2016. április 8., péntek


 

41 országból jelentkeztek grafikusművészek a 4. Székelyföldi Grafikai Biennáléra 



  312 művet válogatott be a héttagú nemzetközi összetételű szakmai zsűri a 4. Székelyföldi Grafikai Biennále második szakaszába. A zsűri véleménye szerint a beválogatott anyag teljesíti az elvárásokat  és a kortárs grafika reprezentatív keresztmetszete. A továbbjutó pályamunkák jegyzékét és az alkotók névsorát  2016. április 7-én teszik közzé a rendezvény hivatalos oldalán, ezeket az alkotásokat kell eredetiben beküldeni május 20-ig.
  Maturizálódik a biennále. Összesen 1238 alkotást küldött be 507 képzőművész 41 országból, ami közel 40 százalékos növekedést jelent 2014-hez képest, amikor 314-en jelentkeztek 783 munkával 32 országból. Kizárólag szakmai szempontok szerint történt az értékelés, összesen három alkalommal vizsgáltuk meg a munkákat, először a kiírás formai feltételeitől eltérő alkotásokat zártuk ki, aztán megbeszéltük az egyes munkákat, majd a zsűri egyenként szavazott minden pályamunka esetében, hogy melyek legyenek a továbbjutó alkotások - ismertette a zsűrizés folyamatát Siklódi Zsolt képzőművész, a biennále kurátora és egyben a zsűri elnöke. 
  A pályamunkákat értékelő zsűrit hét szakember alkotta, összetétele pedig tükrözi a biennále resztvevőinek származását, hiszen 2014-ben és idén is a legtöbb pályamunka Romániából, Magyarországról és Lengyelországból érkezett.    Dr. Erőss István grafikusművész, az egri Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészetek Tanszékének vezetője, dr. Kaja Renkas grafikusművész, a katowicei Sziléziai Egyetem Művészeti Intézetének munkatársa, Siklódi Zsolt képzőművész, a biennále kurátora, dr. Szepessy Béla grafikusművész, a Nyíregyházi Egyetem Vizuális Kultúra Intézetének vezetője, Szurcsik József festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatási rektorhelyettese, Ovidiu Tarța grafikusművész, a kolozsvári Képzőművészeti és Design Egyetem munkatársa, valamint Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője értékelték a munkákat.
  Sokkal jobb anyag gyűlt össze, mint az előző kiadások alkalmával –  értékelte Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész a pályamunkákat. Különböző kulturális és esztétikai felfogások találkozása, ezt jelenti számomra a biennále és idén ez megmutatkozik az anyag sokszínűségében. Más munkákat küldenek be Ázsiából, megint másakat Európából. Markáns bolgár, lengyel, magyarországi és hazai vonal ismerhető fel, a romániai pályamunkák között pedig még a különböző grafikai iskolák jellegzetes vonásai is felfedezhetőek a beküldött grafikákban –  tette hozzá Vécsi.
  A Székelyföldi Grafikai Biennále a pályamunkák tekintetében európai színvonalú, sok tekintetben hasonlít a Krakkói Grafikai Triennáléra – hangsúlyozta Dr. Kaja Renkas grafikusművész, a zsűri lengyel tagja.
  Dr. Erőss István grafikusművész szerint művészettörténeti momentum, hogy a kiírás nem engedett különbséget tenni munkák között a művek létrehozási technikái alapján a, így a művészi tartalom szerint lehetett értékelni és nem a technikák szerint. "A digitális technika kanonizálásának vagyunk tanui, 20–25 évvel korábban nem lehetett részt venni sehol digitális technikával létrehozott művekkel, aztán külön kategóriában szerepeltek, most pedig egyenrangúvá váltak a klasszikus úton létrehozott alkotásokkal” – fűzte hozzá.
  A 4. Székelyföldi Grafikai Biennále szervezői: Kovászna Megye Tanácsa, Hargita Megye Tanácsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ.

 Fotók: Henning János

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése