Rajzok a padlón

Kelemen Örs Csongor kiállításáról

 

 

Több szempontból is rendhagyó kiállításnak vagyunk részesei. Nemcsak a helyszín vagy a tárlat rövidsége szokatlan, hanem a megjelenés maga is. Kelemen Örs Csongor régóta nem szerepelt kiállításokon, tíz év alkotói szünetet követően, megújult energiákkal dolgozik és áll közönsége elé. A padlóról indít, újra, ahogy ez a szakma is végső soron a padlóról indul, gondoljunk csak az első diákrajzok bemutatására vagy akár a gyerekrajzok készítésének időnkénti körülményeire, a rajz, az alkotás első momentumaira. Ezekhez a kiindulópontokhoz hasonlóan egy újabb kezdetet köszönthetünk, amelynek minősége, sikeressége tőlünk, nézőktől, esetleges vásárlóktól sem független.

Ahogy Kelemen Örs Csongor fogalmazott, mappájával a hóna alatt érkezett erre a megmutatkozásra, így hozva helyzetbe alkotásait. Lentről indít, szerényen, alázattal, valamiféle felemelkedés reményével, a mindent elsöprő alkotóenergiák örömével.

Több mint százra becsült kis méretű rajzot készített az elmúlt időszakban, szinte egy lendülettel. Önarcképeket. Egy befele figyelő, önmagát, saját belső történéseit ismerni, a látszó mögé nézve láttatni vágyó alkotó grafikus nyomait.

  A 2003-as, Autopszia című, Jánosi Antallal és Berszán Zsolttal közös festészeti projekt tapasztalatait, formai megoldásait tovább gondolva tulajdonképpen korábbi alkotásainak folytatását látjuk. Kelemen Örs Csongor, akár fest, akár rajzol, figyelme iránya nem változik, csupán annak mélysége. Saját belső történései, azok minőségei alakítják képi világát, a lélek expresszív mintázatait, melyek hol sodró erejű, hol kérges töredezettséggel, szaggatott ritmussal, hol természetes egységbe rendeződve, hogy korlátok közé szorultan vagy éppen a képhatárokon túlmutatva rendeződnek egymás mellé, megközelítve, kirajzolva így egy belső folyamatot, a mindig ugyanaz végtelen változatosságát. Az ismerősben rejlő idegenség felismeréseit. A vonalak és foltok ritmusaiból kiemelkedő meglepetésszerű megoldásokat. A vonalak és foltok belső erőviszonyainak dinamikáját, ahol a játék, a képzelet természetes módon szervezik a képi történéseket és ennek a képzelet szabta tágasságnak a hiány, a befejezetlenség, az üresség is éppúgy részévé válhat, mint a harmóniára, békére vágyó tekintetet kielégítő képi történések. Az alkotás, bármi legyen is a témája, egy belső élet minőségeit manifesztálja. A vonalak ereje, intenzitása elválaszthatatlan az élettapasztalatoktól.

“A képzeletem egy virág és van úgy, hogy kivirágzik” – vallja Kelemen Örs Csongor.

Ha tágabb perspektívából nézzük ezt a most kirajzolódó folyamatot, a passzív képtárgyként meghatározott test, vagy a képhatárok közé többnyire szabályosan illeszkedő fej olyan felületként, hordozóként funkcionál, melyhez hozzánőve, azt belakva egy sajátos univerzum képe körvonalazódik. Nagy léptékben szemlélve, az apróbb változások elhomályosodnak ugyan ebben a keretben, viszont jól érzékelhetővé válnak ezt a belső úton levést meghatározó hangsúlyos történések. Innen indítva, Kelemen Örs Csongor legújabb rajzai a nagyítás erejével hatnak. Finomhangolások.

Távolról közelítve vonalai finomabbá, otthonosabbá válnak, lendületes ritmusai, jól érzékelhető alkotókedve pedig további energiákat, tartalékokat sejtet.

Túros Eszter

8. Székelyföldi Grafikai Biennálé, Csíkszereda

 

G8 az egyensúly jegyében

 

A sepsiszentgyörgyi Erdély Művészeti Központ mellet a Csíki Székely Múzeum második alkalommal ad otthont a Székelyföldi Grafikai Biennálénak és ahogy a csíki múzeum kiállításai között egyre hangsúlyosabban van jelen a kortárs képzőművészet, úgy a nyolcadik kiadásánál tartó biennálé is egyre határozottabb, egyre stabilabb rendezvénynek bizonyul mind hazai, mind tágabb perspektívából nézve.

Marco Trentin (IT)

A Gyergyószárhegyen fogant, majd három megye összefogásával megvalósuló biennálé sikerében nem mindenki bízott annak indulásakor, az évek során egyre népszerűbbé, egyre rangosabbá váló grafikai verseny azonban felülmúlta a várakozásokat és nemcsak számunkra teremt kétévente kivételes alkalmat rálátni a kortárs grafika nemzetközi szcénájára, hanem világszinten is egy számontartott, fontos szakmai rendezvénnyé vált, ami itteni viszonylatban, előzmény nélküli jelenség.

Amennyiben a kvalitásnak, az eredményességnek fokmérője lehet a népszerűség, a biennálé eddig történetében a G8 a legsikeresebb rendezvény, soha ennyien nem jelentkeztek a kiírásra, ami nyilvánvalóan azzal is magyarázható, hogy éppen a biennálé révén olyan szakmai hálózatot sikerült kialakítani, amely láthatóbbá, elérhetőbbé teszi azt.

A kortárs grafikai tendenciák bemutatására vállalkozó biennálé egyszerre ad szabad teret a tradicionális és a megújulás szándékával kísérletező grafikai eljárásoknak. És bár rendszerint a világ aktuális változásaihoz köthető, de tág értelmezési kereteket teremtő témára reagálnak az alkotók, ez nem jelent különösebb kötöttséget tartalmi szempontból sem. A nyolc kiadás alkotásait egymás mellé helyezve egy, a jelenleginél jóval nagyobb történet válik értelmezhetővé mind a technikák, mind a tartalmi kérdések tekintetében – a hagyományos és digitális, valamint a kísérleti grafikai eljárások egyensúlya látszik kirajzolódni az így felsorakoztatott alkotásokban – ahogyan a tradicionális magas- és mélynyomásos technikák széles skálájával találkozunk, a digitális és kísérleti eljárásoknak is legkülönösebb változatait láthatjuk.  A témákat illetően is nagy utat járhatunk be és bár nagyon sokféle kérdésfelvetés, gondolkodásmód válik így megközelíthetővé, azok alapvetően és stabilan néhány egyetemesen emberi, a világban zajló nagy változásoktól nem függetleníthető téma köré szerveződnek. Ez a felismerés válik rendezőelvvé a jelenlegi kiállításban is.

Két évvel ezelőtt a világjárvány tapasztataira reflektálva, a stratégiák, megküzdési módok témája rendezte tartalmi egységbe a technikai szabadság jegyében meghirdetett biennálét. Ezúttal, a stratégiák működőképességre is reagálva, az egyensúly kérdésköre teremti meg a sokféle grafikai nyelv és beszédmód kötőszövetét. Bár a meghirdetett hívószavak nem kötelező érvényűek, ahogy megfogalmazásuk is elég tág ahhoz, hogy sokféle irányba el lehessen indulni, a kiállításnézők számára fogódzót is jelenthetnek, terelve, megtartva figyelmünket. Az múzeumi terekhez alkalmazkodva, a leghangsúlyosabb témakörök szerint rendeződnek az alkotások – mindez úgy jelöli ki mozgásterünket, hogy a világ legkülönbözőbb szegleteiből érkezett alkotásokat egymás mellé helyezve, erőteljesen hangsúlyozva, tágítja perspektíváinkat, segíti tájékozódásunkat.

Az Egyensúly gondolatával érkezve a kiállítás terébe a hiány különböző tapasztalatainak képi manifesztációi tárulnak elénk, a pusztítás és pusztulás képei, disztópikus látomások, monumentális hatású mementók, melyek világunk jelenlegi állapotára reflektálnak, kétségbeejtő, tragikus, tragikomikus kilátásokat vetítve elénk.

Ilyen körülmények közül indulva az identitás témájához kapcsolódó képekhez érkezünk, olyan belső tájakhoz, ahol a magány, a szorongás, az idegenség alapállapotok. Időbe vetettségünk fájdalmas természetrajza ez identitáskeresési kísérletekkel, jelentéktelenségünk, töredezettségünk, torzulásaink felismeréseivel, a láthatóvá válás reményével, törékeny egyensúlyhelyzetekkel. Ahogy a disztópikus látomások beszivárognak az identitás képeibe, úgy lépünk át az életterekként is artikulálódó konkrét vagy képzeletbeli terek, díszletek, konstrukciók közé. Változatos tereket járhatunk be, emlékekkel telített, mesterien kivitelezett személyes élettereket, szürreális tájakat, teátrális díszleteket, kőkemény geometriába rendeződő alakzatokat, a magány és a hiány végtelen tereit, a vágyakozás útvesztőit, ipari tájak nyomasztó környezetét, a csend helyeit, majd az egyre elvontabbá, személytelenebbé váló, időnként fojtogató geometriák grafikai játékkal oldott, mind távolabbi képtereit, hogy végül,  poszt-humán víziókként is értelmezhető képekkel záruljon ez a nagyívű történtet, ez a nagyszabású grafikai tárlat. 

Túros Eszter

 https://gbiennial.ro/

8. Székelyföldi Grafikai Biennálé, Sepsiszentgyörgy

 

 Nastazja Ciupa - My non-places

 

 

Nastazja Ciupa a 7. Székelyföldi Grafikai Biennálé fődíjasának kiállításmegnyitójával vette kezdetét a G8 eseményeinek sorozata Sepsiszentgyörgyön. A Lábasházban sorra kerülő tárlatot dr. Kányádi Iréne művészettörténész és Ferencz S. Apor a biennálé kurátora nyitotta meg.

 

Nastazja Ciupa 1991-ben született a lengyelországi Katowice-ben, a Varsói Képzőművészeti Akadémia litográfiai stúdiójának és a klasszikus grafikai technikák stúdiójának az oktatója. Kutatási érdeklődésének és művészi gyakorlatának középpontjában az emberi észlelés áll, különösen annak belső vizuális aspektusai és a valóság értelmezése, amelynek két alapvető dimenziója a tér és az idő. A nem nyilvánvaló, a töredezettség és mulandóság révén az üresség jelentéseinek utólagos látásmódját törekszik elérni. Az ormótlan halmok, a régi bányák, az elfelejtett gyárak és a szürke tömbök képei az időben új formákat nyertek a képzelete által, olyan struktúrákat hozva létre, amelyek hatására a befogadónak az a benyomása, hogy elárasztják, megterhelik az alkotásain létrehozott formák súlya. 

A művész a My non-places (A nem helyeim) című kiállításán a mulandóság és a kiüresedés jelenségére keresi a választ a környezetében maradt régi bányák, elhagyatott sziléziai gyárak szürke tömbjein keresztül. Ezeket a szürke tömegeket, idővel a képzelet súlyos formákká, struktúrákká alakítja, új képi megoldásokat hozva létre térben és időben. (F. S. A.)

A 7. Székelyföldi Grafikai Biennálé kiírása a Stratégiák címet javasolta. Nastazja Ciupa litográfiája úgy témaválasztásában, mint igényes kivitelezésében joggal kiérdemelte a Biennálé fődíját. A sepsiszentgyörgyi tárlaton látható munkái egyfajta időbeli és térbeli transzferek, a művész származási helye posztindusztriális tájainak a leképzései.

 “A nem-helyeim” címet viselő grafikai sorozat a művésznő gyermekkorából ismert tereinek a mentális térképei, amelyek emlékekből vagy régi képekből épülnek fel: posztindusztriális épületek, régi bányák, vasúti sínek, kémények, víztornyok. Olyan tájakba kalauzolja a nézőt, amely számunkra, Kelet- és Közép-Kelet-európaiaknak ismerős érzéseket mozgat meg, hiszen a mi vidékeinket is többé-kevésbé ezek az elhagyott gyárépület-monstrumok határozzák meg.  Tájak, amelyek akarva-akaratlanul hozzátartoznak a mi identitásunkhoz is. A sorozatban megjelenő mentális terek a gyerekkor idealizált képeként jelennek meg a nyomatokon. Ebben az idealizálási folyamatban létrehozott kép egy különálló térré válik, amely lehet, hogy már csak a művésznő elméjében létezik, így túllépve a lengyelországi Szilézia bányavidékeinek elhagyatott terein, globálissá válik. 

Nastazja Ciupa munkásságát nagyban meghatározza Marc Augé, Heidegger és Foucault filozófiája. Marc Augé könyve, a “Non places”, amely a tárlat címét is megihlette, a tér identitásnélküliségét tematizálja, amely az emberi kapcsolatok hiánya miatt válik személytelenné. Nastazja Ciupa művészi érzékenységgel közelít azokhoz a helyekhez, amelyeket hajlamosak vagyunk megtagadni, elfordulni tőlük és ezáltal egy új, személyes identitással ruházza fel őket. A művész litográfiái egyfajta krízishelyzetre próbálnak választ találni. A magas szintű technikai kivitelezés és a művész lírai érzékenysége ezek iránt a Közép-kelet európai tájak iránt, amelyek a mi vizuális memóriánkat is nagymértékben meghatározzák, olyan alkotásokat teremtenek, amelyek érdemben nyerték el a fődíjat a tavaly előtt.

Nastazja Ciupa munkái úgy témaválasztásában, mint igényes kivitelezésében tulajdonképpen időbeli és térbeli transzferek, a művész származási helyének egyfajta érzékeny, de akár idealizáltnak nevezhető memóriaképei is. A sorozat egy utazás haza, a művész származási helyére. Olyan mentális helyeket ábrázolnak, amelyeket idealizálni kezdünk egy eltelt idő után, mert ezek az elhagyatott ipari, indusztriális terek mindannyiunk létterét meghatározzák. (K. I.)

https://gbiennial.ro/hu/ket-kiallitasmegnyitoval-kezdodtek-a-8-szekelyfoldi-grafikai-biennale-esemenyei-sepsiszentgyorgyon/