fórumtizenöt

 Haáz Rezső Múzeum képtára, Székelyudvarhely

PULZUS 13.

 

 

Július 18-án zárulta a 13-ik Pulzus Művésztelep Székelyudvarhelyen. A júli. 8-18. között zajló nemzetközi szakmai fórum záróeseményére a Haáz Rezső Múzeum képtárában került sor melynek szakmai méltatását Lénárt Tamás művészettörténész tartotta. Az alábbiakban az itt elhangzott gondolatokat olvashatják.

 

Banner Zoltán művészettörténész szerint a magyar művészet újkori története mindenképpen a művésztelepek és alkotótáborok csoportosulásaiban írható le. Nagybányától Gödöllőig, az alföldi iskolától a Barabás Miklós Céhig a képzőművészek közösen védték érdekük és együtt törtek be új vizuális eszményeikkel a társadalom többnyire konzervatív ízlésvilágába, illetve a nemzetközi szcénára. A nagybányai szellemiség jogutódja, idén 50 évét betöltő Gyergyószárhegyi Művésztelepnek örököse a székelyudvarhelyi Pulzus alkotótábor

A 13. Pulzus egy olyan szellemi intézmény, ahol az elkészített mű nem cél, hanem az együttlét indoka, az igazi értelme az itt töltött 10 napban rejlik. A tábori lét egy olyan életforma, ahol másként telik az idő, és ebben oldódhat fel az alkotói magány problematikája. A napról árnyra-forgó művészek úgy elférnek egymás mellett, mint a kőfaragás az AI generálásával: ráerősítenek egymásra. Kulturális diplomáciai feladata az erdélyi képzőművészeti gondolkodásmódot megismertetése a külföldről érkezőknek és általuk gyűrűztetni tovább Székelyudvarhely hírét. Banner Zoltán viszont azt is kiemeli, hogy az erdélyi művésztáborok végső értelme a gyűjtemény, hiszen az ott készült munkák rögzítik a 20. század és korunk ízlésvilágát, problémáit és ambícióit lehetőséget adva a kutatónak, hogy egységben lásson. Ez pedig nagy felelősség, hiszen fontos, hogy mit állítunk magunkról, hogyan szemléltetjük a világot és ezáltal mibe avatjuk be jövő befogadóit.

Az itt kiállított munkák az átfogó színkép, technika és alkotói attitűdökön keresztül szemléltetik hogyan képes a művészet felfokozni. A hétköznapok megszokott tárgyait, közös emlékezetünk és tapasztalataink szellemíti át olyan jelentés tartalmakkal amiket ha felismer a néző, akkor saját lelkét nemesíti.
Lőrinczi Inez közvetlen mutatja be, hogy új fényben világítva, mennyi rejtett értelem húzódik a szürke hétköznapiságban. Minden emberi tevékenység célja valamilyen rendezés és szervezés, és ezt a folyamatot szemlélteti fotósorozatában képkeret előtt, után és annak hiányában. Ő viszont a kiragadással a természetes körülményeket nem mesterséges rendszerré alakítja át, hanem a figyelem szűkre húzott színterén éppen felemeli az érdeklődés központjába a gally, kavics, kerámiadarab, madártoll és rozsdás szög egyszerű és tiszta értékeit. Az odahajlásában rejlik az a humánus gesztusa, ami felülemelkedik az emberi felületességen.

Pokorny Attila is kiemel, illetve felnagyít. Levéltámasz című vas kompozíciójában a paleolitikum őslevelét ábrázolja. Rozsdázással imitálja az száradás és porladás folyamatát, de a teljes bomlást kisebb levelek támasza gátolja, közvetítve az egy törékenységét a több összetartásával szemben.

Hasonló üzenetet fogalmaz meg a Dél-Koreából érkezett Candy Kwon, aki az elesettek iránti empátiájában egy védelmező magatartást és anyai szerepet vállal a Pulzuson is. Az alkotótábor részvevőit megörökítő fotósorozatát azzal az instrukcióval készítette, hogy egy nyugalmi állapot után gondoljanak egy olyan szituációra, amikor valakit vagy valamit megvédenek egy veszélytől. Ezt a két arckifejezést örökítette meg két fényképezőgéppel: egy analóggal, ami a múlt csendességét rögzítette és egy digitálissal, ami a jelen zilált reakciójára fókuszált. Sorozatában a félelem szembeni egyéni önfeláldozások egy olyan közösségi védőfalat alkotnak, amit romániai magyar kisebbségi sorsnak szán.

Torkos Márk Erik

Torkos Márk Erik vizuális művész Összetartozás szélcsendben című installációja ebbe sorba ebbe a sorba talál. A kívülről hengernek látszó papírtekercs valóságban lapok összessége, akár az emberi társadalom, amelyik csak nyugalmi állapotban tart össze. Fotósorozatában az emlékezés tudattalan mechanikái, a kódolás, tárolás és előhívás közül ez utóbbi hiányos léte foglalkoztatja. A mesterséges intelligenciának egyszerű parancsot adva is több ezer képet generál úgy, hogy mindenik egyedi és megismételhetetlen. Az emlékezőképesség hasonló valóságnak fogja fel, ami a személy szűrőjén történhetett teljesen másként. Márk 100 egymásra nyomtatott csoportképpel az emberi labilis emlékezetre reflektál.

Arcképek variációi jelennek meg Fülöp József festményein is. Önmagát keresi a világban, és a világot önmagában. Szériákban gondolkodik, de minden egyes kép önmagában is összegzi a figuratív és absztrakt, organikus és geometrikus irányt egyesítő, ötletből induló, de közben változó formanyelvét. A Pulzus alatt készített festményei a tábori hangulatban fogantak. A tisztán használt színek és spontán húzott vonalak közt egy olyan portré tekint a nézőre, amelyik lehet önarckép, de ugyanakkor bármelyik táborozó is. Nem követ narratívát, de kis ajtókat nyitva hagy, amin keresztül a képzelőerő megírhatja saját történetét.

Soltis Miklós

Hasonlóan Simon Bélához, aki számára a művészi tevékenység egy olyan meditációs folyamat, ami alatt az érzelmeit tudatalatti rétegekre projektálja. Céltalan engedi, hogy a formák és színek organikusan lepjék be a kép felületét, összhatása mégis kimért és központosított. Munkái általában kisebb méretű, naplószerű bizalmas terek, amiket a Pulzus alatt kinagyítva tárja a néző elé.

Másik végletet képviseli Kiss László elméletből táplálkozó, folyton újító formanyelve, ami pontos optikai és színképkutatással komponál monumentális felületeket Fél figuratív kompozícióin a precíz szerkesztés mellett friss képzelőerővel és bátor színhasználattal növeli az összhatást. Festményei végül önmaguk teremtik meg, ahogy nyilatkozza: „Akkor fejeztem be egy képemet, amikor számomra teljesen idegenné válik, önálló életet kezd élni.”

Soltis Miklós számára is fontos jelentéssel bírnak a felhasznált tárgyak, motívumok és színek, hiszen a létértelmezés foglalkoztatja. Álmai, gyermekkori- és olvasmányélményei, mint a krokodil, kentaur, bálna és olajkút olyan megfoghatatlan metafórák és tudattalan katalizátorok, amik örökkön új értelmezési lehetőséget szolgáltatnak számára és a befogadhatatlan léptékét teszik mérhetővé.

Siklodi Fruzsinának lehetőséget adott a tábor, hogy egy lappangó ötletét felszínre hozza. Mesterképzése alatt a poszt-szovjet nosztalgiát ébresztő szoborrá alakult brutalista komplexumok funkcióvesztettsége foglalkoztatta, és ebből ágazik a Pulzus folyamán létrehozott három festménye is. A bánffyhunyadi cigány-paloták burjánzó dekorativitásában a funkció előtt megfogalmazott esztétikai igény rokon az elmúlt kor építészeti törekvéseivel. A kisebbség státuszszimbóluma mégis befejezetlen, akár Fruzsina képei, amik nem kritizálnak, hanem átélnek és együtt éreznek.

Fotó: Kováts Fényképészet, Székelyudvarhel

Társadalmi üzenetet fogalmaz meg Kiss Noémi is, aki szokatlan párosításba hozza úgy az anyag felületét, mint a hozzá kapcsolódó általános ismereteket, és abban az új kontextusban döbbent rá a hamis értékeket űző fogyasztói magatartásra. Noémi érzékeny a társadalmi folyamatokra, de nem a közvetlen kritizálás a célja, hanem csak sugallja azt a helyes utat, amin a befogadó kell elinduljon.

Poung Young Kwak több, mint 30 éve foglalkozik légifelvételekkel. A drón kívülállóként szemléli a városi látképek változó világát, de amint a végtelennek tűnő rizsmezők fölött áthalad, amik vízesésként ömlenek, a néző is a folyam részévé válik. A Pulzuson a székelyföldi mezőket földön kívüli szemszögből dokumentálta nyugtató és meditatív hatást kölcsönözve annak a közegnek, ahol a hétköznapokban a megélhetésért végzett munka zajlik.

Végül, de nem utolsó sorban Berze Imre, az alkotótábor vezetője és éltetője, egy objekttel mutatkozik meg: a tömb statikus felületét dinamikus vonalplasztikával töri át derékszögben, érzékeltetve a vonal felelősségét és kifejezőerejét az egyiptomi kő időtlenségében.

Az igazi művész a kor ütőerén tartja a kezét, a Pulzus pedig olyan tempót diktál, amit érdemes felvenni és követni.

Lénárt Tamás