fórumtizenöt

 7. Székelyföldi Grafikai Biennálé 

 

Mettrai Pongchomporn (TH) kiállítása

 

 

2022. október 5-én  került sor Mettrai Pongchomporn thaiföldi művész, a 6. Székelyföldi Grafikai Biennálé fődíjasának kiállításmegnyitójára Sepsiszentgyörgyön. A Lábasházban megtartott eseménnyel kezdetét vette az idei biennálé eseménysorozata. A kiállítást Ferencz S. Apor a biennálé kurátora és Vargha Fruzsina művészettörténész, nyitották meg. (Az alábbiakban V. F. a megnyitón elhangzott szövege olvasható).

Honnan jövünk? Kik vagyunk? Hová megyünk?

Paul Gauguin 1897-ben festett művének címével köszöntöm Önöket a Székelyföldi Grafikai Biennálék sorozatának hetedik kiadásának megnyitó ünnepségén. Hogy miért éppen ezt a festményt, pontosabban ezt a festménycímet választottam a mai kiállítás mottójául? A művészettörténetben jártasak talán azt mondanák, hogy Gauguin Tahiti-kapcsolata miatt, mások talán az absztrakciókra tennék le a voksukat, de az indok valójában ennél sokkal egyszerűbb. A Honnan jövünk? Kik vagyunk? Hová megyünk? egy létértelemző, misztikus utalásokkal teletűzdelt, a különböző kulturális különbségeket elmosó és figyelmen kívül hagyó alkotás, amely úgy érzem, hogy szimbolikusan megteremtheti a hidat köztünk és Mettrai Pongchomporn thaiföldi művész között!

A Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda által tandemben szervezett grafikai esemény évről-évre megújul nem csupán arculatában, de a meghívott alkotók és a kiválasztott, értékelt művek szempontjából is. Nem meglepő talán ilyenformán, hogy az idei évben Thaiföldről érkezik az üzenet ide a Lábas házba, és bár nagy a kontraszt a kiállított alkotások ideje, valamint a kiállítás helyszíne között, hiszen előbbi egy kortárs koncepciót képvisel, utóbbi pedig városunk egyik legrégebbi épülete, összességében egységet és harmóniát láthatunk.

A bangkoki Silpakorn Egyetemen végzett Mettrai Pongchomporn mindössze 24 évesen nyerte el a 6. Székelyföldi Grafikai Biennálé fődíját. Az első sorban grafikái által ismertté vált művész ma Sepsiszentgyörgyön egy különleges tárlattal mutatkozik be ismét, melynek koncepciója és gondolatvilága egyszerre közvetít világos üzenetet, ugyanakkor ragadja meg a tekintetünket az árnyalatnyi hangulat és ritmusváltások által. Technikájukat tekintve azt láthatjuk, hogy a kiállított művek olyan technikák eszközeivel valósulnak meg, mint a metszés, a szitanyomat, a Chine-collé, valamint a foltmaratás vagy aquatinta. Ezekben közös elem, hogy a finom vonalvezetésre, valamint a nagyobb felületeket befedő foltszerű alkotásra kötelezik a művészt, valamint az olyan jellegű kontrasztok megtalálására és kihasználására, amelyekben élesen elválhat egymástól a világos és a sötét felület, valamint erőteljessé az egyes formák kontúrja.

Nincs ez másképpen a fiatal thaiföldi művész alkotásain sem. A műalkotásokon egyértelműen domináló asztal, szék, valamint különböző geometriai formák előtérbe kerülnek és tömbszerűen bontakoznak ki. A művek erejét nagyban befolyásoló tényezővé válik a háttér kiképzése. Az alapvetően két árnyalattal játszó hátterek kiemelik a katonás rendben felállított elemeket, valamint a köztük lévő szoros és az elválaszthatatlanság érzetét keltő viszonyt. Talán némiképp idegenül hathat a mi szűrőnkön keresztül az a gondolatvezetés, amely a keleti értékrend és világnézet lencséjén keresztül jut el ma hozzánk. A mi kultúránktól idegen ez a fajta minimalista, leegyszerűsített, ugyanakkor mondanivalójában rendkívül összetett képzésvilág, hiszen mi az, amit a kiállított grafikák nekünk mondanak? Berendezett szobák, tantermek, életek? Felsorakoztatott, absztrahált katonák? Esetleg egy bútorokból besorozott hadsereg? Talán egy Phalanx- motívum? Nekem első ránézésre Madách Imre Ember tragédiája jutott eszembe, a kozmoszok találkozása, a kasztszerű kiképzés, a csapatokba sorolódás. De természetesen ahány ember, annyi értelmezés, így talán helyesebb, ha Önökre bízom, hogy a művek auráját és jelenét a maguk szeme szerint értelmezzék és érzékeljék.

Bizonyos szintű feloldódásra azonban mégiscsak teret enged nekünk a művész, a Másmilyen 4, 5, 6, és 7-es alkotásokkal. Ezeken az alkotásokon ugyanis elmosódnak a határok, elvesznek az erőteljes kontűrök, és megjelenik egy szinte világűrbelinek is értelmezhető szimbolikus játék. Játék színekkel, formákkal, kompozíciókkal. Ezeknél az alkotásoknál a sorozatszerűségen túl fontos lehet a nézői nyitottság, valamint az elvonatkoztatás képessége, hiszen a korábbi művek elemei jelennek meg egy másmilyen kifejezésmódban, így nekünk is meg kell újulnunk, más szemmel és más gondolatokkal kell tekintenünk őket. A korábban egyértelmű választ a “Mit látunk a műveken?” kérdésre ezen alkotások esetében át kell gondolnunk, és talán hagynunk kell magunkat átverni, és elszórakoztatni.

Zárszóként felteszem hát Önöknek a kérdést: Mit látunk a műveken? Berendezett szobákat, tantermeket, életeket? Felsorakoztatott, absztrahált katonákat? Esetleg egy bútorokból besorozott hadsereget? Talán egy Phalanx- motívumot?

Bármelyik választ is adjuk a feltett kérdésre, mindegyik jó, de talán az egyik legtalálóbb, ha azt mondjuk, hogy egy új kultúrát, egy másmilyen ifjúságot, egy tőlünk távol eső, ugyanakkor számunkra is értelmezhető világot, amely egyszerre elgondolkodtató és egyszerű. Ezzel a kettősséggel teremti meg a mindössze 25 éves alkotó azt az aurát, amelyet a tárlat egységessége, és a művek egyedisége kifejezni képes.

Kívánom mindannyiuknak, hogy találják meg a saját hangjukat, vonalaikat és formáikat ezeknek a grafikáknak a ritmusában, és élvezzék azt a kompozíciót, amely a szemük előtt születik meg, és válik tökéletes egységgé! (V. F.)

Fotók: Vargyasi Levente