrajza ez identitáskeresési kísérletekkel, jelentéktelenségünk, töredezettségünk, torzulásaink felismeréseivel, a láthatóvá válás reményével, törékeny egyensúlyhelyzetekkel. Ahogy a disztópikus látomások beszivárognak az identitás képeibe, úgy lépünk át az életterekként is artikulálódó konkrét vagy képzeletbeli terek, díszletek, konstrukciók közé. Változatos tereket járhatunk be, emlékekkel telített, mesterien kivitelezett személyes élettereket, szürreális tájakat, teátrális díszleteket, kőkemény geometriába rendeződő alakzatokat, a magány és a hiány végtelen tereit, a vágyakozás útvesztőit, ipari tájak nyomasztó környezetét, a csend helyeit, majd az egyre elvontabbá, személytelenebbé váló, időnként fojtogató geometriák grafikai játékkal oldott, mind távolabbi képtereit, hogy végül,  poszt-humán víziókként is értelmezhető képekkel záruljon ez a nagyívű történtet, ez a nagyszabású grafikai tárlat. 

Túros Eszter

 https://gbiennial.ro/