2020. augusztus 2., vasárnap

   MAMŰVÉSZTELEP
Gyergyószárhegy, 2020



Július 31-én zárult a MAMŰ Társaság gyergyószárhegyi művésztelepe. Az évente, immár 3-ik alkalommal megrendezett fórum a Gyergyószárhegyi Művészeti és Alkotó Központ és a budapesti MAMŰ Társaság közötti együttműködés eredményeként jöhetett létre. Az alábbiakban a zárókiállításon elhangzott, Pető Hunor gondolatai olvasatók.


    A történet adva van, a történet folyamatos, a történet önmagát alakítja. A szalag végtelen, a szalag fáradhatatlan. Néha nekünk is megadatik, hogy beleszóljunk, alakítsunk rajta kicsit, létrehozva így a kis történeteket, melyek alkalomadtán befolyásolhatják némileg a nagy történetet. Két nagy történetnek vagyunk most részesei, az egyik a szárhegyi alkotótáborokról szól, a másik a MAMŰ Társaságról. A nagy történeteket viszont a kis történetek alakítják, mint például a mostani. Foucault azt írja Oidipuszról, hogy mindenkinél van egy kis darab információ, egy kis történet, akár egy széttört amfora, melynek különböző részeit a mellékszereplők birtokolják. A főszereplő feladata, hogy ezeket a kis darabokat, a hiányzó információkat összegyűjtse és kirakja a történet egészét. Amikor ez sikerül neki és végre kibogozza az összefonódó szálakat, valamint identitása is kiderül számára, akkor egyszerűen diszkvalifikálja magát a történetből. Talán az identitás keresés egyféle öngyilkosságra való felkészülés lenne? Itt egyelőre nem készülünk csoportos öngyilkosságra, bár természetesen a közeg adja magát erre is, de mégis az alkotói folyamat a meghatározó. Egyelőre. Másik történet, másik identitás keresés: Houellebecq Szerotonin című könyvében a főhős, a kulcsfigura identitásváltás után határidőnaplót nyit, hogy beoszthassa napra készen a maradék pénzét, hogy ne kelljen senkire ráhagynia azt. Amíg tart a pénz, addig kénytelen életben maradni. A történetből való diszkvalifikálása a cél, a társadalomból való nyomtalan eltűnés.

  Mi is alakítjuk a történetet, centralizáció nélküli kis csoportok, melyeknek végcélja szintén egyféle identitáskeresés, melytől az önmegsemmisítés egyelőre távol áll, de soha nincs kizárva ez a lehetőség. A két történet nagyon hasonló, mármint a szárhegyi és a MAMŰ-s, mindkettő őstagokkal, őstörténet írókkal kezdődött, mondhatnám zártkörű társasággal. Az egyik Marosvásárhelyen indult, a másik a mai napig Szárhegyen működik. Vásárhelyről a tagok kitelepülésével a gócpont Budapestre került, ahol egy idő után rádöbbentek, hogy a zárt kört érdemes nyitni, mivel a társaság tagjai szakmailag annyira heterogének, hogy a kezdeti avantgárd szellemiség, ami még Vásárhelyen működött, az itt már devalválódott. Nyitni kellett. Így kerültek friss tagok a csapatba és évente ezt a hagyományt folytatják is. Kortárs művészeti csoport, mely természetesen baráti kapcsolatokon alapul. Szárhegyen is hasonlóan történt a nyitás, az ún. dekadensebb vonalakat felváltotta a kortárs párbeszéd. Ebben a párbeszédben MAMŰ tagok is benne voltak, de intézményesen csak három éve működik a közös projekt. A harmadik kiállításon, néhány résztvevő ugyan ismétlődik, de általában rotációban az egész aktív tagság jelen van, lesz. (Pető Hunor)
                                                                                             
Résztvevő művészek: ERŐSS István, FEKETE Tibor, FERENCZ S. Apor, FERENCZ Zoltán, HERMAN Levente, KOPACZ Kund, KOVÁCS Kinga, PÁL Péter, PETŐ Hunor, SÁNTA Csaba.

További képek itt:

2020. július 16., csütörtök


Új Kriterion Galéria, Csíkszereda

Keserü Károly
 Harminckilenc


  Keserü Károly Harminckilenc című tárlata az alkotó utóbbi években készített képeiből mutat be egy izgalmas válogatást. A kiállítás címét egy, a művész számára gyermekkora óta fontos és életében sokszor visszatérő speciális számtól kölcsönzi. Egyik érdekessége, hogy két tavalyi önálló tárlatának egyfajta ötvözeteként jött létre. A londonihoz a címben (39), míg a budapesti Várfok Galériában megrendezetthez a művész kizárólag papíralapú alkotásaira koncentráló összeállításban hasonlít. A budapesti születésű (1962) művész 1987-ben emigrált Ausztráliába, ahol képzőművészeti tanulmányait a melbourne-i Swinburne University-n és a Victorian College of the Artson végezte. Miután 2000-ben elnyerte Ausztrália egyik legjelentősebb képzőművészeti ösztöndíját, a Samstagot, a londoni Saint Martins College of Artson folytatta tovább tanulmányait, ahol mester diplomát szerzett.

  Keserü művészetének gyökereit a 20. század absztrakt geometrikus törekvésein túl a különböző kultúrák folklór és rituális díszítésein át az ősidőkig vezethetjük vissza. Repetitív, elmélyült munkái a legegyszerűbb kifejezési elemeken, a pont, a vonal és négyzetháló sokszínű variációin alapulnak. A vonalak játékos rendszere hol szabályos négyzethálót formáz, hol örvényként kavarog a lapokon, a felületeket benépesítő színes pontok pedig hol összesűrűsödnek, hol szétszóródnak a papírokon.

  A kiállításon bemutatott papírmunkák Keserü jellegzetes alkotói világába nyújtanak betekintést, amelyben az absztrakt geometrikus alkotók mellett többek között a dadaizmus és John Cage munkásságának hatásaival is találkozunk. Keserü érdeklődése a kilencvenes évek közepén fordult a papír irányába; ekkor kezdte el készíteni festményeihez erősen kapcsolódó, ugyanakkor gyakran kicsit expresszívebb és kísérletezőbb papírmunkáit több méretben. Fő elemei, mint a redukált képi világ és az ismétlődés megmaradnak, de ezeknél az alkotásoknál a tudatos konstruálás mellett nagyobb szerepe van a véletlennek.


  A kiállítás a csíkszeredai Új Kriterion Galéria és a budapesti Várfok Galéria együttműködésével valósul meg.
  Megnyitó: 2020. július 30., 18. óra, Új Kriterion Galéria (Petőfi u. 4)

2020. március 24., kedd


Új Kriterion Galéria, Csíkszereda

Anne Katrine Senstad
Abszolút képiség


Repülőn Németország fölött nyugatra tartok, lassan (legalábbis úgy tűnik) hazafelé haladva e kontinens fölött. Bámulok kifelé az ablakon, és ameddig a szem ellát, a gyér ködbe burkolózó déli nap uralja a távoli horizontot. Keskeny, fehér fénysáv húzódik a tiszta horizont fölött - felhőrészecskék, érzékeinket bombázó benyomások, és sok minden más. Lent puha, kékesszürke köd lebeg, fent sötétebb kék. Ismerem ezt a helyet, ezt a teret, ezt a fényt, ezt az energiát – a művészet az élettel keveredik, és Anne Katrine Senstad fotóit juttatja eszembe.
Nem sokkal Németországba indulásom előtt felkerestem Anne-t, akinek munkásságát a ’90-es évektől figyelemmel kísérem. 2002-ben írtam, hogy Anne Katrine Senstad fotói… John Golding szavaival élve „új utat nyitottak egy végső, képi valóság vagy bizonyosság, egy abszolút képiség felé”, és ez az „abszolút képiség” nem más, mint a fény maga.
Alkotásaiban sok volt a hasonlóság – puha, tiszta színek, egyszerűség, amely peremtől peremig átjárja a képet, a remegésként felfogott kép által keltett benyomások, és megint az a bizonyos „abszolút képiség”, amely nem más, mint a fény maga. De ami újként hatott, az a táj keltette benyomás, a tiszta horizont, amely nála nem csupán a megszokott vonal, hanem sokkal inkább a természetes világ nyugvóhelye.
A művészek mindig ihletet merítenek az előttük álló műalkotásokból. Anne Katrine Senstad munkái véleményem szerint Ad Reinhardt monokromatikus festményeiben gyökereznek, onnan fejlődtek ki, onnan származik az az elvárás, hogy a tiszta szín és a tiszta tér gondolatokat ébresszen a nézőben. Ez az érzékenység bizonyos értelemben visszavezet bennünket a korai amerikai modernista művészekhez, és itt különösen Arthur Dove-ra gondolok, a természetes formák lágyságához, amely az érzelmek és érzékek egyfajta szintézisét sugallja. Mi több, műveiben az amerikai luministákra és transzcendentalistákra (Thoreau és Whitman) jellemző, a világot behálózó rejtélyek iránti érdeklődést is érezni lehet. Valóban, Senstad, ahogy Robert Rosenblum fogalmaz, az „Északi Romantikus Hagyomány” szellemében csatlakozik ezekhez a művészekhez (ennek tudatában nem is meglepő, hogy Senstad norvég származású). Pamela Schaeffer így ír: „Rosenblum… egyike azon tudósoknak, akik elsőként jelentették ki, hogy az absztrakt művészet, amely távol áll attól, hogy az ábrázolóművészettől való egyszerű szakítást képviselje, tulajdonképpen azon észak-európai romantikus hagyományok részét képezi, amelyeket leginkább Caspar David Friedrich és Joseph M. Turner képvisel, akiknek tájképeit áthatja „az istenség érzete”. Az absztrakt művészek ugyanazokkal a nehézségekkel küzdöttek, mint a korai romantikusok: „Hogyan lehetséges egy szekuláris világban meggyőzően kifejezésre juttatni mindazon vallási élményeket, amelyeket a romantika előtt a keresztény művészet hagyományos témáiként kezeltek?”
Én leginkább azokhoz a műalkotásokhoz vonzódom, amelyek a reverenciát helyezik előtérbe és nem annak ellenkezőjét, az alázatról szólnak és nem az egóról, amelyek a művészetre, nem a változó időkre adott gyors válaszként, hanem lassú, lelki folyamatként tekintenek, és legalább annyira szólnak a természetről, mint a kultúráról. Anne Katrine Senstad a napjainkra jellemző zavaros időkben mély értelmű műalkotások iránti igényeknek tesz eleget.
Gary Snyder

Gary Snyder New York-i művészettörténész és műkereskedő. Műkereskedőként 1991-ben vált ismertté, amikor megnyitotta a modern amerikai műalkotásoknak otthont adó első galériáját.

Anne Katrine Senstad Trans/essence című csíkszeredai kiállítása online követhető az Új Kriterion Galéria facebook oldalán április 2-tól május 25-ig az alábbi linken.