fórumtizenöt

Madaras Péter kiállítása Csíkszeredában

   2017. augusztus 3-án nyílik kiállítsa a csíkszeredai Új Kriterion Galériában, a Zalánban élő Madaras Péter szobrászművésznek. A művész nemrég, vehette át a rangos tajvani Lih-Pao szobrászati biennálé fő díját Tajpejben. Az alábbiakban, kiállítása apropóján beszél életszemléletéről, művészetéről.

  Erdélyi falusi környezetben élek és dolgozok közel a természethez, egy elő faluban, ahol lovasszekerek járnak az utcákon és minden este hazajön a tehéncsorda. Mindennapi teendőim közé tartoznak a régi, vidéki életmód hagyományos munkái, mint pl. a favágás, tűzrakás, állatetetés, növénygondozás, stb. Mindezeket nem kényszerből végzem, hanem saját választásom volt, kiköltözni a városból, felmondani a munkahelyemről, hogy egy meghittebb, falusi környezetben éljek szerényen de szabadon, azokat a dolgokat művelve amiket szeretek. Úgy gondolom, hogy ez a fajta életvitel, majd követendő példa lehet a gyerekeim számára is. Számomra ez egy hosszú út. Próbálok szellemileg és lelkileg fejlődni, annak tudatában, hogy talán csak a következő generációknak sikerül végig vinni tervemet de addig is örömömet leljem benne.

   Művészetemben, fontos szerepe van a természetnek mint tanító. Ugyanakkor fontosnak találom az egyszerű, minden időkre érvényes üzeneteknek az ismétlését. Úgy gondolom, hogy az ember hajlamos az egyszerű intuícióra épülő, természet közeli igazságot lecserélni egy racionális, mesterkélt, lassan virtuális világba nyúló valóságra. Az állat és növényvilág megfigyelésével sok minden tudatosult bennem. Az  intuíciót meg az ösztönt a modern ember hajlamos hanyagolni, ez által csapdába esik, ami azt jelenti, hogy információ függők lesznek, az információ által meg manipuláltak. Mindez egy tárgyfüggő fogyasztói társadalom mellet egy szedentarista, kiszolgáltatott kényelem centrikus, lassan önpusztító életmód felé sodorja őket. A technika csodálatos dolog de megfelelő tudás és kultúra nélkül rabjai lehetünk, főként ha nem a fejlődésünkre használjuk, hanem önmagunk szórakoztatására. Szerintem az embert igazából az egyedüllét, az önmagával töltött idő, meditáció tudja elvezetni egy valós fejlődés felé. Ezáltal a lélek is táplálva van nem csak az Ego.

   Munkáimat próbálom több éven keresztül érlelni, hogy az alkotás pillanatában letisztult formákkal és mondanivalóval tudjak dolgozni, hogy mindenki számára érezhető és érthető legyen. Brâncuși szavaival élve: aki azt állítja, hogy „az egyszerűség a bonyolult megoldása”. Az egyszerűség elérése nem a mindennapi alkotómunka eredménye az én esetemben. Inkább az egyedüllét, az önmagamba fordulás és meditáció, mely során a természet mint szakrális hely befogad és ugyanakkor teret enged a kreatív gondolataim számára. Számomra a falusi fizikai munka az, amiben az állatok és növények közötti mindennapokban megtalálom a nyugalmat és a biztonságérzetet. Ez segít eljuttatni egy olyan állapotba, ahol a tiszta gondolatoknak köszönhetően kialakul egy részigazság, amit munkáimba próbálok megtestesíteni. Számomra nagyon fontos az összetartó közösség kialakulása, a hosszan tartó baráti és művésztársi kapcsolatok ápolása, a régi kaláka szellem, ahol a közösségek együtt oldották meg a nagyobb feladatokat mint: a házépítés, keresztelő, temetés. Művészként is a kollégákkal való beszélgetések, az egymás melleti munka, meghatározza a létrejött alkotások milyenségét. Ugyanakkor a család fontosságát is szeretném kihangsúlyozni, hiszen munkáim gyakori témája a család, a közösség, születés, halál. Vallom a szakrális művészet fontosságát a mában, mely egyszerre az identitásunk megőrzésének záloga és törekvés a jóra és a szépre. A hagyomány tisztelete és a belőle való építkezés szerintem önmagában nem visszalépés.
   Az utóbbi években készült munkáimban, megjelenik a szív motívum ami számomra  nem egy tudatos folyamat volt. Az ötleteink ajándékok és feladatok amiket tisztelettel és felelősséggel próbálok kivitelezni, ezért igyekszem megfejteni, megkeresni a megfelelő anyagot és technikát amivel továbbítani tudom a bennük rejlő üzenetet.

   A szívet mint motívum nem a giccs világában megtalálható szerelem szimbolikájaként használom. Inkább a középkori ikonográfiában fellelhető fák, bokrok vagy levelek ábrázolásánál használt szív alakzatban látok rokon gondolkozást az én munkáimmal, ahol a füge formája volt a kiindulópont, vagy a magyar népi motívumvilágban a stilizált szívből kialakult tulipán motívum gondolatvitele. A másik fontos elem a művészetemben a gömb-forma ami szintén visszatérő motívum. Ez az esetemben nem egy esztergált tökéletes gömb, hanem kézzel faragott néha kicsit esetlen, néha vésőtextúrás, jelezve ezzel is, hogy a tökéletesség csak illúzió. Az emberi tévedések által fejlődik, így lesz jobb és bölcsebb, törekszik rá miközben megtanulja elfogadni a hibákat. Ugyanakkor a nem tökéletes gömb utal a természet formáira a kavicsokra, gyümölcsökre, magvakra, égitestekre, földgömbre, egyszóval a teremtésre.

   Próbálok lassan visszatérni a hagyományos kéziszerszámokhoz, természetes anyagokhoz, hogy ezáltal is független alkotómunkát tudjak végezni, hiszen a technika függőséget okoz ugyanakkor kiszolgáltatottá is tehet. A több generációs mesterségek kihalnak mert nincs, aki tovább vigye, vagy mert úgy gondoljuk, hogy már nincs rájuk szükség. A természet csodáinak és a kézi szerszámoknak nem csak a múzeumokban a helyük. Fontos visszatérni a természethez, a nagyszüleink tudását újra tanulni, így talán nagyobb biztonságban és békében élhetünk.

Madaras Péter 2016.

Képek a megnyitóról (frissítés):