Haáz Rezső Múzeum képtára, Székelyudvarhely

PULZUS 13.

 

 

Július 18-án zárulta a 13-ik Pulzus Művésztelep Székelyudvarhelyen. A júli. 8-18. között zajló nemzetközi szakmai fórum záróeseményére a Haáz Rezső Múzeum képtárában került sor melynek szakmai méltatását Lénárt Tamás művészettörténész tartotta. Az alábbiakban az itt elhangzott gondolatokat olvashatják.

 

Banner Zoltán művészettörténész szerint a magyar művészet újkori története mindenképpen a művésztelepek és alkotótáborok csoportosulásaiban írható le. Nagybányától Gödöllőig, az alföldi iskolától a Barabás Miklós Céhig a képzőművészek közösen védték érdekük és együtt törtek be új vizuális eszményeikkel a társadalom többnyire konzervatív ízlésvilágába, illetve a nemzetközi szcénára. A nagybányai szellemiség jogutódja, idén 50 évét betöltő Gyergyószárhegyi Művésztelepnek örököse a székelyudvarhelyi Pulzus alkotótábor

A 13. Pulzus egy olyan szellemi intézmény, ahol az elkészített mű nem cél, hanem az együttlét indoka, az igazi értelme az itt töltött 10 napban rejlik. A tábori lét egy olyan életforma, ahol másként telik az idő, és ebben oldódhat fel az alkotói magány problematikája. A napról árnyra-forgó művészek úgy elférnek egymás mellett, mint a kőfaragás az AI generálásával: ráerősítenek egymásra. Kulturális diplomáciai feladata az erdélyi képzőművészeti gondolkodásmódot megismertetése a külföldről érkezőknek és általuk gyűrűztetni tovább Székelyudvarhely hírét. Banner Zoltán viszont azt is kiemeli, hogy az erdélyi művésztáborok végső értelme a gyűjtemény, hiszen az ott készült munkák rögzítik a 20. század és korunk ízlésvilágát, problémáit és ambícióit lehetőséget adva a kutatónak, hogy egységben lásson. Ez pedig nagy felelősség, hiszen fontos, hogy mit állítunk magunkról, hogyan szemléltetjük a világot és ezáltal mibe avatjuk be jövő befogadóit.

Az itt kiállított munkák az átfogó színkép, technika és alkotói attitűdökön keresztül szemléltetik hogyan képes a művészet felfokozni. A hétköznapok megszokott tárgyait, közös emlékezetünk és tapasztalataink szellemíti át olyan jelentés tartalmakkal amiket ha felismer a néző, akkor saját lelkét nemesíti.
Lőrinczi Inez közvetlen mutatja be, hogy új fényben világítva, mennyi rejtett értelem húzódik a szürke hétköznapiságban. Minden emberi tevékenység célja valamilyen rendezés és szervezés, és ezt a folyamatot szemlélteti fotósorozatában képkeret előtt, után és annak hiányában. Ő viszont a kiragadással a természetes körülményeket nem mesterséges rendszerré alakítja át, hanem a figyelem szűkre húzott színterén éppen felemeli az érdeklődés központjába a gally, kavics, kerámiadarab, madártoll és rozsdás szög egyszerű és tiszta értékeit. Az odahajlásában rejlik az a humánus gesztusa, ami felülemelkedik az emberi felületességen.

Pokorny Attila is kiemel, illetve felnagyít. Levéltámasz című vas kompozíciójában a paleolitikum őslevelét ábrázolja. Rozsdázással imitálja az száradás és porladás folyamatát, de a teljes bomlást kisebb levelek támasza gátolja, közvetítve az egy törékenységét a több összetartásával szemben.

Hasonló üzenetet fogalmaz meg a Dél-Koreából érkezett Candy Kwon, aki az elesettek iránti empátiájában egy védelmező magatartást és anyai szerepet vállal a Pulzuson is. Az alkotótábor részvevőit megörökítő fotósorozatát azzal az instrukcióval készítette, hogy egy nyugalmi állapot után gondoljanak egy olyan szituációra, amikor valakit vagy valamit megvédenek egy veszélytől. Ezt a két arckifejezést örökítette meg két fényképezőgéppel: egy analóggal, ami a múlt csendességét rögzítette és egy digitálissal, ami a jelen zilált reakciójára fókuszált. Sorozatában a félelem szembeni egyéni önfeláldozások egy olyan közösségi védőfalat alkotnak, amit romániai magyar kisebbségi sorsnak szán.

Torkos Márk Erik

Torkos Márk Erik vizuális művész Összetartozás szélcsendben című installációja ebbe sorba ebbe a sorba talál. A kívülről hengernek látszó papírtekercs valóságban lapok összessége, akár az emberi társadalom, amelyik csak nyugalmi állapotban tart össze. Fotósorozatában az emlékezés tudattalan mechanikái, a kódolás, tárolás és előhívás közül ez utóbbi hiányos léte foglalkoztatja. A mesterséges intelligenciának egyszerű parancsot adva is több ezer képet generál úgy, hogy mindenik egyedi és megismételhetetlen. Az emlékezőképesség hasonló valóságnak fogja fel, ami a személy szűrőjén történhetett teljesen másként. Márk 100 egymásra nyomtatott csoportképpel az emberi labilis emlékezetre reflektál.

Arcképek variációi jelennek meg Fülöp József festményein is. Önmagát keresi a világban, és a világot önmagában. Szériákban gondolkodik, de minden egyes kép önmagában is összegzi a figuratív és absztrakt, organikus és geometrikus irányt egyesítő, ötletből induló, de közben változó formanyelvét. A Pulzus alatt készített festményei a tábori hangulatban fogantak. A tisztán használt színek és spontán húzott vonalak közt egy olyan portré tekint a nézőre, amelyik lehet önarckép, de ugyanakkor bármelyik táborozó is. Nem követ narratívát, de kis ajtókat nyitva hagy, amin keresztül a képzelőerő megírhatja saját történetét.

Soltis Miklós

Hasonlóan Simon Bélához, aki számára a művészi tevékenység egy olyan meditációs folyamat, ami alatt az érzelmeit tudatalatti rétegekre projektálja. Céltalan engedi, hogy a formák és színek organikusan lepjék be a kép felületét, összhatása mégis kimért és központosított. Munkái általában kisebb méretű, naplószerű bizalmas terek, amiket a Pulzus alatt kinagyítva tárja a néző elé.

Másik végletet képviseli Kiss László elméletből táplálkozó, folyton újító formanyelve, ami pontos optikai és színképkutatással komponál monumentális felületeket Fél figuratív kompozícióin a precíz szerkesztés mellett friss képzelőerővel és bátor színhasználattal növeli az összhatást. Festményei végül önmaguk teremtik meg, ahogy nyilatkozza: „Akkor fejeztem be egy képemet, amikor számomra teljesen idegenné válik, önálló életet kezd élni.”

Soltis Miklós számára is fontos jelentéssel bírnak a felhasznált tárgyak, motívumok és színek, hiszen a létértelmezés foglalkoztatja. Álmai, gyermekkori- és olvasmányélményei, mint a krokodil, kentaur, bálna és olajkút olyan megfoghatatlan metafórák és tudattalan katalizátorok, amik örökkön új értelmezési lehetőséget szolgáltatnak számára és a befogadhatatlan léptékét teszik mérhetővé.

Siklodi Fruzsinának lehetőséget adott a tábor, hogy egy lappangó ötletét felszínre hozza. Mesterképzése alatt a poszt-szovjet nosztalgiát ébresztő szoborrá alakult brutalista komplexumok funkcióvesztettsége foglalkoztatta, és ebből ágazik a Pulzus folyamán létrehozott három festménye is. A bánffyhunyadi cigány-paloták burjánzó dekorativitásában a funkció előtt megfogalmazott esztétikai igény rokon az elmúlt kor építészeti törekvéseivel. A kisebbség státuszszimbóluma mégis befejezetlen, akár Fruzsina képei, amik nem kritizálnak, hanem átélnek és együtt éreznek.

Fotó: Kováts Fényképészet, Székelyudvarhel

Társadalmi üzenetet fogalmaz meg Kiss Noémi is, aki szokatlan párosításba hozza úgy az anyag felületét, mint a hozzá kapcsolódó általános ismereteket, és abban az új kontextusban döbbent rá a hamis értékeket űző fogyasztói magatartásra. Noémi érzékeny a társadalmi folyamatokra, de nem a közvetlen kritizálás a célja, hanem csak sugallja azt a helyes utat, amin a befogadó kell elinduljon.

Poung Young Kwak több, mint 30 éve foglalkozik légifelvételekkel. A drón kívülállóként szemléli a városi látképek változó világát, de amint a végtelennek tűnő rizsmezők fölött áthalad, amik vízesésként ömlenek, a néző is a folyam részévé válik. A Pulzuson a székelyföldi mezőket földön kívüli szemszögből dokumentálta nyugtató és meditatív hatást kölcsönözve annak a közegnek, ahol a hétköznapokban a megélhetésért végzett munka zajlik.

Végül, de nem utolsó sorban Berze Imre, az alkotótábor vezetője és éltetője, egy objekttel mutatkozik meg: a tömb statikus felületét dinamikus vonalplasztikával töri át derékszögben, érzékeltetve a vonal felelősségét és kifejezőerejét az egyiptomi kő időtlenségében.

Az igazi művész a kor ütőerén tartja a kezét, a Pulzus pedig olyan tempót diktál, amit érdemes felvenni és követni.

Lénárt Tamás

 

 EMŰK, Sepsiszentgyörgy

 Bádogember és társai

 Szabó András grafikus kifinomult ember- és társadalomrajzai

Az Erdélyi Művészeti Központ harmadik emeleti kiállítóterében, 2024. július 19-én nyílt meg Szabó András (sz. 1980) grafikus eddigi, hozzávetőleg húsz éves alkotói pályáját átfogó kiállítása. A marosvásárhelyi születésű, jelenleg Kolozsváron élő és alkotó, de Párizs és Brüsszel galériáiban is kiállító képzőművész műveit bemutató tárlatot dr. Portik Blénessy Ágota művészettörténész és dr. Bordás Beáta, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője méltatta.

   Szabó András minden bemutatkozásával új kihívások elé állítja befogadóit. Bár kísérletező alkat, technikáját és stílusát tekintve nagyon következetes és kitartó művész. Útkeresése, folyamatos megújulása inkább a frissebb sorozatok témájában, inspirációs forrásában keresendő, a barokk ábrázolásmódját és a manierizmus kidolgozottságát ötvözi a globalizált világ elemeivel s teszi ezt úgy, hogy a képzőművészet eszközeivel igazán érzékeny jellem- és társadalomrajzokat fogalmaz meg. Jelen tárlat egy gazdag válogatásban igyekszik bemutatni a művészt eddig foglalkoztató témákat, alkotásai látványvilágának alakulását a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem grafika szakán folytatott tanulmányai alatt keletkezett munkáktól egészen a legfrissebb alkotásokig, amelyek, ugyan messziről megismerhetőek a művész által kifejlesztett egyedi visszakarcolásos technikáról, mégis különálló sorozatokba rendeződnek.

   Szabó András 1991–1999 között a marosvásárhelyi Zene és Képzőművészeti Líceumban tanult, majd 1999–2003 között a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem grafika szakán folytatta a tanulmányait, ahol 2005-ben magiszteri diplomát szerzett, 2005–2008 között pedig PhD képzésben vett részt. 2001 óta munkáival folyamatosan szerepel a hazai és külföldi kiállításokon. A hazai közönség többek között a kolozsvári Ataş Galériában, a bukaresti Anaid Art Galleryben, a kolozsvári Korunk Stúdiógalériában (amelynek 2010–2013 között kurátora is volt), a Bulgakov kávéházban, a sepsiszentgyörgyi MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben, a kolozsvári Nano Galériában vagy a Kolozsvári Művészeti Múzeumban láthatta alkotásait. Fontosabb külföldi szereplései közül megemlítendő, hogy 2006-ban kiállított a párizsi 8e Avenue Pavilonban, 2012-ben és 2018-ban munkái szerepeltek a budapesti Art Marketen és 2018-ban a kölni Art Fair kortárs képzőművészeti vásáron, 2015-ben pedig átfogó egyéni kiállítása nyílt Párizsban és Brüsszelben, 2022-ben pedig Salzburgban.

Az Erdélyi Művészeti Központ harmadik emeleti kiállítóterében rendezett tárlat 2024. szeptember 21-ig lesz látogatható.